Mivel a Budantul.hu oldalon a Bognárék cenzuráztatnak, mint a Pátyi Kurirban, (ezért bízva abban, hogy innen nem szedik le a valóságot) elhelyezem itt az Önök számára ezt a szöveget:
Tisztelt Pátyi Választók!
Ne engedjék, hogy a Sági György, Michels Gábor, Bognár András és a háttérben álló, (az éjszakai mulatóiról hírhedt) Mervó József vállalkozó, valamint Dr. Fister Mihály (havi 800.000 forintos) budapesti ügyvéd által irányított képviselő testület újra hatalomra kerüljön.
Az elmúlt 4 évben azon kívül, hogy semmit nem csináltak (leszámítva Gólem szobrát a Füzespatak utcában és a baráti vállalkozóknak minden pályáztatás nélkül odaadott pocsék minőségű út és 1 centiméteres vastagságú aszfaltos járdaépítéseket, aminek költségéből máshol díszkő burkolatot csináltak volna), sikerült az előző Polgármester által ott hagyott 100 millió forintot és a településünk 4 éves nem kevés teljes bevételét nyomtalanul eltüntetni.
Ez évben a Sági, Michels, Fister urak által alkotott „közbeszerzési bizottság” a falu vízi közmű terve szerint (amit az ingatlanfejlesztők rendeltek meg és finanszíroztak, de nekik nem engedték, hogy saját költségükön megépítsék a vízi közműveket, mert az uraknak jobb buli közpénzből kiviteleztetni) megrendelték a kivitelezést a legdrágább (80 millióval drágább, mint a másik) ajánlatot tevő Hajdú és Társa Rt. –től több, mint 600 millió forintért, amit később további 86 millió forinttal megtoldottak a pótmunkára való hivatkozással. Mindezt a falu teljes működési költségvetésének megterhelésével (csődhelyzetet okozva) hitel felvétellel oldották meg. Az ingatlanfejlesztőknek ugyanez a Hajdú Rt. kivitelező ugyanerre a munkára mintegy fél évvel korábban 420 millió forintos árajánlatot adott, ezért érthetetlen (illetve sajnos nagyon is érthető) ez a hírtelen (+300 millió) költségnövekedés. Valószínűleg a sok „alvállalkozó” megdrágította a beruházást.
A fent nevezett urak ma is kezükben tartják a kivitelezés irányítását és a pénzek kifizetését, amihez elég a műszaki ellenőrzéssel megbízott kft. –nek az igazolása. A tervek szerinti munkák még korántsem készültek el és így a befejezéshez még további időre és pénzre és további „alvállalkozókra” lesz szükség. A baj csak az, hogy ezt nekünk, mint pátyi lakosoknak kell majd visszafizetnünk. Ráadásul a beígért vízlágyítóból sem lesz semmi, mert nem fért bele ebbe a költségekbe. Ihatjuk továbbra is a meszes vizet!
Ezek az urak felügyelték és tetszésük szerint irányították a falu területfejlesztéseit a Mervó Úr 80%-os (és kifutó fiúként 20% önkormányzati) tulajdonában lévő IPP kft. közvetlen bevonásával. Csak azok a beruházók és területek kaptak önkormányzati támogatást, akiknek az IPP-vel sikerült „megállapodásra” jutniuk. Bármikor, bármilyen rendeletet, határozatot, szabályozási tervet vagy ezek módosításait azonnal megszavaztattak a képviselő testülettel. Így került vissza minden térítés nélkül az önkormányzat tulajdonából a HRC kft. tulajdonába, a korábban major besorolású földjeinek, a lakóterületté nyilvánítása fejében (pénz helyett) az önkormányzati tulajdonba adott Tsz. Szoc. Épület. (Itt azóta üzemi konyha létesült, ahol is a HRC jogutódja az önkormányzattal kötött több éves szerződés szerint, üzleti alapon,47 millióért, meleg ételt biztosít a falu intézményei számára.) Tehát a (egyesek szerint Sági György érdekeltségébe tartozó) HRC kft. ingyen jutott az „értéktelen” majorból – több száz milliós értékű terület, lakóterületté átminősítéséhez, sőt engedélyezték számára az új iskola mellett a korábban az iskola fejlesztésére szánt (intézményi) területen több szintes lakóházak építését. Hasonló eset volt, amikor is Mervó Úr a Málta felett szántó földeket vásárolt, amit azonnal MA-2 övezetbe soroltak, amivel megtízszerezték a terület értékét. Bognár Úr az édesanyja telke melletti területeket vásárolta fel és kisajátítással akarnak itt utcát nyitni, hogy önálló építési telkeket tudjon a polgármester úr kialakítani. A 24 millió forintos polgármesteri hivatal felújítása címén végzett taknyolást, vagy az elmutyizott tűzoltószertár esetét, vagy a pályáztatás nélküli ingatlanértékesítéseket, vagy a népszavazással megakadályozott vegyi hulladék lerakó történetét, vagy a 3-szor feleslegesen elkészítetett új óvoda terveket (ami soha nem valósult meg) már ne is említsük! Így lett a képviselőség jól menő, (rizikó mentes) üzleti vállalkozás az urak számára. A falu pénzét úgy pazarolták, mintha kaszinóban lettek volna.
Sajnos a többi képviselő vagy csendben tudomásul vette, vagy támogatta ennek a pár embernek az akaratát, mivel a képviselői és a bizottsági tagságaik utáni tiszteletdíjaikat (amire a megélhetésük szempontjából szükségük volt) a falu állapotától függetlenül mindig megkapták. A hallgatásukkal cinkosukká váltak az uraknak és bizonyították pipogyaságukat és alkalmatlanságukat a képviselői posztra. Csak három képviselő szállt szembe a mindenkit elsöprő arrogáns akarattal. Ezek név szerint Cseke Zoltán, Furuglyás Péterné, akik (a Ságiék elleni kilátástalan harcot megunva) már nem indulnak az idei választásokon és a környezetvédelméről híres Zsarnóczay István, de a többséggel szemben Ők hárman kevésnek bizonyultak.
Ezek után teljesen átlátható és számunkra morbid, hogy a Sági, Michels, Bognár, urak, valamint a MIÉP (Soós István, Moldován Jenő „képviselők”) és a FIDESZ támogatja az MSZP színekben induló Ifj. Nagy Ferencet akik a mamájával Nagy Ferencnével együtt (Ő az MSZP helyi alapszervezetének vezetője) arról lettek híresek, hogy szó nélkül (mindig némán !) szavazták meg az urak által előterjesztett javaslatokat (többek között a falu második csőd helyzetét előidéző vízi közmű beruházást). Ezek után rejtély, hogy Ifj. Nagy Ferenc, mitől lenne alkalmas a polgármesteri posztra!? Talán a tapasztalata? A mamája viszont lelkesen támogatja!
Nem jobb a helyzet a MIÉP és a FIDESZ (Michels Gábor, aki nem rég szerezte meg a párt helyi vezetését az alapítóktól) és állítólag a katolikus egyház által támogatott Kollár Tamás esetében sem (Ő az örök egyetemista, már kb. 8 éve), aki magától eltelten és beképzelten szintén az urak hatalmát szeretné megőrizni és győzelme esetén megkapná a MIÉP, FIDESZ, MSZP és az urak támogatását. Hát ez remek!
Bognár Úr, aki 2002-ben MSZP színekben indult, de a Nagy család (Nagy Ferencné, MSZP) most már inkább a fiát tudná jobban támogatni, mint a Bognár urat. De ha véletlenül Bognár Úr győzne (ami katasztrófa lenne a falu számára), akkor mind a MIÉP, a FIDESZ és az MSZP újra támogatná, csak azért, hogy mindenki a hatalomban és a pénz közelében maradhasson. Ezek szerint bárkire szavazunk a fentiek közül, újra csak a Michels, Sági, Bognár, Mervó, Fister urakat támogatjuk. Ezt nem hagyhatjuk!!!
A fent nevezett urak nem akarják, hogy egy új képviselőtestület a megválasztása esetén kivizsgálja az elmúlt ciklusban történt eseményeket. Ezért mindent megtesznek azért, hogy további 4 évig helyükön maradhassanak.
Tisztelt Pátyi Szavazó Polgárok!
Településünk érdekében kérjük, hogy ne szavazzanak az elmúlt 4 évben leszerepelt és alkalmatlan polgármesterjelöltekre: Dr. Bognár Andrásra, Ifj. Nagy Ferencre, Kollár Tamásra!
Ne szavazzanak továbbá a hatalomtól megszédült, a falunkat csődbe vivő volt képviselőinkre: Michels Gáborra, Sági Györgyre, Nagy Ferencnére, Moldován Jenőre, Soós Istvánra, Éri Istvánra, Fóris Bertalanra! Meg kellene már végre szabadulni ezektől!
Ne engedjük, hogy hamis ígéretekkel, az általuk irányított és félrevezető Pátyi Kurírral, az ingyen rendezvényekkel megtévesszenek és megvásároljanak!!!
Szavazzunk! Egy olyan polgármester jelöltre, aki nem vett részt az elmúlt 4 éves falu rombolásban, valamint kivizsgálja az elmúlt évek zavaros dolgait és megnevezi a hatóságok felé a felelősöket! Ezek után profi módon és tisztességesen menedzseli a falu gazdasági ügyeit, hogy az előző testület okozta csődhelyzetet településünk túlélje!!!
Tisztelt Pátyi Szavazó Polgárok!
Szavazzanak bárkire, csak rájuk ne, mert bárki jobb, mint a jelenleg ismert biztos rossz, akik a hatalmuk megtartása érdekében mindenre képesek! |