Olvasva a sok T100 beszámolót, gondoltam, hogy én is írok egy rövid szösszenetet egy olyan teljesítésről, ami K100-nak indult, de T100 lett belőle. (+ azért is írok, hogy aki a későbbi K100 felkészülésre olvassa a topikot, nehogy elrettenjen a sok T100 beszámolótól :) .)

Felkészülés

Az indíttatás igazán abból jött, hogy sokat mozgok hegyek közelében (túrázás/mászás) és bár régebbi sportolásaim erőnlétéből jól elvoltam, hiányzott valami olyan mozgás, ahol még (magamhoz mérten) a teljesítmény is mérhető. Így tavaly ősszel elindultam a börzsönyi Vulkántúrán, majd idén a BUÉK20, Téi TT, LeFaGySz következett. Aztán rátaláltam erre a topikra és felvetődött a K100 gondolta (ekkor zargattam csanyát némi felkészülési tanáccsal). Bár mindig is távol állt tőlem a futás szeretete az idei BUÉK20 túrán bele-bele kocorásztam a távba és a később túrákon egyre többet tettem így (persze túracipőben). Vettem egy futócipőt (pesze csanyacseszegetés mellett) és elkezdtem otthon is futni.
EZT CSAKIS ANNAK KÖSZÖNHETEM, HOGY ITT KEDVET CSINÁLTATOK HOZZÁ!!
Igaz ez eddig 3*9km volt, de biztos, hogy folytatom.
Kora tavasszal megejtettemt egy Dorog-Koldusszállás bejárást, mivel a pilisi részeket ismerem, de ez a terület számomra teljesen ismeretlen volt.
A K100-ra készülés jegyében indultam a S70-en is, de gy sérülés miatt 52 km után fel kellett adnom. Ezek után - többek között SK tanácsára - próbáltam a fenekemen ülni, pihenni és várni a május 19-ét. Még jelentkeztem a TTB depóba is mivel teljesen tapasztalatlan voltam az ilyen hosszú túrát illetően, a logisztika pedig teljesen átláthatatlan (volt) számomra.
Úgy okoskodtam, hogy 5km/h átlag + össz. 1ó pihenőidő = 21:00. Rapakos programjával ki is számoltam, táblázatba is szedtem a tartandó részidőket. (Azért, hogy legyen egy kis motiváció, csináltam egy 19:26 os tervet is (ez már 6,5km/h-s induló sebességgel számol) és így márt tudományos/táblázatos felkészülésem is megtörtént.
A ráhangolódás koronájaként résztvettem a Koldusszállás-Szárliget bejáráson (ez nagyon sokat segített a túrán!).

K100

A melegtől kicsit féltem , de a reggeli időjárás megnyugtatott. Leadtam a depózott anyagot (csomóbanán, kétszenyó, 5l izolötty), majd gyorsan a várakozó sor első felébe álltam. Valamikor 6:50 táján indulhattam. Arra bazíroztam, hogy a T100 mögött de a K100tömeg előtt sikerül maradnom, mert a nagy tömeget azért nem kedvelem. Ez sikerült, annyira, hogy a T100 dugóhelyeket végig nyitva is találtam, sőt még a fotózásból is 'kaptam'. Út közben a depózók és ellenőrzőponton lévők bíztatása iszonyúan segített.
A teljesített tt-k során megtanultam, hogy a megfelelő túratásakhoz való 'csapódás' rengeteget segíthet. Így 'huzattam magam' egy kicsit gudlukinggal, majd később egy fújtató T100 résztvevővel is, akivel Hegyeskőig előzgettük egymást (mint kiderült Sánta Kutya volt).
A taktikám marha egyszerű volt: ami a csövön kifér. Nem meghalva, de semmi távoli nagy feltámadásra, meg végesprintre nem számítva.
Az emelkedőkre pesze máshogy éltem meg most. A mumusként félt pilisi szerpentin szinthe futhatónak tűnt, míg kisebb emelkedők bazi alattomosnak tűntek. A kanyarőrök végig bíztattak ez plusz szárnyakat adott.
10:27-kor voltam a Pilis-nyeregben. Az optimista(19:26-os) terv szerint ide 11:47-re kellett volna érkezzek. Hú vazze, roszzul jár az órám!!
Itt találkoztam egykori egyetemi tanárommal, akiről tudom, hogy a 1X-edik K100-át nyomja és baromi jó idővel szokott célbaérni (6x évesen...). Innen megpróbáltam végig előle 'menekülni', gondoltam, ha ez sikerül, nagy baj nem lehet.
Kesztölcön TTB depóztam. Nagy meglepetésemre a camelbek-ből alig szipókáztam ki 1l löttyöt, pedig azt hittem, hogy a 3l el fog fogyni eddig. Kb. 10 perc tankolás után hagytam el a boxutcát. A hosszú felsőt a depóban hagytam, a hosszú gatya viszont ezen a részen, így dél tájékán egy kissé soknak tűnt...
A Getéig szintén 'kisverseny' zajlott pár túrázóval és T100-as versenyzővel. Leelőztek, frissitéskor visszaelőzök, leelőznek, hegymenetben visszaelőzök... (Taktikám szerint: 1. nincs megállás - sehol. 2. hegyre kicsit gyorsabban fel, mint le (no jó, ez egy kis túlzás, de törekedni kell rá).)
A Getétől szintén féltem, aztán nagyon gyorsan sikerült feljutni. 12:50-re, szintidőm itt 14:33 lett volna. Hegyeskő előtti prérin még sikerült SK-val rövid eszmét cserélni, majd fergeteges 100-150m es futást követően nem is láttam többet.
A Tokodi pincéknél jöttem rá, hogy a stoppernek használt mobilom, az addigi részidőkket törölte és lenullázta magát. Frankó, utólagos táblázatokank annyi... A pincéknél a mosakodási lehetőség nagyon jót tett, a 2. számú közellenségnek kikiáltott emelkedőt pedig egy ismerős T100-as társaságában abszolváltam. Mogyorósbányán a nyomós kútnál újjabb fürdő és 14:16-kor újabb pecsét. Itt sokan pihentek/söröztek, de az 1. taktikai utasítás szerint mentem tovább. Sokat segített, hogy már jártam itt és nem kellett az útvonalat keresgéni, sőt segíteni is tudtam másoknak (már akinek kellett, túl nagy tömeg azért nem volt). Péliföldszentkeresztnél megint depózhatok, ez teljesen felvidított. Valami szilárd étel is hiányzott és a 3l hátilötty is vészesen fogyott, sőt az utolsó emelkedőnél elkezdődött a szörcsögés is. No, pont jókor fogok depózni, gondoltam.
GONDOLTAM.
A depóautót nem találtam. Basszus, több mint egy óra van még a 16:00-os depónyitásig. Telefon efemmnek, aki azt javasolja, hogy várjam meg őket. Miiiiiii...? Azért rohantam, hogy az 1. taktikai pontot teljesen figyelme kívül hagyva most várjak. Lehetetlen, akkor inkább a szomjhalál/éhhalál (holttestemet vessétek a mókusok elé)...
Ez volt a teljes mentális mélypont... Nemhogy frissítés, meg kaja...
Elindultam és kipattant az isteni szikra: telefon feleségemnek, hogy az etyeki borfesztiválról hazafelé jövet ejtse már útba péliföldszetnkeresztet és hozza utánam az életmentő csomagot. Működik... huhh...
Kicsit megkönnyebbültem, de a további utat latolgatva teljesen kimaradt a képből Bika-völgy és a nyiladék emelkedője. Büdös-lyuk környékén megint előzegttük egymást egy túrázóval, a friss írtásnál szerencsésen emlékeztem a helyes útra, de teljesen letaglózott a benapozott emelkedő gondolata is. A mentális mélypontot követte a fizikai is. Ahogy a korábbi nagy emelkedők kicsibek tűntek ez baromi hosszú és kellemetlen volt, főleg egy hosszú futógatya dunsztjában. Aztán felérve minden rendbe jött.
Pusztamarótra érve nagy volt a bíztatás, de kicsit azért csalódást okoztam azzal, hogy 'csak' egy K100-as vagyok. Rögtön mondta is egy lány, hogy itt semmi nem jár nekem. (pedig már reménykedtem egy kis feltöltésben...). Aztán mégis akadt egy pohár víz. Egy látásból ismert lánytól egy pohár üdítőt is kértem, de az első lány újból szólt, hogy ez már azér gáz, ez nekem nem jár. No, ezek után azért a banánt már nem kockáztattam meg.
Viszont nagy meglepetésemre b_feri és -ethka- is a ponton volt. (Mi??? Ők???Itt???Én +ott???) Ez vmi időutazás. Rögtön alkalmaztam az 1. taktikai pont utasításait: nyulcipő. A Gerecse oldalában enyhe felfázásos tüneteket tapasztaltam, ami a kevés folyadékbevitel erdménye lehetett. Kicsit kezdtem megijedni a folyadékháztartásom miatt. Volt egy 0,5l-es vésztartalékom (csanya tanácsára), de ezt csak közvetlen a defibrillátor alkalmazása előtti időszakra tartogattam. Bánya-hegyig meg csak kibírom...
Itt, hol magyar, hol szlovák hálózaton sikerület elirányítanom feleségemet a depóautóig és a vértestolnai keresztezősésnél beszéltük meg a találkát. Mivel a vele lévő négy kiskorú az egész napi játék után a teljes elemlemerülés határán volt, sietnem kellett, mert egy esetleges népfelkelés az autóban beláthatatlan következményekkel járhatott volna...
Bánya-hegyre 17:16-ra érkezetem és mosakodás és vízfeltöltés után siettem tovább (itt már a 19:52-es tevezett szintidőmre nézve teljesen fikciónak tőnő teljesítés víziója sejlett fel a horizonton).
Még futás is belefért és bizony hajtott hogy 18:00 környékére lőttük be a találkozót. Külön örömömre még a kerítések utáni kéket is megtaláltam a műút előtt.
Itt a gyerekek már elémszaladtak és együtt értük el a megváltó depóautót. Banán+banán+szenyó+ivás és vegül töltés. Mentális útravalónak puszik és 'Hajrá papa' meg hasonlók...
Nagy hibát követtem el hogy leültem, mert elég nehezen indult be rendesen a gépezet... Kicsit unalmasnak is éreztem az utat, meg távolinak a célt, meg baromiegyedülvoltam...
19:17- re értem Koldusszállásra, ahol gyor pecsételés után továbbindultam. Itt utolértem két túrázót akikkel egy ideig előzgettük egymást, majd a tornyói országúton kettesben maradtam az egyikőjükkel. Egymást húztuk, így a baromi unalmas aszfalt utas részt is letudtuk. Alkalmi túratársamnak ecseteltem a még előttünk lévő szakaszokat, de így utólag visszagondolva egy kicsit talán rózsaszínűbb képet festhettem a valóságnál...
A somlyóvári kulcsosháznál 20:42-kor vettük elő a lámpákat. Innen a bejárás során szerzett tapasztalatok sokat segítettek, sehol nem kavartunk el.
A tavak környékén, a susnyásban aztán egyszer csak azt mondta a pár hete sérült jobb lábam, hogy ennyi, game over... Baromira belenyilalt és nem mozgott tovább a lábfejem... No de innen már tíz körömmel is...
Innen teljes zombi üzemmódban mentem. Minden érző/értő idegvégződést kikapcsoltam. Voltak még páran utánam, aztán meg egyszer csak már senki, lehet, hogy szóltak, lehet hogy nem, egyszerűen csak mentem.
A falu előtt még egy kisebb különítmény suhant el mellettem (nem is értem, hogy érzékeltem őket hátulról) a topikon olvasottakból és derengő képekből összerakva SC, b_feri -ethka-, kommandó lehetett. Megint utolértem egy lézengőt, aki teljesen hitetlenkedve kérdezte, hogy 'Ez már Szárliget?'. Innen valakik sprinteltek, aztán én is, hogy 16:00-on belül legyek, de már csak elmosódott emlékképek vannak. Én pl. tapsra sem emlékszem, biztos lehetett, de semmi...
15:55. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.
Pecsét-virslil-teljes 'leülés'...
Csanyára még emlékszem, hogy gratulál meg a célban utánam Tanár Úr is befutott, tehát sikerükt elszaladnom előle...
Nem a fáradság készített ki, hanem a lábammal való küzdelem, de az nagyon.

A koronát az tette fel, hogy feleségem a sinek másik oldaláán várt (nem talált át) így vissza kellett sétálni... A túra legnehezebb része volt, nem kívánom senkinek.

Végül köszönöm mindenkinek, aki itt említve volt, vagy sem, aki ott volt és tett hogy ez, így megtörténjen.