ZöPö Creative Commons License 2006.09.28 0 0 771

Egri csillagok
A tényállás a csoportosan elkövetett garázdaság fennforgásának klasszikus esete. A török állampolgárságú Ahmed bűntársaival sorozatos magánlaksértések megkísérlését eszközölte Eger térségében. D. István és társai jogos önvédelmi helyzetben egy házilagos készítésű fegyvernek látszó tárggyal védekeztek. Nevezett tárgy kerék alakú és a rászerelt csövekből tűzcsővákat lő, súlyos testi sértéseket okozva. Ennek hatására Ahmed és társai a helyszínről eltávoztak.


Csillagok háborúja
Elkövető D. Vader birodalmi állampolgár, aki később a kapitányságon magát kiugrott Jedi lovagként aposztrofálta, tettét egy 87, illetve 0 cm pengehosszúságú, általa fénykardnak nevezett optoelektronikai eszközzel követte el, amelynek pontos működési mechanizmusát a kirendelt hatósági szakértő nem tudta megállapítani. Az elkövető a későbbi áldozattal, O. van Kenobi-val (aki régi ismerőse) valamikor délután fél 4 és 4 között találkozott a Halálcsillag nevű szórakozóhelyen. Elkövető sérelmezte, hogy az áldozat megjegyzéseket tett sötét ruházatára, valamint jelenlegi munkakörét is éles hangon kritizálta. Előbb vitatkozni, majd dulakodni kezdtek, melynek során O. van Kenobi a helyszínen életét vesztette.


Titanic
A Titanic nevű kétes hírű csavargőzösön látóterünkbe került L. Di Caprio fiatalkorú elkövető. Nevezett egyén bizalmas viszonyt létesített K. Winslet kiskorúval azzal a célzattal, hogy eltulajdonítsa annak gyémánt ékszerét. Hogy fondorlatos tervét elkövethesse, közösülést eszközölt fiatalkorú K Winslettel, de a váratlanul a helyszínre érkező jégheggyel való ütközés következtében a hajó elsüllyedett, a keletkezett zűrzavarban L. Di Capriot szem elől tévesztettük, nevezett ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen.


Micsoda nő
J. Roberts, léha életvitelű, magát üzletszerű kéjelgésből fenntartó amerikai állampolgár, türelmi zónán kívül szexuális szolgáltatást kínált föl az arra haladó R. Gere ismert üzletembernek. Utána nevezettek Gere szállodai lakoszályát ismétlődő jelleggel nem rendeltetésszerűen használták. Nevezettet később Gere az ismerőseinek mint élettársát mutatta be. Végezetül R. Gere a szálloda fehér színű luxus gépjárművével az úttest közepén szabálytalanul haladt, majd házassági ajánlatot tett J. Robertsnek, ezáltal az üzletszerű kéjelgés tényállása nem megállapítható.


Több, mint testőr
K. Kostner őrző-védő szakember bizalmas viszonyt létesített a vele megbízói munkakapcsolatban álló színes bőrű énekesnővel, aki folytatólagosan követett el zeneszámokat a nagyközönség sérelmére. Később ismeretlen tettes egy videófelvevőnek álcázott fegyverrel célzott lövést adott le az énekesművésznő irányába, de K. Kostner védelmet biztosított számára, olyan formán, hogy önnön teste által képzett akadályt a lövedék előtt.


Elemi ösztön
S. Stone léha életvitelű nőszemély feltételezésünk szerint áldozatait szexuális szolgáltatás kilátásba helyezésével lakására csalta, velük fajtalankodott, majd egy 25 cm pengehosszúságú jég vágására használatos eszközzel, -úgynevezett jégvágóval-, sérelmükre halált okozó testi sértést követett el. A hatósági kihallgatás foganatosítása közben nevezett nőszemély előre megfontolt szándékkal lábaival olyan irányú mozgást eszközölt, minek következtében előbb részlegesen, majd teljes terjedelmében felfedte szeméremtestét. Később a nyomozást végző rendőrtisztel is viszonyt létesített azon célból, hogy a nyomozótiszt tisztánlátását befolyásolja.