urál Creative Commons License 2006.11.20 0 0 14254

Ha az ország megvédése nem kötelessége az állampolgároknak, akkor mi kötelességük?
Az adófizetés? Adót (részben) azért fizetünk, hogy legyen pénzünk az ország megvédéséhez szükséges eszközökre.

 

Igen. A közteherviselés, ami elsősorban adófizetést jelent. A többiről az állam gondoskodik. A lakosságnak éppúgy nem kötelessége katonáskodni, mint ahogy nem kötelessége hentesként dolgozni, vagy nem kötelessége minden generációnak tizennyolc éves korában bevonulni köművesnek egy építkezésre és kitanulni a köművesszakmát.

 

A katonaság is csak egy szakma a sok közül.

 

Amikor engem behívtak katonának azt gondoltam, igyekezni fogok, hogy jó katonája legyek ennek az országnak! Akikkel együtt bevonultunk túlnyomórészt mind így gondoltuk.

Ha jól gondolom ez nem ma volt. Amikor én megkaptam a behívót és elmentem a sorozásra két ember kívételével senki nem volt ott, aki menni akart. Az egyikőjük egy cigány srác volt, aki a kaja miatt ment volna, a másik egy vézna kis repülőmániás, aki Kecskemétre akart kerülni. A többiek, egészséges fiatalok mind hozták a papírjaikat, hogy minnyár meghalnak, csak néhány hónapjuk van hátra, a teszteken meg lazán hozták a down kórosok átlagát.

 

Nem csoda, hogy a sorkatonaság eltörlését az ország lakosságának 80%-a ünnepelte. És elsősorban nem azért, mert olyan színvonalú volt, amilyen, hanem mert már nem hülyék az emberek. Nem fognak ingyen katonának állni, amikor tudják, hogy ez egy szakma, amit a normális országokban tisztességgel megfizetnek.

 

Nem azért mert a pártideológusok ágyútölteléknek neveltek. Hanem azért mert otthon azt tanultam, hogy vannak kötelességeim a családommal és a barátaimmal szemben. Amikor sorkatonaként arra készülsz, hogy megvédd a hazádat, nem a pártot (pártokat) vagy az éppen aktuális kormányt készülsz védeni, hanem a családodat és a barátaidat.

 

Én anno nem készültem erre és nem is voltam hajlandó sorkatonaként semmi megvédeni. Ez önkéntes alapon azok dolga, akik erre készülnek.

 

Néhány évvel ezelőtt már mentem volna, de akkor meg nem volt felvétel. Mondhatni szerencsére, mert bár akkor se voltam naiv, de közben rájöttem, hogy ez a sereg még annál is rosszabb állapotban van, mint amiben akkor volt, amikor soroztak volna.

 

Szóval nem arról van szó, hogy nekem a hadsereggel van bajom, hanem arról, hogy ne nézzenek hülyének és ne akarjanak kényszermunkára vinni, amikor ezért a munkáért máshol rendesen fizetnek jól képzett szakembereknek.

 

Az, hogy néhány nappal a bevonulásom után rá kellett jönnöm arra, a sorkatonai szolgálatot nem arra használták, hogy a tapasztaltabb polgárok megtanítsák a fiataloknak miként vehetnek részt az ország védelmében, nem a sorkatonaság hibája!
A megoldás sem az lett volna, hogy kiöntik a gyereket a fürdővízzel!

Pedig de. A sorkatonaságot önkéntes katonaságre kell átalakítnai és tartalékos szervezet keretében lehetőséget adni minden állampolgárnak, hogy ha katonáskodni akar, akkor megtehesse a profik mellett ő is. Lenne bőven jelentkező ebbe a szervezetbe és ami a lényeg, nem kényszermunkások, hanem önkéntesek lennének!

 

Egy hadsereg minősége nem attól függ, hogy főállású (szerződéses) katonákból áll, vagy sorozott polgárokból!
Ha jól körülnézel találhatsz olyan sorhadseregeket amelyek akár jelentősen magasabb színvonalúak, mint némely magát professzionálisnak tituláló hivatásos hadsereg.

Az lehet, viszont nem csak hadsereg van a világon. A XXI. század ugyan éppúgy a háborúk évszázada lesz, mint eddig az összes évszázad, ám jelenleg az emberek felénk nyugaton meglehetősen individualizáltak, magyarán jobban szeretik a professzionális haderőt, mint a sorállományúakkal operáló hadseregeket. Nem mindenhol, vannak speciális kívételek, de a jelen és a jövő is egyre inkább ez.

 

És ez nem negatívum.

 

X színvonalú emberanyag, Y színvonalú kiképzéssel mindig ugyan olyan színvonalú katonát fog eredményezni, függetlenül attól, hogy sor vagy szerződéses a katona.

 

Nem. A sorozott civil ugyanis hazamegy a kiképzés után. Ő soha nem lesz katona. Ő mindig kiképzett civil marad. Míg a szerződéses ott marad a hadseregben. Igazi katonaként!

 

De ha már bölcsen úgy döntöttünk, hogy 12 ezer harcoló katonával fogjuk megvédeni az országunkat, legalább valami honvédelmi elő/alap képzést kéne adni a fiataloknak.

Maximálisan egyetértek. Szigorúan önkéntes alapon.

 

Egy ilyen képzéssel lehetne rősíteni bennük a felelősségtudatot. Azt, hogy ő is felelős ezért az országért, a biztonságáért.

Nem azok. Nem felelősek, azért a katonák a felelősek, nem a civilek. A katonák szakmája ugyanis az ország védelme. A civileknek ehhez a munkához semmi közük, mivel ők más munkákat végeznek. Ezért a civilek éppúgy nem felelősek ezért, mint ahogy nem felelősek az országban végzett hentesmunkáért és mérnöki munkáért sem.

 

Ne gondolja azt, hogy kifizetem az adómat, ezért a pénzért majd haljon meg valaki más helyettem az ország védelmében!

A civil is meg tud halni, de akkor katonákra nincs szükség. Akkor a honvédséget teljesen fel kell oszlatni és a fegyvereit szétosztani a civilek közt. Ez is egy modell, a milícia rendszer. De ebben a modellben a katonának nincs helye. Itt csak népfelkelő civilek vannak, akik megvédik magukat, ahogy tudják. A milíciák leginkább partizánháborúra alkalmasak.

Előzmény: M.I. (14235)