William Butler Yeats
AZ INDIÁN A KEDVESÉHEZ

Réved a hajnali sziget,
súlyos ágakról csönd szitál:
lágy füvön pávák lejtenek,
hintál a fán egy papagáj,
s a mázas tengerre hullt képére kiabál.

Kikötjük magányos hajónk,
s örökké itt bolygunk tovább
kéz-kézben, hangunk súgva zsong
a réten át, a síkon át,
ezt súgja: elhagytuk a nyugtalanság honát,

miénk a legmélyebb magány,
tárt ágak sátra ránkhajol,
így lesz szerelmünk indián
csillag, tüzes szív-meteor,
s egy velünk a szárnycsapás fénye, az ár, ha forr.

s a súlyos ág s a kő-galamb,
mely száz napon át így zokog:
árny-lelkünk kószál itt, ha majd
a tollas úton est huhog,
s lábnyomunk a szunnyadó víz partján párolog.

(Garai Gábor fordítása)