Kedves Ernő!

Az én "csövemben" nem csak házigalamb látszik. A lexikon galamb címszavával (1334. oldal) talán sikerül tisztázni a helyzetet:

galamb: 1. a →galambfélék összefoglaló neve;

2. →Astarténak, a szerelem és a nemzés föníciai istennőjének jelképe és szent állata;

3. az európai kultúrákban a béke jelképe;

4. az álmoskönyvek szerint szelídség párosul vele;

5. a római katolikus vallásban a Szentlélek megjelenési formája;

6. (átv.) valakinek a kedvese;

7. tájnyelvi: madár alakúra sütött tészta;

8. az egyik legrégebben háziasított állat, a →házigalamb, mely pecsenye formájában már az i. e. 3000-ből előkerült egyiptomi étlapokon is szerepelt, s a Talmud az i. e. 5. századból már 10 galambfajtát említ. (→kolümbosz, →peliasz, →columba)

És még folytathattam volna a sort, mert ugye közismert, hogy milyen szaga van annak, ha valaki társaságban elereszt egy "galambot". De, hogy pontosabb legyek:

GALAMBFÉLÉK (COLUMBIDAE - Wildtauben - Doves and Pigeon): a galambalakúak rendjének családja 41 nemzetség 299, másutt mintegy 600 (Mauersbergernél 291) fajával, az Északi és a Déli-sarkvidék kivételével az egész földkerekségen. A galambfajokban a leggazdagabb az örökzöld ázsiai trópusi erdő.

A jellemzőik:

- a farkuk közepes hosszúságú, esetleg lépcsőzetes;

- a csőrük karcsú és rövid, lileszerű, a tövén csupasz, húsos orrnyílású ún. viaszhártya található;

- a fej viszonylag kicsi és kerek;

- a láb rövid, mégis könnyű mozgást biztosít a talajon. Lépegetnek, s közben a fejük előre-hátra inog;

- a sűrű tollazat vastag és lágy tapintású. A színe gyakran feltűnően tarka, de leginkább szürke, barna, kék v. zöld árnyalatos, ill. fehérrel szegélyezett. Ezen túl gyakran előfordul, hogy bizonyos, fajra jellemző testrészeken fémes csillogású. Itt általánosak a púdertollak, amelyek feladata a tollazat vízhatlanságának a biztosítása;

- a fartőmirigy kicsi v. teljesen hiányzik - helyette vannak a púdertollak;

- a hangjuk síró, búgó és turbékoló, de némelyek sziszegnek v. fütyülnek, ill. a szárnyukkal csattognak is;

- a fészkük többnyire néhány gallyból tákolt, de valószínűleg odúköltők voltak, hiszen valamennyi faj tojásának a színe fehér és a fiókáik csak kissé pelyhesek;

- fészekaljanként 1-2 db, egyszínű fehéres tojást raknak;

- a fészeklakó fiókák néhány napig vakok, s kezdetben a szülőknek a laktációs hormon hatására termelődő pépes, nyálkás váladékával (→begytej) táplálkoznak;

- a csőrüket a vízbe merítve hosszan szürcsölve isznak, anélkül, hogy a fejüket felemelnék.

És mindemellett rendkívül változatosak! Vannak faodvakban költő és fák gyümölcseivel, sőt, állati eleséggel (giliszta, csigák) is táplálkozó fajok.

A döntő többség zömök testalakú erdőlakó, viszont akadnak a talajon v. magas sziklákon élők is.

A kicsik a költés 13-28. napján kelnek. Kirepülés a 12-36. napon várható.

Az ivarok között nincs határozott különbség. Egyesek kizárólag párban élnek, mások időnként hatalmas csapatokban mutatkoznak. A többség jó repülő és ismerünk vonuló fajokat....

És akkor még nem értünk a szócikk feléhez se! S Végül nézzünk valami szépet is a sok szöveg mellé!  

 

új-zélandi galambwompooi galamb

hát egyelőre ennyit a lexikonban szereplő mintegy 500 galambból