Helló,

nem hinném, hogy nagyapám valaha is arról mesélt volna, hogy papírbakancsban ment volna háborúba.

Fegyvere is, lőszere is volt.

Szét is lőtték szegényt, de a magyar katonaorvosok összerakták, hazahozták, rendbe tették, aztán ment megint.

Soha nem modta azt, hogy jutasi, vagy ludovikás parancsnokai aljas módon bántak volna vele. Sok bajtársa, elöljárója elesett, meg is siratták őket. Utána harcoltak tovább.

Sopron előtt esett fogságba, harc közben, sebesülten.

Meglépett.

Még halála előtt is leveleztek alakulatának élő tagjaival, pedig zaklatták őket érte eleget.

Ezzel nem azt állítom, hogy a leg modernebb felszerelésük lett volna, de rosszabb sem volt mint a hasonló fejlettségű szomszédainknak, vagy az olaszoknak, franciáknak.

Felesleges ez a dehonesztálása annak a hadseregnek és vezetőinek, amelyik végsőkig küzdött olyasmiért, amit politikusai, elitje már addigra régen eljátszott.

Akárcsak ma.

 

Éhesló

 

(Egyébként a régi bakancsomba én télen raktam papírt: vastag könyvborítóhoz használható ronyglemezből, nekem bevált.)