Az elemi gravitációs töltésekre alapuló gravitációs elmélet kimutatja a súlyos tömeg és tehetetlen tömeg különbségét, a nehézségi gyorsulás ezreléknyi nagyságú eltéséseit és azt hogy a newtoni állandó G(Newton) a mozgásegyenletböl

 

(1) m1 a = - G(Newton) m2 m1 /r^2

 

nem az egyetemes gravitációs állandó. Az egyetemes gravitációs állandó a stabil részecskék tulajdonságából származik (az elei g-töltésböl). Az összefüggés a G(Newton) és az egyetemes gravitációs állandó G(grav.) között 

 

(2) G(Newton) = G(grav.) m(test2;g)/m(test2;i)/m(test1;g)/m(test1;i).

 

Ebböl az következik, hogy a G(Newton) irodalmi értéke csak egy áltagérték a kisérletekeben felhasznált anyagokra, és az ismert érték kb. 1.5%-kal nagyobb mint az egyetemes gravitációs állandó G(grav.).

 

Hogy probléma van a big G-vel (a G(Newton)-nal), azt a gravitációs fizikusok is észrevették. Az Eöt-Wash Group /University of Washington/ összefoglalta a 'Controversy over Newton's Gravitacional Constant' cimü közleményében a promlémát:

 

http://www.npl.washington.edu/eotwash/experiments/bigG/bigG.html.

 

 

De hiányzik a kutatóknál a helytálló fizikai magyarázat, pedig a relatív tömeghiányt

 

(3) m(izotóp;i) = m(izotóp;g) ( 1-delta(izotóp))

 

jól ismeri a fizika. Persze a fizikusok ne tudják, hogy a súlyos tömeg m(izotóp;g) a protonok számával és az elemi tömegekkel m(P) és m(e) kifejezhetö. A (2) felírva a relatív tömeghiánnyal

 

(4) G(Newton) = G(grav.) (1+delta(test2)(1+delta(test1).

 

A nehézségi gyorsulás meg függ a test izotóp összetételétöl

 

(5) a(test) = a0 (1+delta(test)).

 

Ezt a gravitációs fizika kisérletekben nem ellenörizte. Én ejtökisérlettel 2004-ben kimutattam, hogy az Al, Pb, C és Li összetételü próbatestek különbözö gyorsulással esnek

 

a(Al) > a(Pb) > a(C) > a(Li),

 

megközelítö szabadesés feltétel mellett. A mérés pontossága 10^-5 elég volt az ezreléknyi nagyságú nehézségi gyorsulás eltérései kimutatására.

 

Ne ennyit arról, mi okozza a gravitációt.