Kedves Dracaena!

Nagyon egyszerű a dolog. Félbehajtasz egy vastag szövetet (posztó volna az igazi), ráhelyezed a korpa tetejére, és meglátod, a két réteg közé furakodnak a bebábozódásra készülődő lárvák.

A nedvességet (vizet) biztosító adalékot (sárgarépa héja, káposztalevél, krumplihéj, illetve bármely nyers növényi anyag, ami a konyhából kukába menne, de még nem penészes és nem rothadt) pedig egy tálcán kínálod fel, amit a posztóra teszel.

Sehol semmi ördöngösség.

Ami a gilisztákat illeti, azzal kapcsolatban van két figyelemre méltó tény:

1. szaporodási időben mérget termelnek;

2. élősködők köztesgazdái.

A mennyire sajnos nincs tapasztalati válaszom. Nálam a fürjek házmesteri szerepben külön nem kaptak semmit, amit lehullott, s amit a mélyalomban találtak, az volt az övék. De nehogy azt hidd, hogy szűkölködtek. Nagyon is jól éltek, amit sok-sok tojással és a picik seregeivel háláltak meg.

(Mindemellett napi 5 db-nál többet nem adnék - de ha gilisztát szedsz nekik, akkor nagyjából tudod, mi mennyi.)

Sajnos, a csibék között mindig nagy volt a veszteség, mert tapasztalataim szerint a fürj kotlós nem igazán jó anya, amelyik pici elmarad tőle, azzal nem foglalkozik, s az ilyen elhagyott kicsik gyorsan kihűlnek. (A 80x200-as volieraljakban pedig sajnos könnyű volt elhagyni a pindurkákat.)

A kakasok nem nagyon foglakoznak az utódokkal, legfeljebb mutatják az utat.

 Fotó: Horst Bielfeld