Még egy rész van hátra, osztán hozok új témát.


Állatperek (folyt.)

Időzzünk még el egy pillanatig az előbbi jogi mozzanatnál, amely ugyancsak jelentős az állati léttel, szélesebb értelemben a természettel való premodern, azaz prehumanisztikus viszony tekintetében. A per kivétel nélkül az alábbi szakaszokban zajlott le. Kezdődött a panaszosoknak a püspöki bíróhoz benyújtott folyamodványukkal. Folytatódott a tényállás alapos vizsgálatával, majd az állatokat megjelenésre felszólító idézéssel és egy képviselő kinevezésével, egyes esetekben pedig a vádlottak ügyének védelmére ügyvédet bíztak meg.

Bally a következőket írja: „Először a kárvallott helybéliek által beadott panaszt illetően fel kell méretni az illető állatok okozta kárt és a várható veszélyeztetettséget. A megfelelő adatok birtokában az egyházi bíró gondnokot rendel ki az állatkák részére, hogy a tárgyaláson meghatalmazott által képviseltethessék magukat, ott valamennyi érdeküket megjeleníthessék, védekezhessenek az őket jelenlegi élőhelyeik elhagyására kényszeríteni kívánó lakosokkal szemben. Majd a bíró, mindkét fél érveit meghallgatván és mérlegelvén, meghozza az ítéletet.” Bally néhány típusát is ismerteti a felperesi beadványnak és a perbeszédeknek (a lakosok és a rovarok védője részéről egyaránt). Mintát ad a panaszosok válaszára, a püspöki hatalmazott következtetéseire és végül az egyházi bíró ítéletére. Bally megfogalmazása általános, nem terjed ki részletekre, helyi sajátosságokra. A periratok elolvasásából megismert néhány valóságos eset fényében azonban mindez könnyen kiegészíthető.

A beadványnak például a károk természetére és a helymeghatározásra vonatkozó pontos adatszolgáltatáson kívül tartalmaznia kell a bevádolt állatok – rovarok, hüllők, patkányok, egerek, piócák és egyebek (Marseille-ben még a kikötőt eltorlaszoló, ezáltal azt hajózhatatlanná tevő delfinek kiátkozására is sor került) – küllemének aprólékos leírását és megnevezését is annak érdekében, hogy a megjelenésre felszólított állatok ürügyként ne hivatkozhassanak arra, hogy valaki más helyett citálták be őket. Ezt különösen Barthélemy de Chassanée, a kor híres jogásza hangsúlyozza, aki Tanácsok című, 1531-ben megjelent könyvében mindent egybegyűjtött, amit akkoriban tudtak az állatok ellen a hatóságok előtt indított perekről. Az is ismeretes – Foelix Hemmerlein több példával is megerősíti –, hogy szokás volt egy végrehajtót kiküldeni a vádlottak tartózkodási helyére, aki hangosan és érthetően felolvasta nekik az idézést: jelenjenek meg a törvény színe előtt ezen és ezen a napon, ebben és ebben az órában. A pontos időpontot is tartalmazó idézést a római törvénykezési gyakorlat szerint háromszor kellett felolvasni, máskülönben ugyanis a szándékos távolmaradást a bíróság nem mondhatta ki. A megjelölt napon, órában a bíróság türelmesen várta a vádlottakat, a hatóságok ajtaja tárva-nyitva állt. És miután az állatok – egyedül Isten a tudója, hogy miért – nem jelentek meg, elfogadható mentséget kellett találni számukra, hogy védőt lehessen állítani a nevükben. Chassanée szerint csak ebben az esetben jogszerű a védő ténykedése, feltéve hogy nem hívják vissza azok, akiknek képviseletével megbízatott.


(Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994.)