Állatperek (folyt.)


[Laubkäferek esete] (…) érdemes bemutatni: „Coire város környékét hirtelen fekete fejű, fehér testű, kisujj nagyságú, hat lábon járó lárvák árasztották el. A földművesek régi ismerősei ezek, a német táj szólásban Laubkäfer a nevük; tél elején a földbe bújnak, megtámadják a gyökereket. Rágóikkal úgy nekik esnek, hogy kikeletre a növények már kiszáradtak, ahelyett, hogy rügyet hajtanának. [... ] A lakosok azonban három egymást követő ediktum révén a tartományi bíróság színe elé citálták a kártevőket; még ügyvédet és megbízottat is kijelöltek számukra, tiszteletben tartva a jogi előírásokat. Így indítottak keresetet ellenük, minden megkívánt formaságnak eleget téve. Az eljárás végezetéül a bíró megállapította, hogy a nevezett lárvák Isten teremtményei, joguk van az élethez, igazságtalan lenne megfosztani őket életszükségleteiktől. Ezért egy vad, erdős vidékre száműzte őket, hogy soha többé ne tudják feldúlni a termőföldeket. És így is lett.”

Persze az is előfordult – a Berni-tó piócáival megesett példa rá a bizonyság –, hogy az élősködőket kárhoztatták, és hivatalosan is kiátkozták. Miután a kis állatok háromnapos határidőt kaptak, hogy elhagyják az általuk lakott vizeket, és a lausanne-i érsek megállapította, hogy ultimátuma hatástalannak bizonyult, személyesen szállt ki a helyszínre, hogy a következő kiátkozást elharsogja: „A mindenható Isten, teljes égi udvartartása és az isteni szent Egyház nevében átokkal sújtalak benneteket. Bármerre menjetek is, átkozottak maradtok ti magatok és leszármazottaitok is, amíg teljesen el nem tűntök föld színéről.”

(…)

Gaspard Bally, aki Chambéryben gyakorolta ügyvédi mesterségét a XVII. század második felében, és lelkes híve volt ezeknek a pereknek (amelyek majd csak a XVIII. században fognak eltűnni), részletes leírásban örökítette meg a követendő formai előírásokat. „Értekezés a rovarok elleni intésekről, perbeszéddel, készíttetett 1668-ban a tekintetes Gaspard Bally, a felséges Szavojai Szenátus ügyvédje által" című munkájának második részében erőteljesen síkraszáll a mellett a felfogás mellett, amely szerint „nem szabad lebecsülni az intelmeket [értsd: az egyházi hatalomnak az állatokkal szemben alkalmazott dörgedelmes beszédeit], minthogy az rendkívül komoly dolog, amely Anyaszentegyházunk legrettenetesebb büntetésével, a kiközösítéssel is járhat. Ez pedig egyaránt megsemmisítheti a száraz vagy a zöldellő fákat, nem kíméli sem az élőket, sem a holtakat, és nem csupán a gondolkodó lényekre, hanem az értelemmel nem bírókra, az állatokra is lesújt". Bally a továbbiakban azt igyekszik meghatározni, „hogyan kell alakítani perüket, hogy az Egyház általi kiátkozásukkal biztonságban érezhessük magunkat tőlük".


Luc Ferry: Új rend, az ökológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994.