A vitanapnak nevezett Emberi jogi bizottsági ülés részjegyzőkönyve:

 

 

EMBCB/26/2006.
EMBCB/26/2006-2010.

 

Részjegyzőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2006. november 28-án, kedden, 11 órakor a Képviselői Irodaház II. számú termében megtartott üléséről.

Napirend:

 

Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről szóló határozati javaslat (H/960. szám)
(Bizottsági ajánlás elfogadása)

 

 

Elnököl: Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), a bizottság alelnöke

Jegyzőkönyvvezetők: F. Zs. és U. F.

(A napirend tárgyalásának kezdete: 16 óra 45 perc.)

 

ELNÖK: Rátérünk a 13. napirendi pontunkra, amit azzal kezdenék, hogy mindenekelőtt nagyon szépen megköszönöm mindenkinek a türelmét, aki ebben a napirendi pontban érintett, hogy kivárták, amíg az előző témánkon túlvagyunk.
Egy különleges feladat a népi kezdeményezés tárgyalása a bizottságban. Bevallom, hogy én még ilyen eljárásban nem vettem részt, úgyhogy ha valamit rosszul tennék, nem pontosan házszabályszerűen, akkor kérem, szíveskedjenek rám szólni.
Köszöntöm tisztelettel a megjelenteket. Mindenekelőtt Muity Mihály urat, aki a kezdeményező képviseletében van itt, illetőleg majd köszöntök mindenkit aszerint, ahogy sorra kerülnek.
Annyit mondanék, hogy a bizottság tagjai a népi kezdeményezés eddigi történetével, életútjával kapcsolatos minden írásbeli anyagot megkaptak. Ezeket én most nem ismertetném itt részletesen, hiszen önök tudják pontosan, hogy miről beszélünk. Viszont azt elmondom röviden, hogy milyen menetben fogjuk tárgyalni a népi kezdeményezést, hogy ezzel röviden ellenőrizzem is magamat, hogy jól értem-e. Tehát mindenekelőtt meghallgatjuk a kezdeményezőt, utána amennyiben az Országos Választási Bizottság részéről Halmai Gábor úrnak van hozzátennivalója ahhoz, amit írásban megkaptunk, akkor őt. Utána a Tudományos Akadémia képviselőjét, ha van itt valaki az MTA részéről. (Jelzésre:) Akkor őt nem hallgatjuk meg, de megkapta mindenki az anyagot. Utána a kormány álláspontját hallgatjuk meg, utána amennyiben az országgyűlési biztos úrnak van hozzátennivalója, őt, utána az Országos Horvát Önkormányzat képviselőjét, és ezek után jönnek a bizottság tagjai.

Hogy ne szaporítsam tovább a szót, máris átadom a szót Muity Mihály úrnak, aki a kezdeményező képviseletében vesz részt a napirendi pont tárgyalásán. Kérem szépen, mondja el az álláspontját. (Jelzésre:) Elnézést. Akkor azt már rendeztük, amit Gusztos úr szeretett volna mondani? Tehát Kaltenbach úr az álláspontját másodikként hadd mondja el, mert ő már jó ideje itt van. (Nincs ellenvetés.) Köszönöm szépen.
Tessék parancsolni!

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Köszönöm szépen a szót. Tisztelettel köszöntöm az emberi jogi bizottságot, továbbá a bizottság által meghívottakat. Muity Mihály vagyok Bajáról, a bunyevác kérdés kezdeményezője.
Mint tudott, kezdeményezésünkkel kapcsolatban az eddig kiírt feltételeknek annyiból eleget tettünk, hogy az elvárt legkevesebb 1000 hiteles aláírással szemben leadtunk több mint 2000 aláírást, amiből 1700-at, vagy talán valamivel többet hitelesnek minősített az Országos Választási Iroda.
Annyiból nehéz helyzetben vagyok, hogy ez az utolsó napirendi pont, ezért megkérdezném, mennyi idő áll rendelkezésünkre, hogy arányosan szét tudjam közöttünk osztani a mondandónkat, mert négy kísérőm van, és nekik is lenne hozzáfűznivalójuk.

 

ELNÖK: Mind az öten szeretnének hozzászólni?

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Az ötből egy úr pár gondolat erejéig, röviden, hárman feltétlen.

 

ELNÖK: Azt szeretném önöktől tisztelettel kérni, hogy röviden legyenek olyan kedvesek szólni, ugyanis mindent megkaptunk írásban, azokat az anyagokat is, amelyeket önök tájékoztatásul készítettek össze nekünk. Természetesen megadom a szót, csak ha kérhetem, röviden szóljanak.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Értem. A megküldött anyag gyakorlatilag egy pici kis rátekintés ellenérvként mindarra, ami a Magyar Tudományos Akadémiától érkezett az Országos Választási Bizottság felkérésére, csak egy apró szegmense az egésznek.
Annyit engedjenek meg, hogy bemutassam Nevenka Basic Palkovics asszonyt, aki Szabadkáról érkezett, ő a Szabadkai Múzeum könyvtárigazgatója, irodalmár, történész. Kísérőim: a szintén Szabadkáról érkezett Mijo Mandic úr, ő kisebbségkutató, nyelvkutató, egyébként építészmérnök, továbbá velem érkezett Bajáról Süge Attila úr, ő történész, a Vajdaságból származik, de másfél évtizede itt él Magyarországon, részint Újvidéken, részint Pécsett fejezte be egyetemi tanulmányait, kisebbségkutatással és egyebekkel foglalkozik, továbbá Gálai Antal úr Bajaszentistvánról érkezett, ő matematikus, informatikus tanárember, és ezen túlmenően a bajai Zlatna Grana bunyevác egyesület titkára. Ennyit röviden rólunk, ha ők maguk még egyebet kívánnak még mondani magukról, ám legyen.
Ebben a témakörben talán a legtudatlanabb én vagyok, ezért megpróbálom én a legrövidebbre fogni. Annyiból nehéz a helyzetünk, lévén, nekem jó tanácsadóim javasolták, hogy ne „horvátoskodjak”, de ez nehéz kérdés. Én nem is nagyon szeretnék, hiszen mi, bunyevácok, a horvátokat ugyanúgy testvéreinknek tekintjük, mint a sokácokat, a rácokat, a bosnyákokat, és így tovább. Tehát bizonyos rákényszerülök, rákényszerülünk a védekezésre, hiszen az Országos Választási Bizottság megkérte a Magyar Tudományos Akadémiától azt az állásfoglalást, amely feltételezem, ismert a meghívottak előtt, és – hogy úgy mondjam – az ránk nézve bizonyos aspektusokból nem túl hízelgő, majdhogynem úgy tűnik, mintha mi, bunyevácok, egy nem létező nép lennénk, amely nekünk, azoknak, akik annak valljuk magunkat, meglehetősen fájó, érzékeny pontunk. Én elég terjedelmes ember vagyok, tehát elég nehéz elképzelni, hogy nem létezek. Én Bácskából – félig Bajáról, félig Bácsbokodról – igenis, úgy érzem, hogy bunyevácként származom. Hároméves korom után tanultam meg az óvodában magyarul, én előtte a szüleimtől bunyevácul tanultam meg a nyelvet, azt a gyermeki nyelvet, később, az iskolaévek alatt mi szerb-horvát nyelvet tanultunk akkor még, és húsz évvel ezelőtt merő önszorgalomból – felfrissítendő az elfelejtetteket – beiratkoztam egy tanfolyamra, de az is inkább még mindig szerb-horvát jellegű volt, vegyes nyelvű.
Muszáj picit empatikus húrokat pengetnem, lévén az, hogy bennünket bunyevácokat horvátnak soroltak volna, ez az utóbbi másfél évtized alatt „trendi”. Ez – be kell vallanom őszintén – nemcsak nekem fáj, hanem sokunknak. Nevezetesen annak az 1700 személynek, akiknek az aláírását hitelesként minősítette az Országos Választási Bizottság, de az csak egy apró szeletkéje annak az összesnek, akiket én ma Magyarországon bunyevácként 10-15 ezer fő közöttire bátorkodom tippelni, lévén, hogy az aláírásgyűjtés során annyi emberrel találkozunk, annyi véleménnyel és önmagukkal kapcsolatos vallomással, hogy alapos okom van ezt a számadatot így kimondani.
Bizonyára – bizonyos szempontokból – mérvadók azok az adatok, amelyekre az MTA állásfoglalása hivatkozik, nevezetesen a népszámlálásokkal kapcsolatos adatok, és a többi, de – könyörgöm – tudott dolog, hogy abba a rubrikába tudunk x-et húzni, ott tudunk dolgokat kipipálni, ahol erre van mód, van rubrika. Ha nincs, akkor marad a választék, és ez – szerintem – meglehetősen megtévesztő képet mutat az adott dokumentumokon.
Semmi mást nem szeretnék kérni a tisztelt emberi jogi bizottságtól, mint azt, hogy azon túl, hogy nagyon nehéz volt azt az 1700 hiteles aláírást összeszedni, mert ez első pillanatra olyan bagatellnek tűnő, és bevallom, magam is úgy voltam vele, hogy ugyan már, miből tart azt az ezret összeszedni. Aztán rá kellett jönnöm arra, hogy ez nagyon komoly előkészítő munkát vett igénybe, két hónapon keresztül, míg erre időnk rendelkezésre állt, szakadatlan odafigyelést, és a választási törvény meglehetősen korlátok közé szorította a lehetőségeinket, hiszen ha másra nem gondolunk, csak arra, hogy közintézményekben nem lehet aláírást gyűjteni, akkor bizony-bizony, szűkre szabottak voltak a lehetőségeink.
Másrészt nem tudom, lehet, hogy meglepő, lehet, hogy nem, de bizony-bizony, az emberekben vagy még mindig, vagy újból, bizonyos értelemben, nem mondom, hogy félelem, de ódzkodás leledzik akkor, amikor aláírást kérünk egy ilyen ügyben. Lévén, itt nemcsak arról volt szó, hogy ő támogató aláírását adja, hanem arról, hogy ő annak vallja magát, és most – tetszik, nem tetszik – az az 1700 hiteles aláírás azt mondja, hogy ez 1700 bunyevác embert takar, férfiakat, nőket, választópolgárokat.
Nem szeretnék belemenni abba, hogy tudós emberek okfejtéseit én cáfoljam, mert ehhez nekem nincs elég eszem. De az általam felsorolt kísérők autentikus személyek ahhoz, hogy – hát, hogy mennyire rövidre fogottan, de bizonyos értelemben – vitába szálljanak, hiszen arról volt szó, hogy ez vitanap. Én most megpróbálom visszafogott vitaként kezelni a dolgot, és többet talán nem is mondanék. Ha lesz még lehetőségem, vagy esetleg kérdés van, akkor szívesen állok rendelkezésre, és most kérdésként teszem fel, hogy közülük ki, mikor szólalhat meg, most vagy később.

 

ELNÖK: Természetesen most, csak kérem, hogy aki megszólal, kérem, hogy a nevét legyen kedves mondani a nevét, hogy a jegyzőkönyvben pontosan rögzíthessük.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Köszönöm. Tehát most Nevenka Basic Palkovic fog pár gondolat erejéig magyarul szólni.

 

NEVENKA BASIC PALKOVIC (Szabadka): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Barátaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy üdvözöljem önöket a szerbiai Bunyevác Nemzeti Tanács és a magam nevében. Köszönjük Mijo Muity úrnak, a magyarországi bunyevácok nemzeti kisebbségként való elismerése indítványozójának a megtiszteltetést, hogy meghívott csapatába, lehetővé téve számunkra, hogy mi is hozzájáruljunk e rendkívül jelentős népi kezdeményezés sikeréhez.
Át szeretnénk adni önöknek saját pozitív tapasztalatainkat, és őszinte szívvel kívánjuk, hogy törekvéseiket siker koronázza, mert úgy véljük, hogy kezdeményezésük teljes mértékben indokolt, mint a korszerű európai társadalom, az isteni és az emberi törvények alapjain nyugvó igény.
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Nevenka Basic Palkovic vagyok, a délszláv és általános irodalom tanára, szakmai címem szerint custos és könyvtáros tanácsadó. A szabadkai Városi Múzeum szakkönyvtárát vezetem, és több mint 25 éve foglalkozom – többek között – népem, a bunyevácok kulturális, nyelvi és nemzetiségi önazonosság-tudatának tanulmányozásával.
Amíg a szabadkai Városi Könyvtárban dolgoztam, a folyó és retrospektív helytörténeti bibliográfiával foglalkoztam. Tagja vagyok a háromnyelvű múzeumi folyóirat, a szabadkai Museion szerkesztőségének is, és ezért majdnem teljes bizonyossággal állíthatom, hogy elolvatam minden egyes betűt, amit a bunyevácokról leírtak, úgy a szerb és horvát, mint a magyar nyelvű irodalomban. Beszélem a Szabadkán hivatalos használatban lévő mindhárom nyelvet, a szerbet, a horvátot és a magyart, az idegen nyelvek közül pedig az angolt és a németet.
Mijo Mandic úr szabadkai építészmérnök, jeles munkatársam szintén több tucat, a bunyevácokról szóló bibliográfiai egység szerzője, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy a neves Mijo Mandic tanító unokája és nevének viselője, aki az egykori Magyarország területén megjelent legjelentősebb bunyevác időszakos kiadványok szerkesztője volt. Az idősebb Mijo Mandic Katymáron született 1857-ben, ahol az oktatás és nevelés terén szerzett érdemei miatt emléket állítottak tiszteletére. Ő a szerzője az első bunyevác tankönyveknek és imakönyveknek. Szabadka város díszpolgáraként halt meg 1945-ben.
Mi szabadkai születésű bunyevácok vagyunk, de elődeink, nagyapáink és dédanyáink Magyarországon születettek, mind bunyevácok. Tőlük tanultuk, hogy büszkék legyünk bunyevác származásunkra, hogy tiszteljük nyelvi és kulturális örökségünket, hagyományainkat és népszokásainkat, melyeket igyekszünk megőrizni a jövő nemzedékeinek. Egy többnemzetiségű és többvallású környezetben születtünk és nőttünk fel, s ezért így is neveltek bennünket; a tolerancia és a sokféleség méltányolása szellemében, függetlenül attól, hogy nemzeti, vallási, faji vagy nemi különbözőségekről van-e szó. A sokféleséget gazdagságként fogjuk fel, és ezt várjuk azoktól az emberektől is, kikkel együtt, egy városban, egy hazában és egy környezetben élünk és dolgozunk. A mi tágabb hazánk Európa.
Nem felejtjük el sohasem a saját anyanyelvünket, mert azt beszélik szüleink, szomszédaink és rokonaink, és több mint 20 ezer ember Szerbiában, kik a legutóbbi, 2002-es népszámláláson bunyevácnak vallották magukat. A hivatalos statisztikai adatok most mindenki számára hozzáférhetők és hitelesek. A bunyevác nemzeti kisebbség érdekeit Szerbiában a Bunyevác Nemzeti Tanács képviseli és védi, melynek székhelye Szabadkán, részlege pedig Zomborban működik. A tanács 2003. február 23-án alakult oktatási, kulturális, tájékoztatási, satöbbi bizottságaival együtt. Tevékenységének keretében jelenik meg a Bunjevacke novine havilap. A bunyevác sajátosságot ápolja a Bunyevác matica is, amely 1995-ben alakult Szabadkán, amely kiadói tevékenységet folytat, könyvtárat működtet és havonta megjelenteti a Ric matice folyóiratot. Számos egyéb szervezetünk és tevékenységünk van még emellett, mint ahogy számos és sikeres a Szabadkán élő többi nemzeti közösség, a szerbek, a horvátok, a magyarok, a romák, a németek és más nemzetek tevékenysége is, kiknek munkáját figyelemmel kísérjük és támogatjuk, különösen ha az nem avatkozik bele a sajátosságainkba, és nem tagadja az alkotmánnyal, a törvénnyel és az európai alapokmányokkal szavatolt jogainkat. Ezen általános okiratok előtt mindannyian egyenlők vagyunk, létszámunktól, „korunktól” és a politikai tényezők hatásától függetlenül.
Ha most egy kicsit visszatekintünk a múltba, láthatjuk, hogy az 1900 és 1910 közötti időszakban a bunyevác nyelvet több mint 36 ezer polgártársam jelölte meg anyanyelvként, dokumentálva a magyarországi népszámlálás hivatalos statisztikai alapján, és megjelent a „Szabadka város közigazgatása az 1902-1912. években” című könyve. Ne felejtsük, hogy Szabadka ebben az időben 97 ezer 800 lakosával Magyarország harmadik legnagyobb városa, és hogy Bácskában és Baranyában körülbelül 70 ezer bunyevác él, ami szintén leellenőrizhető a korabeli hivatalos statisztikákból.
Népünket a XVIII-XIX. század és a XX. század első felének legjelentősebb magyar irodalma mindig külön tárgyalja, mégpedig a „bunyevác” név alatt, míg a többi népet délszlávként említi. Hogy csak néhány címet említsek: Iványi István: Szabadka szabad királyi város története, Szabadka, 1892; Pallas Nagy Lexikona III. kötet 1893-ból; Dudás Gyula: Bács-Bodrogh Vármegye Egyetemes Monográfiája, Zombor, 1896, II. kötet; Bunyevác kérdés és az 1868-iki XXXVIII. és XLIV. törvénycikkek végrehajtása, Szabadka, 1896; Borovszky Samu: Bács-Bodrog Vármegye, 1909; Révai Nagy Lexikona, IV. kötet, Budapest, 1912, satöbbi.
A legjelentősebb kiadványok, melyek szerzői Magyarországon élő bunyevácok, szintén a XIX. század második felében és a XX. század első felében jelennek meg. A bunyevác nemzeti megújhodás nagyjai a XIX. században szintén Magyarország területén életek és alkottak. Legfontosabb íróink és kutatóink arról tanúskodnak, hogy Magyarországon már a XVII. századtól éltek bunyevácok. Közülük csak néhányat sorolunk fel: Lovro Bruculjevic filozófia- és teológiatanár Budáról, Petar Lipovcevic, a bunyevác népdalok daloskönyvének szerzője Bajáról, Ivan Ambrozovic és Luka Karagic imakönyvszerzők, Mirko Emerik Pavic Budáról, aki több illír nyelvű könyv szerzője, Grgo Pestalic, a bajai gimnázium tanára, a filozófia doktora, Grgur Cevapovic történetíró és a bajai születésű Ivan Mihalovic, a tanítóképző tanára, az 1875-ben kiadott első bunyevác nyelvtan szerzője. Ivan Antunovic püspök Kunbaján született, és nemcsak Bácskában, hanem azon túl is ismert volt. Az 1882-ben kiadott Rasprava o podunavskih illetve potisanskih Bunjevcih illetve Sokcih című munkája a bunyevácokról szóló rendkívüli alkotás, az általa szerkesztett Bunjevacke illetve sokacke novine és a Vila pedig a legrégebbi bunyevác nyelvű lapok. Legjobb tanítványa Mijo Mandic tanító volt, az első és hosszú életű havi folyóirat, a Neven szerkesztője, ami 1884 és 1914 között jelent meg. A bunyevác megújhodás kulcsfigurája, a szabadkai Ambrozije Sarcevic több magyar-bunyevác szótár, a jugoszláv szavak magyarázata – Tolmac jugoslavenskih rici – és a szólásgyűjtemény (1869) szerzője.
Ámulatba ejtő tény és a mai vitánk mellett szól az az adat, hogy a legjelentősebb bunyevác lapok, naptárak, imakönyvek, folyóiratok és értekezések Magyarországon területén lettek kiadva és nyomtatva annak ellenére, hogy néha betiltották és támadták, pénzhiány miatt pedig be is szüntették őket. Mindezek a kiadványok helyet kaptak Ivan Kujundzic bunyevác bibliográfiájában, a szabadkai Városi Könyvtár szerzőcsoportjának Szabadkai bibliográfiájában és más bibliográfiákban.
Marad a tény, hogy a bunyevácok amellett, hogy Magyarország lojális polgárai voltak, mindig tudatosan vállalták délszláv származásukat, nyelvüket és elnevezésüket, amely a történelem során az illírektől, a katolikus rácok, dalmaták és katolikus vlahokon keresztül a leggyakrabban használt bunyevácig változott. A bunyevácok között továbbá él az a tudat is, hogy a szerbek és a horvátok is testvérnép, de nekik saját identitásuk van.
1918-tól a bunyevácok a délszlávok újonnan létesült államában, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban is élnek, azt követően…

ELNÖK: Bocsásson meg! Valószínűleg a bizottsági ülés előkészítésének is hibája, hogy ezt nem tudták, de egy parlamenti bizottságban ilyen terjedelmű szóbeli előterjesztést, tájékoztatót nem szoktunk meghallgatni. Kérem, legyen olyan kedves, rövidre fogni, ha nem haragszik meg, legyen olyan kedves befejezni.

 

NEVENKA BASIC PALKOVIC (Szabadka): Pont a végén vagyok, az utolsó szavakat mondom.
Ismeretes, hogy a bunyevácok ma Szerbiában, Magyarországon és Horvátországban élnek, bár egyes országokban nem vallhatják magukat bunyevácoknak, hanem automatikusan a másik nép közé sorolják őket. E tényállástól függetlenül, a kisebbségi jogokra vonatkozó valamennyi európai alapokmány – melyet aláírt az Önök országa és a mi országunk is – kimondja, hogy a bunyevácoknak joguk van ápolni nemzeti identitásukat, nyelvi és kulturális örökségüket, függetlenül attól, hol élnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

ELNÖK: Én is megköszönöm az előadást. Most tisztelettel azt szeretném kérni önöktől, hogy tekintsenek el attól, hogy további megszólalásokra adjunk lehetőséget, mert körülbelül ennyi idő, és ennyi tartalom az, amely a bizottság tagjai számára – mindazokkal az anyagokkal együtt, amelyet eddig megkaptuk – egészen biztosan elegendő lesz, és utána lesz mód még kérdés feltevésére.
Tehát most Kaltenbach úrnak adom meg a szót.

 

DR. KALTENBACH JENŐ a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Az én szerepem ebben az ügyben minimális. A kisebbségi törvény meghatározza, hogy az ombudsman milyen körben mozoghat, ebben a döntés az Országgyűlésé, és miután az Országgyűlés az ombudsmani törvény szervezeti hatályán kívül esik, ezért ebben az ügyben nincs módom állást foglalni. Ez még akkor is így lenne, hogyha történetesen az Országgyűlés döntése alkotmányos visszásságot okozna, hiszen a szervi hatály nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés által hozott ilyen döntésben az ombudsman megnyilvánuljon. Ezért arra a levélre is, amelyet egyébként a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól állásfoglalás céljából kaptam, kénytelen voltam azt válaszolni, hogy tájékoztattam a minisztériumot arról, hogy több mint 11 éves ombudsmani működésem alatt kétszer fordult elő, hogy nem bejegyzett – tehát a törvény által nem taxált – csoport állította magáról, hogy valamelyik taxált csoportból kvázi kiválva, önálló csoportként értelmezi magát. Egyik eset volt a vendek ügye néhány évvel ezelőtt, a másik pedig ez.
Panasz, tehát az ombudsmani hivatalhoz érkezett panasz kettő fordult elő, nemrég éppen Muity úrék fordultak hozzám egy ügyben, és néhány évvel ezelőtt egy szintén egyedi ügyem volt, vend kisebbségi megjelöléssel. Ezen kívül hozzám panasz nem érkezett. Miután nincs lehetőségem az ügyben állást foglalni, ezért ezeknek a tényeknek a közlésére kell szorítkoznom, hiszen itt olyan etnográfiai, nyelvi és egyéb ismereteket igénylő döntés készül, amelyben egyébként is csak úgy lenne lehetséges az ombudsmani hivatal részvétele, ha szakértőt kérnénk fel. Erre viszont a törvény nem biztosít lehetőséget, hiszen ezt a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez telepíti a törvény. Noha lehet vitatkozni, hogy ez jó megoldás-e, de tény, hogy a törvényi szabályozás így szól.
Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Halmai Gábor úr, parancsoljon!

 

DR. HALMAI GÁBOR (Országos Választási Bizottság): Köszönöm szépen. Halmai Gábor vagyok, az OVB elnökhelyettese, és azért jöttem el, mert hívtak. Ez nem magyarázkodás, csak nagyon kevéssé tudom segíteni az ügy érdemi elbírálását.
Az OVB háromszor foglalkozott ezzel a kérdéssel, három határozatot is hozott. Az elsőt április közepén, akkor az OVB hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet. Másodszor, amikor az aláírásokat átnyújtották, akkor az OVB határozatban elrendelte ezek megszámlálását, majd végül, amikor ez megtörtént, az Országos Választási Iroda részéről, akkor megállapította, hogy a szükséges számú hiteles aláírás összegyűlt.
Ezért nem jöttem volna el, hadd mondjak el két gondolatot arról, amely szerintem, érdemes megfontolásra, és a törvényi szabályozásnak is egy bizonyos fokú bizonytalanságát jelzi, és ennek megfelelően az OVB testülete is kénytelen volt értelmezni a törvényt. Az a kérdés ugyanis, hogy kinek kell azt a tudományos akadémiai szakvéleményt, amely mindenki előtt ott fekszik, a maga döntésében érvényesítenie. A kisebbségi törvény módosított szövege – a 61. § (2) bekezdése – lakonikus rövidséggel csak annyit mond, hogy az Országos Választási Bizottság az eljárásában kikéri a Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását.
Ez kétféleképpen értelmezhető mondat, az egyik értelmezése az, hogy az OVB kikéri ezt a véleményt, majd a hitelesítés során maga értékeli, és mondjuk, ha negatív a vélemény, mint ahogyan az már az OVB előtt is negatív volt, hiszen egy héttel az OVB első döntése előtt született meg az Akadémia elnökének a levele, akkor nem hitelesíti a kezdeményezést, tehát az aláírásgyűjtő ívet, és akkor a folyamat megáll. Pontosabban, abban az esetben a normál eljárási rend keretében az Alkotmánybírósághoz lehetett volna jogorvoslattal fordulni.
Az OVB, miután először kellett alkalmaznia ezt az új törvényi rendelkezést, elég alaposan végiggondolta ezt a – még egyszer mondom, szerintem legalább kétértelmű – törvényi szabályt, és úgy döntött, hogy nem az OVB-nek kell ezt a bizonyos mérlegelést elvégeznie. Az OVB egyetlen feladata – a törvény szerint –, hogy a formai követelményeket ellenőrizze. Tehát az aláírásgyűjtő ívnek a törvényben leírt formai követelményeit kellett ellenőriznünk, azokat rendben lévőnek találtuk, és ezt követően hitelesítettük a kezdeményezést. Magyarul, az OVB nem végezte el az akadémiai vélemény értékelését, és ennek szeretném még egyetlen mondatban az okát adni. Azt gondolom, hogyha egy népi kezdeményezés kapcsán – és tudjuk, hogy a népi kezdeményezés pontosan abban különbözik a népszavazástól, hogy ott a döntést illetően az Országgyűlés szuverenitása lényegesen komolyabb – az OVB akkor jár el helyesen a törvény értelmezésében, ha az Országgyűlésnek ezt a szuverenitását a maga előzetes döntésével nem vonja kétségbe, hanem átutalja az Országgyűlés keretébe, és maga csak a formai feltételek ellenőrzésére szorítkozik.
Hadd jegyezzem meg – ez az utolsó megjegyzésem –, hogy ennek a megoldásnak, amely nagyon kényelmes az OVB-nek, és talán kevésbé kényelmes az önök, meg majd az Országgyűlés plénuma számára, van egyetlen hátulütője, és ez egy jogi hátulütő. Így bizony, elvész a jogorvoslati lehetőség. Az Országgyűlés döntésével szemben már nincs alkotmánybírósági kontroll. Ez nyilvánvalóan egy megfontolandó kérdés, de ez már jogalkotási probléma, és én ennél többet nem szeretnék erről mondani.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, Halmai úr. Rauh Edit szakállamtitkár asszony, parancsoljon!

 

HORNUNGNÉ DR. RAUH EDIT (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Köszönjük a meghívást. Bennünket Balogh Zoltán, az emberi jogi bizottság elnöke keresett meg, pontosabban Kiss Péter miniszter urat, hogy a mai bizottsági ülés előtt a kormányzati álláspontról tájékoztassa a bizottságot. Ezt köszönettel megkaptuk.
Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a kormányzati álláspont kialakítását megelőzően magunk is kikértük a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal véleményét, valamint áttekintettük a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően november 22-én kormányülés keretében alakította ki álláspontját a kormány, amely szerint nem tartja támogathatónak a bunyevác népcsoport önálló nemzeti kisebbségként történő elismerését, mivel a bunyevác népcsoport egyike a magyarországi horvát nemzeti kisebbséget alkotó több, egymástól regionálisan is elkülönülő történeti népcsoportnak. Sem a népcsoport történeti, különfejlődése, sem pedig a mai nyelvi helyzete nem indokolja az önálló kisebbségi közösségként való elismerést. Tehát gyakorlatilag a kormányzat a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisebbségi Hivatal által kialakított álláspontot támogatja. Természetesen a kormányzat tiszteletben tartja az Országgyűlés lehetőségét és a majdani ezzel kapcsolatos döntését.
Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Bár elhangzott a hivatkozás, mégis kérdezem a Kisebbségi Hivatal képviselőjét, hogy kíván-e valamit hozzátenni. Egész biztos igen. Parancsoljon!

 

ISPÁNOVITY MÁRTON (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal): Nagyon szépen köszönöm a felkérést. Ide jövet azon gondolkodtam, hogy hogyan kaphatnék én szót, hiszen én magam is a bunyevác közösség tagja vagyok, bunyevác családban születtem, a már itt megidézett egyik magyarországi kistelepülésen. Én abban a közösségben nőttem fel, abban az iskolarendszerben. Ha nem untatom a bizottságot, el is hoztam néhány dokumentumot, amelyeket otthon a családomban találtam. Talán érdekes. Elhoztam édesanyám leckekönyvét az 1940-es évekből, amelynek elején még a „hiszek egy Istenben” van, ami önök előtt nyilván ismert. Itt az én kedves édesanyám Vuikov Terézként buny anyanyelvűként van azonosítva. Ez természetesen azért volt, mert a két világháború között a magyarországi bunyevácok, és azt kell mondanom, az első világháború előtt is, ahogy az Akadémia anyaga is leírja, egy nagyon komoly asszimilációs törekvésnek voltak az elszenvedői, részben az akkori magyar kormányzat részéről. Ezt nyugodtan kijelenthetjük, hiszen ha megnézzük a századfordulón megjelent Pallas Lexikont meg egyéb lexikonokat, ott is a bunyevác közösségről kritikán aluli megfogalmazások szerepelnek. Hadd idézzem az egyiket, mert az engem mélységesen sért. Azt írták, hogy a bunyevácok a bunyistar fellázadó népből eredő szó, és söpredék népet jelent. Tehát ezekre a magyar irodalmakra hivatkozni, amit itt hallottunk, enyhén szólva sértő, hogy mi visszasírjuk a magyar nyelven megjelent irodalmakban a bunyevácokra való utalást.
Meg szeretném mutatni az én általános iskolai kétnyelvű bizonyítványomat, mert bizony a ’60-as években Magyarországon kétnyelvű bizonyítványok voltak a nemzetiségi iskolákban. Itt már két nyelven szerepel az, hogy az én anyanyelvem a horvát. Tehát nem igaz az a feltevés, hogy Magyarországon a rendszerváltozás után következett be a bunyevác közösségeknek az úgymond horvatizálása vagy kroatizálása. A bunyevácok igenis tartották a kapcsolatot a horvát anyanemzettel, hiszen az idetelepült bunyevác közösségek a mai Horvátország és Bosznia-Hercegovina hercegovinai, tehát katolikus horvátok által lakott területeiről települtek Magyarországra. Meg kell mondani azt is, hogy nyilvánvalóan akkor, amikor még nem alakult ki a horvát úgymond nemzetállami eszme, tehát az 1600-1700-as években. Tehát nyilván az idetelepültek nem a nagy horvát nemzeti eszmével érkeztek ide, hanem rendelkeztek ezzel a lokális tudattal. A bunyevácok ugyanúgy - én magam is így nőttem föl, és bunyevácnak tartom magamat 100 százalékig - nőttek fel, mint ahogy Magyarországon sok ilyen kis etnikai, szubetnikai csoport, hogy ő a lokális tudatát őrzi. De ugyanez van a határon túli magyarok esetében, amikor is a székelyek, a csángók a saját etnikai identitásukban elsősorban székelynek és esetleg csángónak vallják magukat.
Még annyit hadd mondjak ehhez - mert ez a személyes része, és tovább nem húznám az időt -, hogy a Kisebbségi Hivatal, illetve a magyar kormány a rendszerváltás óta a bunyevácokat a horvát közösség részeként kezelte, és minden politikai, anyagi támogatást a bunyevác közösségnek ezen a horvát közösségen belül adott meg, a közalapítványt, a hivatali és egyéb forrásokat tekintve. Ugyanígy azt is el kell mondani, amit az Akadémia is megmond, hogy minden bunyevácok lakta településen kisebbségi önkormányzati kezdeményezés indult, és a legtöbb településen megalakult a horvát kisebbségi önkormányzat, és Észak-Bácskában ezeknek a kisebbségi önkormányzatoknak szinte 100 százaléka bunyevácnak vallja magát.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. Alelnök asszonynak átadtam egy nagyon érdekes anyagot. Talán még erről szólnék egy szót. A bunyevác kérdés nem új keletű probléma, hiszen 150 évvel ezelőtt az első kisebbségi törvény tárgyalásakor ez a magyar országgyűlésben is felmerült. Ugyanis Csorba Bódog, Szabadka főjegyzője – ez is nagyon érdekes egybeesés – felszólalt a bunyevácok ügyében, és a következőt jelentette ki. Az alelnök asszonynál van, lemásoltam Mikó Istvánnak a nemzetiségekről szóló könyvéből ezt a részt, ahol Csorba Bódog kijelenti, hogy egy nemzetiséget kihagytak az országos nemzetiségek sorából, és ezek az alvidéki dalmaták, avagy bunyevácok. Természetes, hogy kihagyták őket, mivel a horvátok nem voltak nevesítve 1860-ban kisebbségként, hiszen államalkotó nép volt, mi egy országban éltünk, a magyarországi horvátok nem léptek át országhatárt, amikor idetelepültek Bácskába. Csorba Bódog azt mondta, hogy a bunyevácok tiltakoznának a nemzetiségi tanok ellen, merthogy ők népfajul dalmaták, de nemzetként magyarok. Itt is látszik, hogy az egész bunyevác kérdés egy politikai játszma része volt, és mi, amikor itt most véleményt mondunk az Akadémia véleményére alapozva, akkor befejezünk egy ilyen politikai játszmát és reméljük, mindörökre megmaradunk annál, hogy a bunyevácok a horvát közösség elidegeníthetetlen része, a horvát nemzet része, ahogy a bunyevácokra Horvátország is tekint, és nem leszünk többet se önálló bunyevácok, se katolikus szerbek, se bunyistarok, hanem horvátok, és remélem, az Országgyűlés ezt a határozatot így fogja meghozni.
Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a Horvát Önkormányzat képviselője következik. Mondom Muity úrnak és kísérőinek, hogy természetesen vissza fogják kapni a szót, reagálhatnak az elhangzottakra, csak előbb hadd menjünk végig azon a sorrenden, amiben megállapodtunk.

 

KARAGICS ISTVÁN, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke: Köszönöm szépen, alelnök asszony. Megmondom őszintén, nem készültem hozzászólásra, de a megadott szót köszönettel elfogadom.
Az Országos Horvát Önkormányzat közgyűlése is természetesen foglalkozott ezzel a kéréssel, illetve kérdéssel, és majdnem egyhangú határozatot hozott arról, hogy a bunyevácok a horvát nemzetiséghez tartoznak. Egy kivétellel, tehát egy képviselő szavazott nemmel, aki vajdasági származású.
Magam is bunyevác horvát vagyok, a vallásom, nyelvem, a tradíciók alapján, és erre büszke is vagyok. Nem történelemórára jöttünk, de jól tudjuk, hogy mikor, honnan és miért akarják a bunyevácokat elkülöníteni a horvátoktól. Nemzet státuszt is kaptak pár évvel ezelőtt, természetesen nem Magyarországon. Magyarországon az itt élő bunyevácok mindig tudták - hiszen én a szüleimtől is ezt hallottam és örököltem tőlük, sőt a nagyszüleimtől -, hogy hol a helyük. A bunyevácok - hasonlóan például a dalmatákhoz vagy dalmátokhoz - a mai Horvátországban a horvát nemzet részei, éppúgy, mint mondjuk székelyek, a csángók a magyar nemzet részei. Ez természetes dolog.
Magyarországon a bunyevácokon kívül még hét horvát népcsoport van. Kérdezem, mi a különbség a bunyevácok és a sokácok, vagy a bunyevácok és a római katolikus rácok között. Hogyan éreznek a mai bunyevácok? Erre a kérdésre viszont tényekkel tudok válaszolni, hiszen amióta kisebbségi önkormányzati rendszer van Magyarországon – 1994 óta – minden Bács-Kiskun megyei településen, ahol a magyarok mellett a bunyevácok is élnek, laknak, horvát önkormányzat alakult. Ez most, ebben az évben is megtörtént. Sőt, nemcsak falvakban, hanem városokban is.
Ha tendenciózus előadást akarnék tartani – nem akarok, Isten ments! –, akkor nagyon sok olyan tudóst, szerzőt tudnék felsorolni, akik a bunyevácokat horvátnak tekintik. Egyébként a magam részéről erre nem úgy reagálok, mint a magyarországi horvátok elnöke, hanem, mint egy Bács-Kiskun megyei bunyevác. Kikérem magamnak, hogy más országból meghívott előadók mondják meg nekem, hogy én ki vagyok! Én teljesen megelégszem azokkal a megjegyzésekkel, amelyeket kapok a hazai horvát vagy magyar történészektől.
Köszönöm szépen, és visszautalnék arra, amivel kezdtem, hogy az Országos Horvát Önkormányzat közgyűlése egyhangúlag támogatta, illetve segíti és kéri a parlamenti határozatot, illetve döntést abban az értelemben, hogy a magyarországi horvátok politikai egységét nem szabad szétbontani, és természetesen a bunyevácok a magyarországi horvát nemzetiség szerves részei.
Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a bizottság tagjait illeti a szó. Kérdezem, ki kíván kérdezni, hozzászólni?
Donáth László képviselő úr, parancsoljon!

 

DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nekem az előkészítő anyag alapján kialakult a véleményem, de itt elhangzott a Kisebbségi Hivatal képviselője szájából egy hivatkozás az 1800-as évek második felében készített kisebbségi, vagy nemzetiségi törvényről, és annak kapcsán említette azt, hogy felfogása szerint a bunyevác népcsoport valamilyenfajta politikai játszma részese, résztvevője vagy áldozata volt. Bevallom önnek őszintén, én műveletlen, bunkó ember vagyok, és erről nem tudok. De bocsássa ezt meg nekem, és avasson be ebbe a részletbe, tekintettel arra, hogy engem nem az érdekel, hogy a kisebbség 200 emberből áll, vagy 20 ezerből, de állhatna 200 ezerből is, abszolút nem érdekel, hány aláírást tetszettek összegyűjteni, ha ketten vannak, akik azt mondják, hogy egy hiten vannak, akkor azt a kettőt is akceptálni kell.
De magamnak választ kell adnom arra a kérdésre, hogy az Országos Választási Bizottság jeles képviselőjének kicsit önironikus megjegyzése szerint, a mi szuverenitásunk terhére tolja át a felelősséget, hogy ne találjon az előterjesztésben – tehát az önök kérelmében – nehézséget. Ezt ő megteheti, és ez az ok tiszteletreméltó, de az alól nem menekülhet, hogy visszakérdezzek: vajon Halmai Gábor alkotmányjogásznak a törvények ismeretében mi az álláspontja? Megkérhetem-e őt arra – a barátságunktól teljesen függetlenül –, hogy mint alkotmányjogász, és nem, mint az OVB képviselője, ossza már meg velünk, hogy e nemes nagy tudomány, az alkotmánytan ismeretében hogyan látja ezt a kérdést? Hiszen, ha nem tévedek – és igazítsanak helyre tiszteletreméltó kollegáink –, három dologra mégiscsak szükség van. A régiségre, tehát, hogy bizonyos ideje itt éljen az a kisebbség, a másik a nyelv – egyben hagyomány, kultúra –, a harmadik, hogy rendelkezzék anyanemzettel. (Közbeszólás: Ez nem.) Ez nem feltétel? (Többen: Nem.) Akkor köszönöm szépen, itt be is fejeztem, mert máris…
Szeretném, ha válaszolnának ezekre a kérdéseimre. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szabóné Müller Timea képviselő asszony jelentkezett.

 

DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Szívesen megvárnám, míg Halmai úr válaszol erre a kérdésre, de elmondom, amit elkezdtem. Van valami megfoghatatlan dolog a parlamenti munkában. Én egy első ciklusos képviselő vagyok, és mindig olyan személytelen, általános dolgokkal szoktunk foglalkozni, de van valami szépség ebben a bizottságban, mert mindig kerülhetnek ide érzelmeket felkorbácsoló témák, ugyanakkor pont ettől a dologtól félelmetesen nehéz a döntés.
Amikor erre a bizottsági ülésre készültünk, és a papírokat elolvastuk, akkor azt gondolom, minden képviselőtársamban megszületett a döntés, hogy ennél a napirendi pontnál mit fogunk szavazni. Én is látom, és gondolom, ezzel a többiek is így vannak, hogy láttuk azt a mérhetetlen munkát, amely nagyon tiszteletet parancsoló, és tényleg gratulálok ahhoz, hogy idáig el tudtak jutni ezzel a népi kezdeményezéssel, ez önmagában óriási dolog, és azt gondolom, akárhogyan is fog végződni a történet, a magyarországi bunyevácoknak ez nagyon nagy lehetőség. Ahogyan itt hallgattuk önöket, bizony, nagyon sok kérdés merült fel bennünk, bennem is, hogy mi lenne a jó döntés. Hogyan tudunk ezzel a számunkra ilyen nagy nyitottságot hagyó döntési kompetenciával jól „garázdálkodni”? Kicsit úgy érzem, hogy ez a döntés nemcsak önökről szól, hanem nagyon sok más népcsoportról is, mert ahogyan itt elhangzott a beszélgetéseink során, hogyha egy, a jelenlegi szabályozásoknak nem teljesen megfelelő népcsoportnak megadjuk ezt a lehetőséget, akkor valószínűsíthető, hogy nagyon sokan fognak bejelentkezni a következő időszakban, és egy dömpinget indítunk el. Tehát, sajnos a mi döntésünk nem egy adott kérdésre vonatkozó döntés, hanem nekünk muszáj a döntésünk következményeit is figyelembe venni. Higgyék el, nagyon nehéz helyzetben vagyunk most, de én várom, hogy az alkotmányjogász úr mit mond a felvetésre.
Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szászfalvi alelnök úr kért szót.

 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Nagyon röviden, két mondatban szeretnék szólni a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontjáról, mely lehet, hogy ez közel lesz a Fidesz álláspontjához – és lehet, hogy a többi frakció álláspontjához – is.
Tehát szeretném rögzíteni, hogy a mi döntésünk nem politikai ítélet, és természetesen nem értékítélet. Tiszteletben tartjuk azt a fajta bunyevác identitás- és népcsoporttudatot, amely nyilvánvalóan létezik, megvan, de a Magyar Tudományos Akadémia leírása, megfogalmazása is egy törvényről, és a törvénynek valómegfelelésről beszél. Ennek alapján fogunk döntést hozni. Tehát nyilvánvalóan tiszteletben tartunk mindenféle érzelmi kötődést, ahogyan egyébként úgy látom, nemcsak a kezdeményezők részéről van egy ilyen tudat, hanem itt ketten – két szervezetet is képviselve – kifejtették, hogy ugyanazon identitástudattal bírnak és rendelkeznek. Tehát nyilvánvaló, hogy a döntés nem egyfajta politikai értékítélet, hanem egy törvénynek való megfelelésnek vagy meg nem felelésnek a döntése, belátása vagy be nem látása. Úgyhogy azt szeretném kérni, hogy legyenek szívesek így akceptálni a hozzáállásunkat és a döntésünket. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyelőre nem látok más kérdezőt. Egy pillanat türelmet kérnék, én is hadd kérdezzek egyet, amiből elárulom, hogy alapvető hiányosságok vannak a tudásomban.
Azt, hogy hány nemzetiség van felsorolva a kisebbségi törvényben, tudjuk, de hogy hány nemzetiségi csoport, népcsoport él Magyarországon, gyanítom, hogy sokkal több, mint ahányan a törvényben fel vannak sorolva. Akár ha csak azt nézzük, hogy a roma etnikai kisebbségen belül hány csoport van, ott is jó sok. Ha ezt meg tudnák mondani nekem, megköszönném.
Ha nincs további kérdés – utána majd időkeretről is megállapodunk, hogy mindannyian szóhoz juthassanak –, visszaadnám a szót, mert ő kapott egyenesen hozzá irányuló kérdést.

 

DR. HALMAI GÁBOR, az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese: Köszönöm szépen. Nagyon megtisztelő a képviselő urak és hölgyek érdeklődése egy szerény alkotmányjogász egyetemi tanárhoz, aki nincs abban a helyzetben, hogy ezekről a kérdésekről állást tudjon foglalni, lévén, hogy ezek nem alkotmányjogi kérdések. Ami ebben alkotmányjog, az pusztán annyi, hogy ez a bizonyos kisebbségi törvény lényegében három fontos kritérium kapcsán írja elő azt, hogy ha valaki megállapítja – szándékosan használom ezt a szót, hogy „megállapítja” –, hogy létezik a kezdeményező, akkor bebocsátást nyerhet a kisebbségi törvény felsorolásába.
Ez odáig alkotmányjogi kérdés – és ebben egyetértek Donáth képviselő úrral, barátommal –, hogy a törvény annyit mond, hogy 1000 embernek kell tanúsítania ezt a bizonyos identitástudatot, és ha ez az 1000 ember hitelesen összegyűlt, akkor elvileg az önazonosság alapján ez a döntés meghozható, de a döntés mégis csak az Országgyűlés felelőssége. Ebben a döntésben mérlegelni kell azokat a szempontokat, amiket az Akadémiának is mérlegelnie kellett. Nem kell a képviselőket arra emlékeztetnem, hogy eredetileg a törvényben ez az akadémiai véleményezés nem volt benne.
Több kísérlet kapcsán merült fel az, hogy egy országgyűlési bizottság nagyon nehezen tud abban a kérdésben állást foglalni, hogy egy közösségnek valóban van-e közös nyelve, közös kultúrája, közös identitása. Ez egy olyan kérdés, ami politikailag nem eldönthető. De hozzá kell tennem, alkotmányjogilag legalább annyira nem eldönthető, mert megmondom őszintén, végigolvastam az összes szakvéleményt, az Akadémia rövid véleményét meg egy hosszabbat is, és én ma nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy pont ez a három identitás megvan-e. Én csak annyit tudok mondani, hogy ha megvan, akkor tessék szíves lenni eltekinteni attól, hogy hány százezren vannak. Annyiban kijavítanám a képviselő urat, hogy azért ezren lenniük kell, tehát a kettő biztos, hogy kevés. De ha ezren megvannak, és ezt az Országos Választási Bizottság igazolta, hogy ennyi hiteles aláírás és ennél több is van, akkor az bizony egy döntés kérdése, hogy hogy ítélik meg a közös nyelvet, a közös kultúrát és a közös összetartozás-tudatot, amit a törvény megkövetel. Én csak annyit mondtam, hogy örömömet fejezem ki, hogy ezt a döntést nem annak az Országos Választási Bizottságnak kellett meghoznia, amelynek én tagja vagyok, minden elismerésem azoké, akik ezt a döntést meg fogják hozni.
Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. (A jelentkező Donáth László felé fordulva:) Kaltenbach úr jelentkezett, mert kérdeztünk, és utána. (Donáth László jelzésére:) Vagy most rögtön. Akkor egy kis türelmet kérnénk.

 

DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon hálás vagyok minden szóért, ami ebben az ügyben elhangzik. Én megpróbáltam ostyába burkolni a keserűt, de ne tessék kiköpni a pirulát, azt le kell nyelni. Magyarul arról van szó, hogy ha találok hasonszőrű 999-et, és megalakítjuk a vörös hajú kancsalok csapatát, holnap a kopaszok, aztán így tovább, mint a szerencsétlen hunok, akik itt jártak a közelmúltban. Itt van a 2005-ös határozat Szászfalvi elnök úr aláírásával. Azt mondtam, hogy életemet és véremet értük, csak énekeljék el a himnuszukat hunul. Egy szót sem szóltak, merthogy ilyen nincs. (Szászfalvi László: Azt mondták, hogy te is hun vagy!) Hát én is hun vagyok, bizony. Tehát engem az izgat, hogy igaz-e az, hogy a történelem kegyetlensége folytán valamely egykor volt nép – legyen az akár az avaroké, a getvitáké, a vízi gótoké, a hunoké, adott esetben az illír nyelvet beszélő sokácoké – leírható azzal, hogy őket elsodorta a történelem, a nagyhatalom, a gazdanép integrációs törekvése 100 év alatt elrendezte mindenfajta erőszak nélkül a kisebbségi helyzetet, vagy pediglen fönnállhat-e az a veszély, visszamenve a kérdés másik végére, hogy miközben halaszthatatlanul fontos minél több kicsiny közösség építése és létében való megerősítése, hogy a társadalom egészségesen működhessék, azonközben ehhez az egészséges kulturális, nyelvi, vallási és egyéb civil működéshez nem tartozik hozzá feltétlenül a politikai önigazgatás feltételrendszere. Ez volt a kérdésünk, amit szeretnék, ha a magad alkotmánytanászi módján is megválaszolnál, mintegy elővételezve vagy feltételezve egy olyan világot, ami jobb, mint a mai, de amiben a kisebbségi probléma a többséghez viszonyítottan politikai kérdésként újrafogalmazódik.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kaltenbach úr, parancsoljon!

 

DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Köszönöm a szót, alelnök asszony. Én nem jelentkeztem, csak kaptam egy kérdést, és ezért kénytelen vagyok én is egy kicsit, de csak nagyon kicsit hosszabban válaszolni erre a kérdésre, és alternatív véleményemnek hangot adni. Elhangzott, hogy ez egy abszolút tudományos, szakmai és nem politikai kérdés. Hadd fejezzem ki azt a meggyőződésemet, hogy ezzel csak részben értek egyet. Kétségtelen tény, hogy a kérdés egyik fele szakmai, tudományos, itt azonban olyan vizekre evezünk, ahol a tudomány maga is rendkívül bizonytalan. Hiszen épp az előbb hallottuk öt vagy talán tíz perc leforgása alatt, hogy számos tudósember terjedelmes és kevésbé terjedelmes munkákban hitet tesz a konkrét esetben a bunyevác népcsoport létezése mellett, de nem kevesebb határozottsággal és terjedelemben ennek az ellenkezőjére is találunk a tudományban bizonyítékot. Azt gondolom, hogy a történelemtudomány, a nyelvtudomány, a néprajz csak és kizárólag nem tud válaszolni erre a kérdésre, itt csak rendkívül bizonytalan fogódzókat, illetőleg érveket fogunk találni szinte mindenre.
Hadd mondjam el azt, hogy a nemzetközi közjog egyik visszatérő, máig megoldatlan és valószínűleg az elkövetkezendő ezer évben megoldatlan problémája lesz a nemzeti önrendelkezés mint olyan. Ez egy jogon kívüli fogalom. Senki nem tudja megmondani, hogy mik azok a pontos ismérvek, amik alapján el lehetne dönteni, hogy egy nemzet az nemzet-e, vagy sem. Szoktak idézni ironikus megnyilvánulásokat, talán cinikusakat is. Eltérnek a vélemények, hogy kitől származik, egyesek szerint Karl Poppertől, aki például azt mondta: a nemzet az emberek egy olyan csoportja, amelyik a saját eredetét illetően tévedésben van. Úgyhogy borzasztó nehéz válaszolni erre a kérdésre, csak a tudomány alapján nem is lehet. Ezért azt a meggyőződésemet szeretném kifejezni, hogy sajnos, és ebből a szempontból szerintem, bölcsen döntött a törvény, amikor ezt az Országgyűlésre bízta, mert véleményem szerint ez politikai kérdés. Legalább részben biztosan az, hiszen itt egy közösségnek – ez esetben a Magyar Köztársaság egy közösségének – egy olyan kérdésében kell az Országgyűlésnek döntenie, amelynek közjogi, gazdasági és egy csomó más következménye van. Ebben csak felelős döntést lehet hozni, és ezért mérlegelni kell az egyébként is nehezen eligazító tudományos szempontok mellett a nagyon is politikai szempontokat. Nem hiszem, hogy ebben a kérdésben csak a jog eszközével választ lehetne kapni. Az Országgyűlés az a legmagasabb, az összes felelősséggel megáldott – és megvert – fórum, amelynek ebben döntenie kell, mérlegelve az összes szempontot.
Ezért nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy hány kisebbség van Magyarországon. Azt tudom, hogy a törvény 13-at sorol fel, és ez politikai döntés volt.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Wiener György képviselő úr jelentkezett.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégeink! Elhangzott az előbb az, hogy tudományos kérdésben kell állást foglalnunk, majd az is, hogy felelős politikai döntést kellene hoznunk. De minek alapján hozzuk meg ezt a felelős politikai döntést? Teljesen egyértelmű, hogy az alkotmányjog, amellyel egyébként magam is foglalkozom, nem ad erre a kérdésre semmiféle választ. Egyetlen egy fogódzó van csak, amelyet az alkotmányjog számunkra biztos, de az semmilyen segítséget nem nyújt. Ez pedig éppen, hogy az úgynevezett szabad identitásválasztás elve, amely azonban itt azért nem nyújt fogódzót, mert a jog nem tudja megmondani, hogy mihez is kapcsolódik ez az identitás.
Ha egy nép, egy népcsoport, egy etnikum államalkotó, akkor természetesen semmiféle problémánk nincs. Az államalkotó népek esetében teljesen egyértelmű a helyzet, nem véletlen, hogy a mai 13 kisebbségünk közül 11 államalkotó, a ruszinok nem államalkotók, a romák pedig teljesen speciális helyzetben vannak, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, bár kétségtelen, hogy a Szaszanida birodalomban a romákról már tudtak, állítólag az V. században Vahram Gor király uralkodása idején vándoroltak oda, és onnan kerültek később más államokba. De volt egy olyan – az előbb már említettem – kisebbség, a ruszin, amely elérte, hogy a kisebbségi törvény megalkotásakor kisebbséggé minősítsék, és felépítse a saját intézményrendszerét. A kérdés az, hogy mások akkor miért nem léptek fel, miért nem jelentkeztek úgy, ahogyan ezt a ruszinok tették. Még szakértőként – a ’90-es évek elején – igen sokat foglalkoztam a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvénytervezet előkészítésével, és akkor világosan lehetett látni, hogy azok a kisebbségek, amelyek hallatlan aktivitást fejtettek ki, mint mondjuk, a bolgárok, a szerbek vagy példaként lehetne említeni a lengyeleket, az örményeket is, tehát, ahol volt egy vagy néhány meghatározó személy, aki harcolt, mint a görög Dzindzisz Jorgosz vagy Lásztity Péro, vagy a bolgár Doncsev Tosó, vagy az örmény Avanasian Alex, és így tovább. Ott lehetett érzékelni, hogy a politikai mozgások is abba az irányba mutattak, hogy a kisebbséget elismerték, de – mint mondtam – a ruszin volt az egyetlen a romákon kívül, amelyik nem volt államalkotó nemzet.
Megítélésem szerint a bunyeváckérdés a hun problémától azért elég jelentősen különbözik. Tudniillik, a hunok esetében nem lehet semmiféle folytonosságot kimutatni, még akkor sem, hogyha a kettős honfoglalás elméletét, amelyet valaha László Gyula professzor dolgozott ki, elfogadjuk, mert ott döntően onogurokról, és nem hunokról van szó. A problémánk azonban nemcsak a bunyevácok miatt ilyen mély, hanem a horvátság történelme miatt is. Tudniillik, a horvát állam – ha jól tudom – a 820-as években keletkezett, a Bizánctól való leszakadás eredményeképpen, és 1092-ig volt igazán önálló, a Kriponilovic-dinasztia uralma alatt. Ezt követően még a magyar királyok magukat horvát uralkodóknak is nyilvánították, ilyen volt például első magyar-horvát uralkodóként Álmos, Könyves Kálmán testvére. Később azonban a horvátság beépült a magyar államszervezetbe, a tartományurak közül a XIV. század elején nagyon meghatározó horvát nemzetségek is meghatározó politikai szerepet töltöttek be, a Babonicok, a Subicok, a Frangepánok, és bár nem voltak tartományurak, de ebbe a körbe lehet sorolni a Zrínyieket is.
A kérdés tulajdonképpen az, hogy a horvát államiság időszakában tudunk-e egyáltalán bunyevácságról, a rendelkezésre álló kiosztott papírok azt mutatják, hogy nem ez az az időszak – bár az a bizonyos Buna nevű település és környéke nyilván akkor is lakott volt, tehát igazán nem rendelkezünk ismeretekkel a horvátság, a szerbség eredetét illetően sem, nincsenek olyan biztos fogódzóink, mondjuk a longobárdoknál, vagy a frankoknál.
Tehát volt-e szerepe egy ilyen etnikumnak, egy ilyen népcsoportnak akkor, amikor még volt önálló horvát állam, vagy nem volt? A következő kérdés pedig az, hogy amikor a mai Magyarország, illetőleg a Trianon előtti Magyarország területére költöztek – hogy mely településekre, az a papírokból elég jól láthatón –, akkor volt-e valamilyen kapcsolatuk a horvátsággal, vagy nem. Ez a következő eldöntendő kérdés. Modern nemzetről természetesen – ezt helyesen írja az MTA dokumentuma – nem beszélhetünk ebben a korban egyetlen etnikum vagy nemzet, vagy nemzetiség esetében sem, mert a modern nemzetté válás a XVIII-XIX. században kezdődött el ebben a térségben, és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy bizonyos értelemben a mai napig sem fejeződött be ezt a nagyon kemény, etnikai jellegű háborúk és etnikai tisztogatások teljes egyértelműséggel mutatják. Ezek nem egyszerűen az emberi elvetemültség következményei, hanem a nemzetté válás tragikus attribútumai, velejárói.
A nyelv lenne az, ami itt meghatározó lehetne, de ez az, amihez mi a legkevésbé sem tudunk hozzászólni, mert nem tudjuk eldönteni, hogy horvátságról, horvát nyelvhasználatról van-e szó, vagy pedig a bunyevác nyelv most a horvát nyelvnek egy nyelvjárása-e vagy sem. Csak megjegyzem, hogy ezek a problémák korábban jelentkeztek olyan nemzetek esetében is, amelyek ma már önálló nemzeti, sőt állami léttel rendelkeznek, de volt időszak, amikor vitatták, hogy ők egyáltalán léteznek, és mindenki tudja, hogy a testvérnemzetek közötti gyűlölet sokszor erőteljesebb, mint az idegenek között – csehekre és szlovákokra, ukránokra és oroszokra, szerbekre és horvátokra kell csak utalni, vagy szerbekkel és bosnyákokkal lehetne ezt a sort folytatni. Úgy ítélem meg, hogy a mostani megnyilvánulás a bunyevácság részéről egyfajta kísérlet arra, hogy egy önálló kisebbséggé alakuljanak, tehát a nemzetté válás útján úgy induljanak el, hogy tudják, hogy nemzetállam alkotására a történelemben már soha nem lesz lehetőségük, mert a jelenlegi globalizációs folyamatok nem a nemzetté válás, hanem az egyetemes emberiség egységesülése irányába mutatnak. Ez persze, nagy valószínűséggel megint egy 100-200 éves folyamat lesz.
Tehát nagyon nehéz ebben dönteni, és nagyon nehéz érzékenységeket érinteni, hiszen nyilvánvaló, hogyha a bunyevácok mellett döntünk, az a horvátok számára, ha a horvát álláspont mellett döntünk, pontosabban, ahogyan ők maguk megfogalmazzák, a horvát bunyevácok álláspontja mellett döntünk, akkor azok számára, akik magukat bunyevácnak vallják, hozunk olyan döntést, amely számukra nem megfelelő, miközben mi ezen az egészen kívül állunk, és látszólag nem vagyunk érintettek. Ez a legrosszabb pozíció, tudniillik, első közelítésben a bírónak – de itt nem bírói döntést kell hoznunk – pártatlannak kell lennie. Itt azonban olyan emberek döntenek, akiknek sem horvát, sem bunyevác vonatkozásai nincsenek, vagy legalább is, én ilyenről nem tudok. Tehát az érdektelenség alapján a szónak nemcsak abban az értelmében vagyunk érdektelenek, hogy személyes érdekeink ehhez nem fűződnek, hanem az érdektelenség másik jelentése, egyfajta közömbösség is szerepet játszhat a döntésünkben.
A döntést persze politikailag alá lehet támasztani a magyar-horvát stratégiai viszonnyal, de nem hinném, hogy ennek alapján kellene ezt a döntést meghoznunk. Én nem látok abban semmi problematikusat, hogy más országból érkezettek – ez persze nem a pártom, hanem saját magam álláspontja, lévén, hogy politikai egyeztetést ebben a kérdésben nem folytattunk –, akik magukat bunyevácnak vallják, és különböző államok területén élnek, elmondják az álláspontjukat Ha a magyar-magyar kapcsolatokat nézzük mind a határon túli magyarság, mind a nyugati szórványmagyarság esetében, akkor is teljesen természetes, hogy ilyen esetekben a nem Magyarországon élő magyarok álláspontja is számít, tehát teljesen egyértelmű, hogyha alakulni akar egy nemzet vagy nemzetiség, vagy újjá akar alakulni, abban az esetben teljesen érthető, ha a más országból érkezettek is megszólalnak. Nyilván nem azzal az igénnyel, hogy részt vegyenek az intézményrendszer kiépítésében, mert ebben kizárólag magyar állampolgárok vehetnek részt, ami aztán ismét egy alkotmányjogi probléma, hogy csak magyar állampolgár lehet az, aki Magyarországon nemzeti és etnikai kisebbségi intézményrendszer létrehozására jogosult.
A problémát tovább növeli, hogy nincs sehol Európában ilyen kisebbségi intézményrendszer. Nem véletlen, hogy az Európai Unió is ódzkodik attól, hogy ezzel a problémakörrel foglalkozzon, hiszen nyilvánvalóan a franciáknál a bretonok, a okcitánok, a normanok, és így tovább igényt tartanának erre, vagy a spanyoloknál a gallegók, a baszkok, a katalánok, az andalúzok, és lehetne a sort folytatni.
Alelnök asszonynak száz százalékosan igaza van abban, hogy nem tudjuk, hány kisebbség él Magyarországon, és nyilvánvalóan kinyitjuk az ajtót, ha most igent mondunk. Azt szeretném kérni alelnök asszonytól, hogy néhány perc szünetet rendeljen el, hogy legalább mi a saját köreinkben ezt meg tudjuk beszélni. Meg kell mondanom, én jelen pillanatban nem tudok dönteni, mert nem érzem magam feljogosítva sem arra, hogy a horvátságnak, sem arra, hogy a bunyevácságnak a döntésemmel valamiféle sérelmet okozzak. Azt kell végiggondolni, hogy mi az, ami az objektív folyamatokból következhet. Természetesen nem az érdektelenség, közömbösség mozzanatával, hanem az érdektelenség, nem érdekkötöttség mozzanatával kívánnék a döntéshozatalban részt venni. Kérem alelnök asszonyt, hogy ezt az ügyrendi felvetést tegye fel szavazásra.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyetlen dolgot visszakérdeznék, illetve javasolnék, ha lehet. Az előtt kéri a szünetet, mielőtt visszaadjuk a szót a beadványtevőknek?

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Lehet, hogy jobb lesz utána, de ez a szünet nélkülözhetetlen, hogy saját magunkkal tisztában legyünk.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, akkor ezt majd megbeszéljük utána. Hadd kérjem a bizottságot, hogy ha más nem kér szót a bizottság tagjai közül, akkor adjuk meg a lehetőséget, hogy a kezdeményezők reagáljanak az itt elhangzottakra. Amennyiben azt szeretnék – és gondolom, szeretnék –, hogy mindenki megszólalhasson, akkor kérem, próbálják meg két-két percbe belerakni, és akkor összejön egy kerek megszólalási lehetőség.
Köszönöm szépen.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Köszönjük szépen. Nagyon szeretném, hogy szóljanak a társaim is, lévén, hogy itt olyan konkrétumoknak tűnő dolgokat állítanak némely vonalak, melyeket mi igenis alaposan cáfolni tudnánk, tudunk. Valami technikai malőr biztos keletkezett a dologban, mert amennyiben tudtuk volna, hogy milyen időintervallum áll rendelkezésünkre szólni, abban az esetben nemcsak ez a tájékoztató került volna részünkről átadásra, hanem kellő alapossággal egy olyan szakdolgozat, mely, tisztelettel bátorkodom feltételezni, hogy a jeles Akadémia állásfoglalásával bármikor vitaképes, és A-tól Z-ig cáfolni tudja azokat az állításokat, amelyek ránk nézve negatívak.
Tisztelettel megköszönöm azokat a hozzászólásokat, amelyek naivitásommal szemben növelik azt a bizalmat, hogy mégis csak úgy tűnik, törődő bizottság előtt vagyunk. De el kell mondanom, a nagy vitám miből fakad. Én abban a hiszemben vagyok, amikor ma, ezekben az időkben kezdeményezzük ezt, hogy tizenvalahány éve, ’93 óta méltatlan körülménynek tartom, hogy a bunyevác nép vonzatában valamilyen formában jóvátétel címszó alatt lehet, hogy valakik azt hiszik: lám, hátha tényleg akkor hibáztunk, és ezek az emberek megérdemelték volna, hogy tizennegyedikként bekerüljenek. Nem szólok mások nevében, nem szólok sokácok nevében, nem szólok bosnyákok nevében és rácok nevében, de azért engedtessék meg, hogy azt mondjam, hogy számunkra szláv emberek számára enyhén szólva nevetséges az, hogy a szerbeken kívül szinte minden más náció kizárólag horvát, és semmi más. Tudniillik azért az a bunyevác öntudat, ami bennünk él, bennem él, élt a nagyszüleimben, él a szüleimben; apám 83 éves, anyám 74 éves, és soha az életben nem hallottam őtőlük - lehet, hogy egyszerű emberek, de soha nem hallottam tőlük -, hogy ők horvátok lettek volna. A mi vidékünkön bunyevácok éltek és élnek a mai napig is.
Továbbá tisztelettel hadd bátorkodjak valamire utalni. Lehet, hogy Karagics Mihály urat vérig sértette az, hogy mi mertünk a közös Bácska területéről autentikus személyeket hívni segítségül, nálunk okosabb személyeket, de ennek oka semmi más, mint az az egy hónappal ezelőtt az MTV által sugárzott 25 perces rövidfilm a kisebbségi regionális műsorban, amelyben egy pécsi akadémikuson kívül a volt szerb-horvát gimnázium időskorú igazgatója, Vuics meglehetősen lekicsinylő és dehonesztáló módon szólt rólam és társaimról, pedig nem is ismer bennünket, soha az életben nem találkoztunk. Ugyanebben a filmben az az Osztrogonácz József, aki a Magyarországi Horvátok Országos Szövetségének elnöke, el mert odáig menni…

 

ELNÖK: Egy kicsit az idővel tessék gazdálkodni.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Csak két perc. El mert odáig menni, hogy azzal vádoljon engem, hogy nem bácskai, nem bajai kútfőből fakadt ez az ötlet, hanem külföldről. Nem, kérem szépen, tisztelettel hadd mutassak rá, nem külföldről fakadt. A Bunyevác Túlélők Egyesülete, melynek elnöke vagyok nyolc éve, annak idején, nyolc évvel ezelőtt az alapszabályában lefektette ezt a célt, amit ma szeretnénk végigvinni.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hadd menjünk tovább.

 

MUITY MIHÁLY: Süge Attila történész szeretne még szólni.

 

ELNÖK: Parancsoljon!

 

SÜGE ATTILA történész (Baja): Azt szeretném kérni, hogy tíz perc erejéig szólhassak, ha szabad, a kéréssel ellentétben, és ha tíz perc után úgy gondolják, hogy a szavaim érdektelenek, nyugodtan szakítsanak félbe.
Az itt hallott félretájékoztatást és történettudományi sötétséget ugyanis mind meg lehet világítani. Mert engedtessék meg, hogy a történeti tények is szóba kerüljenek, és ezáltal legyen alapja a politikai döntésnek. Nem érzelmi oldalról közelítem meg tehát a kérdést, hanem a bunyevácság önálló nemzeti létének történeti alapjai felől.
A Magyar Köztársaság területén élő bunyevácok önálló nemzeti létének elismerése ügyében ugyanis… (Jelzésre:) Elnézést, nem tudom két percben összefoglalni.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Elnézést, alelnök asszony. Bocsánat, hogy közbeszólok. A kedves úr tényleg nem érzékeli, hogy nem áll annyi idő rendelkezésre, amennyi az általa kidolgozott anyaghoz szükséges lenne. Tisztelettel kérném majd csatolni az anyagot a jegyzőkönyvhöz, és amennyiben mód nyílna rá, ettől függetlenül két percben legalább globálisan összefoglalva elmondaná.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Egy pillanat türelmet kérek. Most megjött az elnök úr, aki az előkészítésben részt vett, és most azt mondja – ő is elmondhatja, de én tolmácsolom –, hogy lehetőségük volt bármilyen írásos anyagot elküldeni előzetesen, azt a bizottság tagjai megkapták volna. Így viszont a bizottsági ülés és a tárgyalás valóban szétfolyik. Nem hiszem, hogy kettő percben nem tudják röviden összefoglalni a mondanivalójukat. Utána úgyis még megvitatjuk magunk, mármint a bizottság tagjai, hogy elegendő információ áll-e rendelkezésünkre a döntéshez, és ha úgy ítéli meg bárki, hogy nem elegendő az információ, akkor egész biztos lesz ennek folytatása. De most azt szeretném kérni, hogy legyenek olyan kedvesek két percben röviden összefoglalni azt, hogy mi az, amire reagálnak, mi az, amivel nem értenek egyet.
Köszönöm szépen.

 

SÜGE ATTILA történész (Baja): Akkor köszönöm szépen, nem tudom két percben összefoglalni.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, akkor ki vállalkozik erre? (Jelzésre.) Parancsoljon!

 

GÁLAI ANTAL (Baja): Gálai Antal mérnök-informatikus vagyok, Bajáról érkeztem. Mi bunyevácok egy tömbben élünk a Bácskában, többnyire Baja, Szabadka, Zombor környékén. A mai Jugoszláviában – vagy a közelmúlt Jugoszláviájában – rendkívül erős nemzetiségi alapú összecsapások és asszimilációs folyamatok voltak. Ennek a bunyevácság jelentős része ellenállt. Ez azt mutatja, hogy komoly kérdések adódnak a tudományos vizsgálatok eredményeiben. A Közép-európai Egyetem készült esettanulmányt javasolom csatolni – ha szabad angol nyelven megküldjük.
Mi a magunk részéről nem éreztünk más tudatot, hiszen előbb kerültünk ide Magyarországra, mint ahogyan a horvátság pillanatnyi nemzettudata kialakult volna. Az én öregapám bokodi volt, mikor a sorozáskor kérdezték , hogy milyen nyelven beszél, akkor magyarul, mondta. Megkérdezték, és még mit tud még, hát svábul és bunyevácul tudott. Megkérdezték, melyiket vegyék először, azt mondta, hogy a bunyevácot. Ezért aztán horvát katona volt. De ettől még a társnemzet hadseregében sem alakult ki a horvát tudata. Ugyanez van velünk is. Az az érzésünk, hogy amennyiben a ruszinok – ugye? – meglehetnek, és külön az ukránok, azok nincs között nagyobb különbség, mint közöttünk. A másik érdekes dolog, hogy nyelvi szempontból nem látható a különbség, mert ugyan, van bosnyák, szerb és horvát nemzet, de a mi szempontunkból ez a három nyelv majdnem ugyanaz. Alig van különbség, mint a szotyola meg a napraforgó között.
Azt szeretném mondani, amikor mi ezt a kezdeményezést támogatni kezdtük, a kérdés az volt, hogy mi a feltétele. Úgy tudjuk, a törvényben az a fontos, hogy több száz éve legyünk itt. Mi végig azt tudjuk, hogy minket külön regisztráltak nemzetiségként kétszáz éve, vagy a felett. Tudjuk, hogy ezer felett kell lennünk, és úgy érezzük, hogy ezt teljesítettük. Úgy hallottuk eddig, hogy más nem teljesítette. Nem is értjük akkor, hogy a törvény mire ad lehetőséget. Miért hozták, hogyha nem szabad vállalkoznunk rá?
A másik, hogy az előbb bemutatott bizonyítvány, hogy a ’60-as években horvát van írva, miközben a háború környékén még bunyevác, számomra azt mutatja, hogy a háború után történt meg az asszimiláció. Mi a magunk részéről sem vallási, sem nyelvi alapon nem tartjuk helyesnek ezt a kérdést megvizsgálni, hanem úgy érezzük, ha a történelmi Magyarország idején nemzetiségnek számítottunk, akkor most a mi dolgunk az, hogy ismét elnyerjük ezt a státuszt. Mi a magunk részéről, amikor úgy hallottuk, hogy délszlávok vagyunk, ebbe belementünk. Amikor elszakadt, akkor a képviselőink, értelmiségeink, s amely réteg a legtöbbször szokott asszimilálódni, választotta a horvát identitást többségében. Akik nem nyelvi képviselőink, azok mind maradtak – ugyanúgy, ahogyan én – bunyevácok.
Hogy miért választottunk bunyevácok horvát önkormányzati képviselőket, mondjuk évnek vagy nyolc évnek ezelőtt? Azért, mert a közöttünk lévő bunyevácok közül találtunk neveket. Hogy miért nem választották magukat külön bunyevácnak? Szerintünk ez az egyéni érdekük is volt.
Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Adhatok még valakinek szót, hogy röviden összefoglalja? (Jelzésre.) Parancsoljon!

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Ha csak egy szó erejéig meg tetszik engedni. Azért eszembe jut nekem egy olyan mondat valahonnan, hogy jaj, hát igen, adott a kisebbségi törvény, abba 13 kisebbség van belefoglalva, és a görögök azért valamilyen oknál fogva, mintha nem igazán képeznék azt a százéves folyamatosságot, és lám, az akkori állam, az akkori kormány volt olyan méltányos és nagyvonalú, hogy jó, hát a kivétel erősíti a szabályt.
Nem folytatom, ennyi, köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha más nem kér szót, most visszatérünk Wiener György képviselő úr ügyrendi javaslatára. Kérdezem, hogy az ügyrendi javaslathoz a frakciók kérnek-e hozzászólási lehetőséget, vagy a nélkül is szavazhatunk a javaslatról. (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy igen.
Döntés Wiener György ügyrendi javaslatáról
Tehát ki az, aki elfogadja a javaslatot, hogy öt perc tanácskozási szünetet tartsunk? (Donáth László: Két perc.) Öt perc. (Szavazás.) Köszönöm, öt perc szünet, mert az volt a javaslat.

(Szünet: 18.16-18.33)

 

ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégeink! A bizottsági ülést folytatjuk. A bizottság tagjaival történt előzetes egyeztetés után a következő javaslatot teszem, amit utána természetesen a bizottság tagjainak formálisan is meg kell szavazni, pontosabban ki kell fejezni az álláspontjukat.
A kezdeményezésről, az előterjesztésről a vitát lezárom. Ugyanakkor a döntést elhalasztjuk a bizottságnak egy következő ülésére, tekintettel arra, hogy nem volt módunk minden információt egész pontosan és részletesen megismerni, amit a mai bizottsági ülés előtt is megkaphattunk volna, de ma kaptunk meg, ennélfogva eme információk birtokában szeretnénk a döntést meghozni. Kérdezem tisztelettel a bizottság tagjait, hogy így ezzel a javaslattal egyetértenek-e – egyelőre a javaslattal. (Szavazás. – Egyhangú egyetértés.) Köszönöm szépen.
Ezzel a mai napon ezt a napirendi pontot lezártuk. Köszönöm szépen a kezdeményezőknek is. (Muity Mihály jelentkezik.) Majd a bizottsági ülésen kívül lesz módunk még a részletekről beszélni. (Muity Mihály: Csak egy mondat.) Ha egy mondat, akkor parancsoljon!

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: Az egyetlen mondat arról szólna tisztelettel, hogy milyen ok miatt fogom átadni önöknek a Szerb Tudományos Akadémia állásfoglalását. Ennek oka csupán az, hogy amint említettem…

 

ELNÖK: Ez már nem egy mondat.

 

MUITY MIHÁLY beadványtevő: A tisztelt elnök úr utalt arra, hogy számunkra egy szempont a mérvadó: a Magyar Tudományos Akadémia és a Horvát Tudományos Akadémia állásfoglalása. Ezt követően folyamodtam én ehhez a lehetőséghez. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Természetesen mindent, amit megkapunk önöktől, áttanulmányozunk. Úgyhogy köszönöm szépen a kezdeményezést. Köszönöm szépen mindenki más meghívottnak is a részvételét.
Tekintettel arra, hogy az „egyebek” napirendi pontot már megtárgyaltuk, ezzel a bizottsági ülést bezárom. Köszönöm szépen.

(Az ülés végének időpontja: 18 óra 36 perc.)

 

 

Fogarasiné Deák Valéria
a bizottság alelnöke