Inkább idézek:

"A radiátor leggyakoribb tönkremeneteli formája a korrózió, illetve ennek eredménye, az átlyukadás. A radiátorok esetében alapvetően felületi, lyuk és kristályközi korrózióról beszélhetünk. Az elektrokémiai korróziók oka a potenciálkülönbség, azaz hogy a különböző anyagok (pl. acél, réz, alumínium) más-más potenciállal rendelkeznek. Ezek az ún. elektródpotenciálok tized-század voltos nagyságrendűek. Ahhoz, hogy a korrózió végbemenjen, több feltételnek kell egyszerre teljesülnie. Az első, hogy az eltérő potenciálú fémek egymással fémes összeköttetésben legyenek, a második, hogy a fémek között legyen egy vezetőképes folyadék (pl. csapvíz), mely az ionok áramlását végzi, az utolsó pedig az, hogy legyen egy ún. depolarizátor, ami a visszamaradt elektronokat fel tudja venni. Esetünkben ez az oxigén.
Ha ezek a feltételek mind együtt vannak, akkor a pozitívabb potenciálú fémről részecskék válnak le, és vándorolnak a negatívabb potenciálú fém felé. Emiatt a pozitívabb fém fokozatosan fogy, és egy idő után eléri azt a határt, ahol átlyukad. Egy tökéletesen zárt fűtési rendszer esetében nem megy végbe jelentős elektrokémiai korrózió, ugyanis a vízben oldott oxigén mennyisége állandó, nem tud nőni, így a folyamat rövid úton "elhal" még akkor is, ha esetleg két nagyon különböző potenciálú fém (pl. réz és alumínium) érintkezik egymással. De tapasztalatból tudjuk, hogy ilyen rendszer nem létezik, ezt jelzi pl. az a vízmennyiség, melyet minden évben kénytelenek vagyunk a rendszerbe utántölteni.
Elektrokémiai korróziót magában az oxigén is okozhat, nevezetesen, hogyha a rendszerben valahol egy oxigénben dúsabb és egy oxigénben szegényebb terület jön létre. A kettő között potenciálkülönbség keletkezik, még ha a rendszer azon része ugyanolyan anyagból van is. A kristályközi korróziót a radiátor anyagában lévő különböző potenciálú ötvözők és az alapfém okozhatja. Ehhez a korróziófajtához is szükségesek a fenti feltételek."