Az elmúlt néhány nap után ma már egy kicsit lenyugodtam, de ugyanazt írhatom e tekintetben, mint Ebola: elfogadni, beletörődni nem tudok! Megpróbálom elengedni, de nagyon nehéz. Egy olyan sportembert és sportszervezőt vesztettünk, aki viszonylag fiatal - 31 éves - kora ellenére hatalmas életművel rendelkezett már most is.
Már 1996 nyarán, ttúrázásának kora hajnalán találkoztunk Vele mi, a későbbi MVTE-sek, és nagyon lelkesnek és kitartónak ismertük meg. Az azév november 24-én tartott alakuló közgyűlésünkre szerettük volna Őt is elhívni, de azelőtt pont nem találkoztunk Vele, és az elérhetőségét se ismertük, viszont néhány hónap múlva az alapítók után elsőként csatlakozott az egyesülethez. A '98 évi közgyűlés az elnökség tagjai sorába emelte a ttúrarendezéseinkben ekkor már egyre nagyobb szerepet vállaló fiatalembert. Rövidesen Zoli, az elnök "jobbkezévé" nőtte ki magát, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a túráinkat a mai rendezési szintre tudtuk fejleszteni (a komplett igazolófüzetek szerkesztése, a teljes elektronikus teljesítői nyilvántartás megvalósítása, szervezés, stb.). Mindmellett maga is aktívan ttúrázott, csak egy-két kiemelkedő példa: a Kinizsi Százast 6-szor, a Mátrabércet 7-szer, a Lemaradás 100-at 9-szer, a BEAC Maxit 3-szor teljesítette, de ezen kívül még sok-sok ttúrát. Jómagam ugyan - talán sebességkülönbségünk okán - kevesebbet túráztam Vele együtt, mint az előttem itt már megszólaló MVTE-tagok, de személyének elvesztése hatalmas űrt fog maga után hagyni. Nekem és az egyesületnek is.

Nyugodjon békében!

Természetesen ott leszek a vasárnapi megemlékező összejövetelen.