„Babarczy a hétvégi publicisztikájával kiírta magát az etikus gondolkodók sorából, és beállt a seggnyalók közé. Nem fontos persze, met majdnem az egész magyar értelmiség leszerepelt a Gyurcsány-beszéd vonatkozásában. De így legalább lassan világosan elválik a car...”

 

 *

 

Hát, amennyire én ismerem a hölgyet, soha nem volt a „gondolkodók sorában”. Sem az etikus, sem az etikátlan gondolkodókéban.

 

Egyébként hadd kérdezzem meg: elolvastad te azt a cikket egyáltalán?

 

Láttál te már seggnyalást? Tudod, milyen az?

 

Tényleg azt hiszed, hogy Babarczy cikke seggnyalás?  

 

Az neked seggnyalás, hogy Gyurcsány hazudott? Hogy Gyurcsányék hazugsággal nyertek választást? Mert a szerző – ha nem vetted volna észre – ezt állítja a cikkben (illetve még számos szamárságot). Márpedig nem az a seggnyalás, amikor a nyaló nem a miniszterelnöknek okoz kéjes gyönyört, hanem szederjes nyelvét ennen orrlikába szuszakolván, a saját taknyát nyálazgatja nagy buzgalommal, publicisztikus igénnyel.

 

Sőt a cikk még akkor se volna seggnyalás, ha igazat állítana benne a szerző.

Szerintem Babarczy Eszteren kívül mindenki tudja ebben a böszme országban, hogy Gyurcsányék nem hazudtak. Orbánék sem hazudtak.

 

Hanem hogy akkor mit csináltak? Politizáltak.

 

Meglepő?

 

Lehet, viszont e fölismerés csak azt a jámbor halandót lepi meg, aki egy az egyben veszi, amit a politikusok mondanak. Babarczy Eszteren kívül nincs még ember az országban, aki szerint a politikusok hazudnak. Miért? Mert Babarczy Eszteren kívül nincs még ember az országban, aki szerint például a nagymamák hazudnak. Amikor például azt mesélik unokájuknak, hogy és akkor a Farkas, hamm, bekapta Piroskát…

 

Hazudik a nagymama? Nem hazudik, ugyanis a mesének funkciója van, lényegi szerepe van az ember életében, a személyiség fejlődésben, miközben a sztori egy az egyben nem igaz.

 

Persze némiképp túloztam az imént, mert van azért olyan ember, aki a megszólalásig hasonlít Babarczy Eszterre.  Fábri Péter például. És Esterházy Péter is ilyen.

Megöregedtek ezek a derék férfiak, közel járnak a nyugdíjkorhatárhoz, s még mindig nem értik, hogy minő észleletek nyüzsögnek körülöttük a világban. Mint a birkák, bégetik a többi primitív bégetővel: hazudott, hazudott…

 

Fábry: „Ti vagytok az én problémám, honfitársaim, akik most teljes erkölcsi felháborodással kéritek ki magatoknak, hogy egy politikus – tizenhat év óta elsőként – bevallotta, hogy hazudott.”

 

Esterházy szerint pedig Gyurcsány király elmondta, hogy ő immáron meztelen király (hazudott).

 

Babarczy szerint „Meg kellett nyerni a választásokat, akár hazugság árán is - de miért?”

 

A három szerző között csupán annyi a különbség (az amúgy nem jelentéktelen különbség), hogy az előző kettő kerek, normális mondatokat fogalmaz az újságban, míg Babarczy Eszter képtelen megszerkeszteni egy épkézláb gondolatot. Legföljebb a kétszavas mondatokkal nincs nagyobb baja, például: „Csönd lett.”

 

 

Fábri szerint Gyurcsány „bevallotta”, hogy hazudott.

Igen? És ki vallatta, mikor vallatta Gyurcsányt?  

Író úr ír, de fogalma nincs arról, hogy egy szónoki beszédben mi a különbség a vádolás, illetve a bevallás fogalmai között. Gyurcsány ugyanis vádolt a beszédében (legyen bármily meglepő ez annak, aki nem hallotta a szöveget), nem pedig vallott. Sőt bizonyos vonatkozásban zsarolt. Márpedig a bevallás, a gyónás, illetve a zsarolás nemigen megy együtt.

 

Míg Esterházy, szegény, azt írta az újságban, hogy „meztelen a király”.

Igen? És ez honnan tudható? Honnan tudja a Nagy Írófocista, hogy mit tud Gyurcsány valójában, mi lakozik még a fejében (hiszen épp azt magyarázza Öszödön, hogy egy csomó lényeges dolgot még a frakciótársaknak se mond el); tehát újfent kérdem: honnan tudja Esterházy Péter, hogy ki, mivel, kiket és milyen mértékben manipulál politikailag (horribile dictu most is)? A metaforánál maradva: ki meztelen itt, és milyen vonatkozásban?

 

Talán meglepetésként éri majd a szimplácska elmécskéket, mégis leírom: nem „meztelen” a politikus. Hanem viszont a politikusnak ez a ruhája: a hamisítatlan politikusi öltözék, amit Babarczyék hazudásnak vélnek.

Nem hazudik a politikus, a politikus ti. más nyelven beszél: politikusi nyelven. Aki nem érti e nyelvet, annak persze hazugság mindaz, amit a politikus mond.

 

Az ügyvéd sem hazudik a tárgyaláson, az orvos sem hazudik, amikor latinul mondja, amit a kórházi ágyon fekvő betegnek nem kell (olykor nem szabad) hallania, tudnia. A pszichiáter sem hazudik, amikor azt mondja az ideggyönge páciensének, hogy „maga erős ember” stb.

 

Ismétlem: a politikus sem hazudik. Miként a diplomata sem hazudik. És éppen azért, mert mindenki tudja (Fábri, Esterházy és Babarczy kivételével), hogy a politikus szövegét nem egy az egyben kell „elhinni”. Vagyis pont erről van szó: nem hinni kell a politikust, hanem érteni.

 

Aki nem tud angolul, s azt hallja (mondjuk a rádióban), hogy Come back, Baby, come back, az óhatatlanul bekapja. Mert csak arra reagál, amit hall. Nem érti a szöveget, csak hallja: kabbe, bébi, kabbe! Aki nem tud politikusul, s csak azt veszi, amit hall, bizony, az is bekapja rendesen. Szükségképpen kapja be a dolgot.

 

Ami viszont egyáltalán nem a demokrácia hibája (van annak elég gyöngéje), nem a politikusok hibája (van azoknak is elég hibájuk), hanem a tájékozatlan, műveletlen, jobbágytudatú ember fogyatékossága. Nem is értem. Immár másfél hete azon hörög-zokog az elit, hogy őtet, jajaj, átbaszták nagyon. És fut körbe a „pályán” (mint a Hofi játékvezetője), Esterházystul, mindenestül, fut körbe büszkén az országban, hogy „Én vagyok a hülye, engem kúrtak át a politikusok!”

 

Brávó!

 

Vegyük a klasszikus példát, amely révén jól érzékeltethető tétel, miszerint a politikus nem hazudik. Hanem egy sajátos nyelvet beszél!

 

Annak idején ugye Horn Gyula azt mondta a tévében, hogy „nyerje bárki a választást, megemeli a gáz árát, mert azt csak nem lehet a végtelenségig csinálni, hogy…” stb., nem mondom végig, nem húzom vele az időt.

 

Horn Gyula hazudott? Hát persze, hogy „hazudott”, ugyanis a szavaiból az jött le (még az ellenzék kontrája se kellett hozzá), hogy ha a szocialisták megnyerik a választást májusban, akkor júniusban 80 %-kal megemelik a gáz árát. Ami nyilvánvalóan nem volt igaz. Ugyanakkor Horn Gyula egyáltalán nem hazudott, mert valóban megemelték a gáz árát.

 

De nézzük a pandanját: Lendvai Ildikó hazudott? Nem hazudott, mert azt mondta el (megfelelő lassúsággal), hogy nem lesz gázáremelés. Nem lesz. Júniusban persze. És drasztikus áremelés persze. És nem is volt. Miközben „hazudott” Lendvai Ildikó („nem-lesz-gáz-ár-e-me-lés”), merthogy viszont lett aztán gázáremelés.

 

Tehát a példán tökéletesen látszik, hogy a politikus nem hazudik, nem igazat szól (nem ez a reláció érvényes itt), hanem egy sajátos politikusi nyelven beszélvén „hazudik is meg nem is”. Egyazon vonatkozásban. Ha azt mondja: lesz gázáremelés – ez hazugság is meg nem is, csak úgy, mint amikor azt mondja, hogy nem lesz gázáremelés.

 

Miként a kínaiak meg kínaiul beszélnek. A fasz se érti őket általában, de ettől még nincs külön (homlokegyenest más) kínai erkölcs, miként nincs külön (homlokegyenest más) politikai morál. A nyelvek különböznek.

 

A politikus mindenkihez szól. Méghozzá egyszerre mindenkihez. És éppen ezért nem beszél (nem beszélhet) úgy, hogy mindenki egyaránt értse. Ez a paradoxonja a dolognak. Ez a specifikuma a politikusi nyelvnek. Értenie kell a professzornak is, a suttyónak (például Babarczynak) is, az öregnek is, a fiatalnak is, a „zsidónak” is, a „turulnak” is… egyaránt.

 

Ezért a politikusi beszéd egyrészt speciálisan túlfinomított: pl. Medgyessy is tudatta a teljes nyilvánossággal, hogy elhárító tiszt volt (hárman, ha értették), és Gyurcsány is elmondott mindent az ország állapotáról, a tervezett megszorításokról, reformokról – ketten, ha értették (Babarczy nincs köztük); tehát a politikusi nyelv túlfinomított beszéd egyfelől, illetve kellően lebutított nyelv másfelől. Ez a specifikuma.

 

És ez azért van így, sajnos, mert nálunk a demokrácia gyakorlatilag korlátlan, sajnos. Gyakorlatilag cenzus nélküli. Lehetne persze egy magasabb műveltségi szinthez, értelmi képességhez kötött választójogi rendszert is konstruálni, akkor szükségtelenné válna a demagógia (a „hazugság”) értelemszerűen, ám abból a demokráciából teljesen kimaradna a népesség jelentős hányada (Esterházyékkal együtt). Ha pedig – mondjuk – abszolúte korlátlan volna a demokrácia (értsd: a csecsemők is szavazhatnának), akkor a politikusi nyelv nyilvánvalóan magában foglalná a par excellence gügyögést is.

 

Ha valaki ezt nem érti, akkor a rendszer lényegéből nem ért semmit, legyen az illető Fábri, Esterházy, Babarczy vagy éppen Bolgár György: „A brutális nyíltsággal kimondott mondatok örökre letörölhetetlenek maradnak Gyurcsányról, még akkor is, ha minden józan és tájékozott ember tudja, hogy paradox módon ez a túlzó gyónás is hazugság volt."

 

Összegezzük tehát a „seggnyaló” elit hívószavait: Hazudott. Megvallotta. Gyónt. Túlzóan gyónt. Amikor megvallotta, akkor is hazudott.

Na most, ez nem paradoxon, kérném tisztelettel, ez szimpla, hétköznapi ostobaság. Aki ilyet állít, az nem „józan és tájékozott ember”, hanem egyszerűen csak hülye.

 

A politikusra nem haragudni kéne, hanem érteni azt, amit mond, amit csinál.

 

Fábri, Esterházy, Babarczy, Bolgár…

 

Ezek az emberek, láthatóan, olyán buták, mint a tök. Külön-külön is, együtt is. Az különbözteti meg őket a vértahó Hajós Andrástól, hogy az előbbiek legalább nem a náci görénykotorékban dünnyögik a baromságaikat. Formai különbség ez persze, de különbség.

 

 

Arról beszéltem föntebb, hogy Fábri és Esterházy legalább tudnak fogalmazni, míg Babarczy Eszter még arra sem képes, hogy összeeszkábáljon egyetlen közel értelmes mondatot. Ízelítőül idézek egy részt a cikkéből: „Fáj a saját ügyetlenségem és gyávaságom. Fáj, hogy nem tudom, van-e egyetlen jól irányzott mondat, amely ezeknek a napoknak a tétjét, okát, a megszólaló szereplők mögöttes motívumait és egyáltalán a politika és a gazdaság működését hihetően megvilágítja egy forrófejű és nem túl tájékozott fiatal számára.

Ez a történet az én személyes kudarcom, de talán nem a felelősség áthárítása, ha azt mondom, hogy rajtam kívül nagyon sokak kudarca.”

 

Ugye?! Fáj neki nagyon. De nem az „ügyetlenség” és nem a „gyávaság” fáj valójában, hanem a tudatlanság, a korlátoltság fáj, hiszen a szerző maga vallja be: „fáj, hogy nem tudom…”. Mármost a nem tudás az nem gyávaság ugyebár, hanem tudatlanság. Sőt. Aki a barikádra megy népnevelni barikádharcosokat, az eo ipso nem normális. Mint a cigány lova. Nem vák, hanem vákmerő.

 

Ha Babarczy ideállt volna mellém, éveket okosodik, én ugyanis megmondtam volna néki, hogy nincs olyan, „egyetlen jól irányzott mondat”, amely mindent „hihetően megvilágít” a begőzölt fiatal agyában. Ezt elmondhattam volna a „ragyogó entellektüelnek”, s akkor már nem fájna a lalkének semmi. Nem kéne szenvednie az obligát „nem tudom” átok súlya alatt.

 

A szerző „személyes kudarcának” tekinti, hogy egy „forrófejű és nem túl tájékozott” „barikádácsolót” barikádácsolás közben nem tudott megtéríteni, nem tudta néki „hihetően megvilágítani” [nota bene: megvilágítani – miként a pap a templomban; mintha a prédikáció, az „elhitetés”, illetve a „megvilágítás”, a fölvilágosítás egyazon kategóriába tartoznának – agyrém], szóval Babarczy nem tudta „hihetően megvilágítani” a „mögöttes motívumokat”, a „politika és a gazdaság működését”. Vagyis azon dolgokat, amelyekről halvány fogalma nincs (vö. e rovat teljes szövegösszefüggésével). Nyilvánvalóan még annyi sincs, mint a barikádharcosnak.

 

Babarczy azt tekinti „személyes kudarcának”, hogy nem tudta lehűteni a „forrófejű és nem túl tájékozott fiatalt” az utcán. Gyújtogatás és kukaborogatás közben. Az eszem megáll!

 

Javaslom: ne ezt tekintse személyes kudarcának! (Mások helyett pedig végképp ne tekintsen ő kudarcnak semmit!) Azt tekintse személyes kudarcának, hogy mindez ideig egyetlen idióta mondatáért sem volt képes helyt állni. Ami pedig intellektuális kudarc is, morális fiaskó is. Tudniillik maga Babarczy állította nagy hangon ebben a rovatban: „Szívesen helyt állok minden szövegemért -- válaszolok bármilyen kérdésre vagy kifogásra”.

 

Nos, ez igen, ez már hazugság.

 

Nem Gyurcsány hazudott tehát, nem a politikusok hazudnak (lásd, mint fent), hanem Babarczy Eszter hazudott.

 

És nem azért, mert „gyáva”, „ügyetlen” (tulajdonképpen még ezt sem képes fölérni ésszel), hanem azért, mert relatíve tudatlan: tájékozatlan, intellektuálisan korlátolt, miközben (adottságaihoz, képességeihez mérten) túlteng benne a fontoskodási hajlam.

 

És persze stilisztikailag zokni.