A Szerb Tudományos Akadémia állásfoglalása:

 

 

A SZERB KÖZTÁRSASÁGBAN ÉLŐ BUNYEVÁC NEMZETI KISEBBSÉG NEMZETI TANÁCSÁNAK
Nikola Babić elnök úr részére
S Z A B A D K A

 
Tárgy: Vélemény a szerbiai bunyevácok státusáról és önazonosság-tudatáról

 
A nemzetközi jogban nem létezik egy egységes, kötelező érvényű meghatározás a nemzeti kisebbség fogalmára. Capotorti professzor ismert definíciója szerint, melyet 1977-ben az ENSZ diszkriminációellenes és kisebbségvédelmi albizottsága elé terjesztettek:  „A kisebbség olyan csoport, amely az állam többi népességéhez viszonyítva számbeli kisebbségben van, nincs domináns helyzetben, tagjai –bár ugyanazon állam polgárai- a többségtől nyelvük, etnikai hovatartozásuk, vagy vallásuk révén különböznek, a csoport saját kultúrája, hagyományai, nyelve és vallása megőrzésére és ápolására irányuló szolidaritásérzéssel rendelkezik, még ha burkolt formában is”. Az Európa Tanács  Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Védelméről  nem tartalmazza a nemzeti kisebbség definícióját, de 3. cikkelyében a nemzeti kisebbségekhez tartozó minden személynek szavatolja azt a jogot, hogy szabadon megválassza: kisebbségiként kezeljék-e, vagy sem. Bizonyos, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló bilaterális egyezmények nem tartalmazzák a nemzeti kisebbségek fogalmának definícióját, de a Keretegyezménnyel összhangban előírják, hogy a nemzeti kisebbséghez való tartozás az egyén szabad döntésétől függ, továbbá hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van egyénileg vagy közösségük más tagjaival együtt szabadon kinyilvánítani, megőrizni és fejleszteni saját etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat (pl. Egyezmény a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élő szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban élő magyar kisebbség jogainak védelméről, és az Egyezmény a JSZK szövetségi kormánya és Románia kormánya között a nemzeti kisebbségek védelme terén folytatott együttműködésről). A Közép-európai Kezdeményezés 1994-es okmánya a kisebbségi jogok védelméről – bár jogilag nem kötelező hatályú – ½ cikkelyében az okmány vonatkozásában definiálja a nemzeti kisebbség fogalmát, mint “olyan csoportot, amely lélekszámban kisebb, mint az állam lakosságának többi része, amelynek tagjai – miközben polgárai az adott államnak – olyan etnikai, vallási vagy nyelvi jellemzőkkel bírnak, melyek eltérnek a lakosság egyéb részétől, és az a szándék vezérli őket, hogy megóvják kultúrájukat, vallásukat és nyelvüket.”
 A felsorolt definíciók vagy rendelkezések a nemzeti kisebbség fogalmát objektív és szubjektív követelmények segítségével határozzák meg, melyeknek együttesen kell eleget tenni ahhoz, hogy az állampolgárok egy csoportját nemzeti kisebbségnek tekintsük. Az egyén szubjektív választása elválaszthatatlanul összekapcsolódik az azonosságát meghatározó objektív ismérvekkel, amit igazol az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményének 3. cikkelyére vonatkozó vélemény is. Mégis, a nemzeti kisebbséghez való tartozás, illetve a nemzeti kisebbség meglétének objektív kritériuma néhány alternatív módon felállított feltételből áll, melyek az említett definíciókban illetve rendelkezésekben nem szerepelnek egyformán, s ide tartoznak a hagyomány, a kultúra, a nyelv, a vallás, az etnikai eredet, stb. Az objektív kritériumok alternatív felállítása azt jelenti, hogy egy bizonyos nemzeti kisebbség meglétéhez nem szükséges valamennyi követelménynek megfelelni, hasonlóképpen, a kritériumok bármelyike önmagában, vagy önmagáért még nem feltétlenül elegendő egy nemzeti kisebbség meglétéhez. Más szóval, ahhoz, hogy az állampolgárok egy csoportja nemzeti kisebbséget képezzen nem feltétlenül szükséges, hogy a többségi nemzettől, de a többi nemzeti kisebbségtől is a nyelve, a vallása, a hagyományai, a kultúrája, az objektív etnikai származása, stb. tekintetében különbözzön, illetve az, hogy az állampolgárok egy csoportja külön nemzeti kisebbséget képez nem jelenti feltétlenül, hogy a többségi nemzettől, de a többi nemzeti kisebbségtől is valamennyi objektív ismertetőjegyében különbözzön. Éppen ezért úgy tűnik, hogy a nemzeti kisebbség meglétének objektív kritériumait is az adott kisebbség tagjai szubjektív érzéseinek kontextusában kell szemlélnünk. Mi több, e kritériumok közül néhányat – bár első pillantásra objektívnek tűnnek - , mégis nehéz objektíven meghatározni oly módon, hogy az ne legyen a nemzeti kisebbségen kívüli nemzettestből származó tekintélyek által ráerőltetett sajátosság.
 A szemléltetett jogászi argumentáció a korszerű etnológiai, kulturális és szociális antropológiai kutatásokban is igazolódik. A korszerű etnológia, a kulturális és a szociális antropológia a szubjektivitás mellett foglal állást, mint az egyén és a csoportok etnikai önazonosság-tudatának nem egyedüli, de kulcsfontosságú kritériuma mellett. Példának okáért, az egyik legnagyobb tudományos tekintély az etnicitás etnológiai és szociális antropológiai vizsgálatának területén, professzor Thomas Hylland Eriksen azt az álláspontot képviseli, hogy az etnikai kisebbséget úgy definiálhatjuk, mint olyan csoportot, amely az egy társadalomban élő lakosság többi részéhez viszonyítva számbeli kisebbségben van, amely politikailag nem domináns és amely etnikai kategóriaként marad fenn, az etnikai kategória fogalom kulturális, vagy objektív tartalmának bárminemű definiálása nélkül. Az antropológiában a szubjektív megközelítésre helyezett nyomaték Fredrik Barth Az etnikai csoportok és határaik című jelentős művének 1969-es megjelenése után került túlsúlyba, melyben a szerző bemutatja, hogy az etnikai csoportot annak tagjai aktívan alakítják azon szubjektív meggyőződésük alapján, hogy oda tartoznak, és hogy az etnikai hovatartozás csak hipotetikusan határozható meg a valódi származás és a szocializáció szerint. Az alapot egy etnikai csoport alakításához nem az objektív kulturális tartalom képezi, hanem a csoport azon képessége, hogy szimbolikusan definiálja saját határait más, hasonló nemű csoportokhoz viszonyítva. Ilyen szemlélet uralkodik a modern világ akadémiai központjaiban működő tudósok egész sorának munkáiban, az Orosz Tudományos Akadémia Mikluho-Maklaj etnográfiai intézetétől kezdve (például dr. Valerij Tiskov), az Oxfordi Egyetemen (Marcus Banks professzor), az Oszlói Egyetemen (Thomas Hylland Eriksen professzor), a Harvard és Princeton egyetemektől a Los Angelesi Kaliforniai Egyetemig (Rogers Brubaker professzor), stb. A Magyar Tudományos Akadémia néprajzi intézetével folytatott több éves együttműködés alapján szerzett ismereteink szerint kutatásaikban ők is ilyen módon közelítik meg az etnikai identitás problémáját.

 

A Szerb Köztársaságban a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény 2. cikkelyének 1. bekezdése értelmében nemzeti kisebbségnek tekinthető az állampolgárok minden csoportja, amely számbelileg eléggé reprezentatív, bár kisebbséget képez, és a lakosság valamely olyan csoportjához tartozik, amely hosszantartó és szoros kapcsolatban áll az állam területével, ám olyan jellegzetességekkel bír, mint a nyelv, a kultúra, a nemzeti vagy etnikai hovatartozás, a származás vagy vallási hovatartozás, ami alapján különbözik a többségi lakosságtól, és amely csoport tagjait jellemzi az a gondoskodás, hogy együttesen tartsák fenn közös identitásukat, beleértve a kultúrát, a hagyományt, a nyelvet vagy a vallást. Az Európa Tanács Tanácsadó Bizottsága, amely az Európa Tanács Miniszteri Tanácsát segíti a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alkalmazásának felülvizsgálatában, és amely a kisebbségvédelem terén elismert és elfogulatlan szaktekintélyekből áll, a Keretegyezménynek Szerbia és Montenegró területén való alkalmazásáról alkotott véleményében “pozitívként ítéli meg azt a tényt, hogy ez a definíció a Szerbia és Montenegró területén élő nagy számú csoportot felöleli, beleértve a kis létszámú csoportokat is”. A nemzeti kisebbségek ismertetett törvényes meghatározásában külön figyelmet érdemel az a rész, amely megszabja, hogy a nemzeti kisebbség az állampolgárok olyan csoportja, melynek “tagjait jellemzi az a gondoskodás, hogy együttesen tartsák fenn közös identitásukat, beleértve a kultúrát, a hagyományt, a nyelvet vagy a vallást”. Az ismertetett törvényi meghatározást úgy kell értelmezni, hogy az állampolgárok egy csoportját – bár rendelkezik olyan ismérvekkel, melyek révén különbözik a lakosság többségétől – nem tekinthető nemzeti kisebbségnek, ha tagjait    nem jellemzi az a gondoskodás, hogy együttesen tartsák fenn közös identitásukat, beleértve a kultúrát, a hagyományt, a nyelvet vagy a vallást. Ilyen értelmezés adódik a nemzeti identitás kifejezésének alkotmányos szabadságából is, illetve a nemzeti kisebbségek valamennyi tagjának azon jogából, hogy szabadon megválassza: kisebbségiként kezeljék-e, vagy sem (a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 3. cikkelye). Ez a nemzeti identitás kinyilvánításának szabadságából, és a gondolatok, a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságából is ered, amit az emberi jogokról szóló nemzetközi szerződések egész sora és a demokratikus államok alkotmányai is szavatolnak. Éppen a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 3. cikkelyét szem előtt tartva, a Tanácsadó Bizottság a keretegyezménynek a Szerbia és montenegrói alkalmazásáról megfogalmazott véleményének 26. részlegében megállapította, hogy “Szerbia és Montenegróban voltak a horvát és a bunyevác sajátosságok kölcsönös viszonyához kapcsolódó viták” és aláhúzta, hogy “ezt a kérdést a keretegyezmény 3. cikkelyében foglalt elvek teljes tiszteletben tartásával kell megközelíteni, és nem kellene megkísérelni bizonyos sajátosságot ráerőltetni bárkire, aki ebben a kérdésben érintett. Ilyen értelemben a Tanácsadó Bizottság üdvözli azt a tényt, hogy a 2002-es szerbiai népszámlálás egyenlő mértékben elismeri az említett sajátosságokat.” A Szerb Köztársaság azon állampolgárai, akik bunyevácnak vallják magukat, nem csupán a népszámláláson való nagy számú kinyilatkozás révén fejezték ki törődésüket aziránt, hogy együttesen tartsák fenn közös identitásukat, de a nagy számú kulturális, politikai és művészeti szervezetek alapítása, valamint a Bunyevác Nemzeti Tanács megválasztása révén is, amely a bunyevác nemzeti közösség kulturális autonómiájának hordozójává kell váljon, amivel vitathatatlanná vált, hogy a bunyevácok a Szerb Köztársaságban külön nemzeti kisebbséget képeznek, és hogy a közhatalmi szervek, azok valamennyi szervezeti szintjén kötelesek ezt méltányolni.
 A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia néprajzi intézetének kutatásaiban az önálló bunyevác sajátosság meglétének realitásából indul ki, amely mindenekelőtt a bunyevác önazonosság-tudaton keresztül nyilvánul meg, de a külön kulturális identitáson keresztül is, minek révén megerősítést nyer és kifejezésre jut az etnikai sajátszerűség érzése (népnév, földrajzi eredet, történelem, kultúrtörténet, nyelvi sajátságok, néphagyományok és népművészet, stb.). Fontos kiemelni, hogy a kultúra elemei, amellyel a bunyevácok azonosulnak, valamint önazonosság-tudatuk és népnevük történelmi folytonosságot mutatnak.
 Szem előtt tartva az eddig elmondottakat, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia néprajzi intézete azt az álláspontot képviseli, hogy a bunyevácok egy külön etnikai identitással rendelkező csoportot képeznek, melyet jogilag tekintve – a nemzetközi joggal és a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó államok demokratikus standardjaival összhangban – külön nemzeti kisebbségnek kell tekinteni. Másrészről, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia néprajzi intézete – a társadalmi és humán tudományok korszerű nézeteiből kiindulva – azt a véleményt képviseli, hogy egy bizonyos nemzeti kisebbség elismerése vagy meglétének tagadása céljából annak értékelése és felmérése, hogy a nemzeti kisebbség meglétének objektív kritériumai ki lettek-e elégítve, nem képezheti a tudományos kutatás és következtetés tárgyát, és hogy az erre tett kísérletek egyben a szubjektív kritériumok meglétének tagadása, s ezzel együtt egy bizonyos sajátosság ráerőltetése az e kérdésben érintett személyekre, illetve a tudományos vélemény politikai eszközként való felhasználása.

 

dr. Mladena Prelić
TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS

 

prof.dr. Dragana Radojičić
IGAZGATÓ

 

Vojislav Stanovčić akadémikus
AZ IGAZGATÓBIZOTTSÁG ELNÖKE