tekipna válasz | megnéz | könyvjelző 2006.09.19 21:32:13 (3091)

 

Ha a helyükön kezeled kezelnéd őket, - Babarczyt és szövegeit - akkor nem folytatnád - hosszas - ámokfutásod a lejáratásukra.

 

(Ahhoz túl régen foglalkozol Babarczy "idióta", "hipokrita" és "paranoid" szövegeivel, hogy őszinték el/hihetők legyenek negatív kritikáid...)  

 

Előzmény: kívül a magyarázat (3088)

 

 

 

Amit én Babarczy Eszter (és mások!) szövegeiről mondok, azt nem elhinni, hanem érteni kell. Aki nem érti, ne higgye! És ezt a szó legszorosabb értelmében mondom. Egyebek közt ezért is fogalmazok élesen. Azért, hogy aki nem érti a mondataimat, az véletlenül se higgyen nekem, ti. a velem egyet nem értőkkel nincs semmi bajom. Attól irtózom, ha buta, korlátolt emberek hisznek nekem, vagyis azok, akik nem értik, amit írok. Sőt nem is akarják érteni, merthogy a korlátolt embernek épp az az egyik főjellemzője, hogy hinni akar. Csak hinni. Én viszont nem akarom, hogy higgyenek nekem. Nem vagyok sem pap, sem politikus. Én nem restellem a fáradtságot az érvelésre. Nekem nincs szükségem a „hihető”-ségre.

 

És azt sem akarom, hogy Babarczy higgyen nekem. Mi több, Babarczy Eszterrel még vitázni sem akarok, őt intellektuálisan alkalmatlannak tartom a vitára. Félreértés ne essék, nem gyűlölöm, nem haragszom rá, nincs hozzá semminő érzelmi viszonyulásom (tehát nem is szeretem nyilvánvalóan). Babarczy személye nem foglalkoztat. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ebben a rovatban az ő szövegei vannak terítéken, ezért itt az ő szövegeivel foglalkozom. A másik rovatban egy más ember szövegei vannak terítéken, ezért ott ama másik ember szövegeivel foglalkozom. Ez ennyire egyszerű, mondhatnám, triviális összefüggés.

 

Ebben a rovatban a fönt idézett nick hónapok óta azon erőlködik, hogy egyezőséget „mutasson ki” Babarczy állítása, illetve az én egyik (szövegösszefüggéséből hülyén kiragadott) mondatom között. Megteheti. Bárki, bármit megtehet ebben a paranoid országban. De attól én még Babarczy Esztert dilettáns publicistának és dilettáns szerkesztőnek tartom (szemben Almási Miklós ítéletével). Állításomat hosszan, mélyreható szövegelemzésekkel bizonyítottam is.

Babarczy sommás kijelentését, mely szerint Magyarország paranoid ország (szemben egy megjelöletlen értékkel, vagy országgal? – nem tudni), ostoba kijelentésnek tartom.

 

Sajnos bolsh olvasótársam is azt mondja, hogy pl. a Gyurcsány-beszédről egyezik a véleményem Babarczy véleményével. Ami pedig már csak azért is tévedés, mert Babarczy Eszternek egyáltalán nincs véleménye. Tulajdonképpen semmiről. Valaminő sejtései, benyomásai, approximációi vannak a dolgokról (ez jellemzi a kékharisnyákat), ám ami nem vélemény (már ha a vélemény fogalmát nem tekintjük parttalannak). Aki például azt állítja, hogy „cinikus politikai kultúránk kezd felszakadozni, a kormány által folytatott válságkezelési politika és Gyurcsány Ferenc személye nem teszi lehetővé a kormány kifelé egységesen esztétikus kommunikációját”, azzal nekem nincs beszélnivalóm. Nem érdekel a „véleménye”, még akkor sem, ha meghallgatván a Gyurcsány-beszédet, egyetértek Nádas Péter minősítésével, sőt meg is toldom azt: Gyurcsány szónoklatát politikatörténeti jelentőségű beszédnek tartom (mert a posztmodern korban a kommunikációtörténet gyakorlatilag azonos a politikatörténettel). Nem véletlenül hördült föl Gyurcsány stílusán az összes hipokrita (orgánum) szerte a világon (még Konrád György is támadta a tévében, a sunyi Kuncze Gáborról már nem is szólva). Vagyis nemcsak a paranoid Magyarországon, hanem mindenütt e hazug, amorális világon (Oroszországtól Izraelen, Nyugat-Európán át egészen Amerikáig) megborzongtak Gyurcsány forradalmi jellegű, moralista dumájától.

 

Ez a véleményem Gyurcsányról, ami viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy én Babarczy szamárságaival, gyáva süketeléseivel egyetértenék.

 

Azt mondja (kérdezi) Babarczy Eszter: „Ki teszi fel magának a kérdést, hogy milyen ország lesz ez húsz év múlva, ha a gyerekeinket beleneveljük a kettős mércékbe, a mutyizásba és a hazugságokba?”

 

Azt mondja továbbá Babarczy Eszter: „Szívesen helyt állok minden szövegemért -- válaszolok bármilyen kérdésre vagy kifogásra. Az unalomról szóló szöveg -- sok régi esszémhez hasonlóan -- ironikus és játékos, szándékos nyelvi rontásokat tartalmaz. És, igazad van, rejtekező-bújkáló szöveg. Ma már igyekszem -- legalábbis publicisztikában, és itt a fórumban is -- sokkal szegényesebben, egyértelműbben és világosabban fogalmazni.”

 

Hát igen. „Szándékos nyelvi rontásokat” alkalmaz, „rejtekező-bujkáló szövegek” mögé rejtekezik, majd a „kettős mércéről” hadovál az Élet és Irodalomban. S amely „mércéjét” megtoldja két tipikusan „rejtekező-bujkáló” fogalommal: „igyekszem”, „legalábbis”.

 

Na most a „rejtekező-bujkáló szövegek” mellőzéséhez nem kell „igyekezni”. Ezt mindenki tudja. Sőt ellenkezőleg: a „szándékos nyelvi rontások” elővezetéséhez kell igyekezni, ti. olyan nincs, hogy igyekszem nem hazudni. Olyan van, hogy igyekszem hazudni, merthogy az őszinteség a szubjektum alapállapota (vö. „én még őszinte ember voltam”), míg a hazugság a világ alapállapota. Ezért igyekszik az ember általában hazudni. Hogy a talpon maradjon az eo ipso hazug világban. Igen ám, csakhogy Babarczy Eszter személyiségébe már teljesen beleégett a „szándékos nyelvi rontás”, a „rejtekező-bujkáló” attitűd. Vagyis a hazugság. A kettős mérce az ő lényegisége, attribútuma (ez derül ki róla a szövegeiből). És ezen „igyekszik” változtatni. Méghozzá „legalábbis”.

 

Amit persze én – a magam részéről – nem hiszek, s aminek viszont nincs jelentősége, mert akadhat olyan ember, aki elhiszi Babarczynak, hogy most már aztán ő „igyekszik” nem rejtekezni-bujkálni többé. Jó. Csakhogy ott a „legalábbis” (ez a tipikusan rejtekező-bujkáló fogalom), amely bármikor kibúvót, egérutat biztosít a nagy elhatározással, igyekvéssel szemben. Például: egyszerűen csak „vitairatnak” kell nevezni a „publicisztikát”, és hipp-hopp egérúttá változott a „legalábbis publicisztikában” szintagma.

 

Babarczy Eszter gyönge jellem. Azt állította magáról: „Szívesen helyt állok minden szövegemért -- válaszolok bármilyen kérdésre vagy kifogásra”.

 

Mert ugye a helytállást Babarczy „szívességnek” tekinti.

Miközben annak kéne örülnie (legalábbis nem paranoid lélekkel), ha mások lehetőséget biztosítanak számára, hogy helytállhasson a szövegeiért. Már persze, ha komolyan veszi az írásait, pontosabban: ha mint gondolatokat veszi a szövegeit komolyan.

 

Babarczy azt állítja, hogy „helyt áll minden szövegéért”.

 

Míg a valóság az, hogy egyetlen szövegéért sem áll helyt (sem a maga írta, sem a szerkesztette szövegeiért). Ezen a fórumon például megpróbált a „helytállás” elől „elrejtekezni”, mégpedig úgy, hogy „ügyesen” vitát forszírozott a liberalizmusról. Amikor pedig ezt elhárítottam (több okból), nos, akkor Babarczy egyszerűen eltűnt. Elbujkált, elrejtekezett. Még ahhoz is gyönge, hogy elmondja: ő szerkesztette azt a cikket, amelyben primitíven gyalázzák József Attilát, vagy nem ő szerkesztette.

 

Ismétlem: Babarczy hazudott (ebben e paranoid országban), hazudott, amikor azt állította, hogy ő helyt áll a szövegeiért. Illetve éppen, hogy nem ezt állította, hanem azt, hogy „szívesen” áll helyt. Persze. Mert hát ez a nagyon nagy trükk a dologban. Igen, csakhogy ezt a trükköt másként kettős mércének is nevezhetjük: ha akarom, helyt állok, ha viszont nem „szívesen” teszem, akkor nem állok helyt. És az efféle sumákság ellen ágál Babarczy a kiállításmegnyitón, s a mi pedig nem más, mint kettős mérce a négyzeten: négyes mérce. Fő-fősumákság.

 

Ezért mondom, hogy nekem Babarczy Eszterrel nincs beszélnivalóm, én őt gyöngének tartom (morálisan is, intellektuálisan is gyönge ember szerintem), s ha történetesen ugyanazon szavakat írjuk, mondjuk valahol, hát azok egyáltalán nem ugyanazt jelentik, hanem éppen az ellenkezőjét.