Operator Creative Commons License 2006.09.14 -1 0 19
Az IDENT nickekhez kapcsolódik a következő kiegészítés.

A köznyelvben néhány jogi szakkifejezésnek (mint pl. zsarol, vádol) más az értelme mint amit a BTK vagy PTK takar az adott esetben. A való életben ha valakire IRL ilyesmit mondanak, az illető legalább rágalmazásért, jó hírnév csorbításáért pert indíthat, egyes esetekben még a hamis vádig is eljuthat az ügy.
A fórumokon ennek két anonim nick közt nincs jelentősége, hiszen az egyik jogképtelen valami mondja a másik jogképtelen valamire, mint ilyen helyzet jogilag értelmezhetetlen, hogy nem-jogalanyok köpködik egymást.

IDENT nickek esetében viszont már lehet szó a jó hírnévről, becsületsértésről és hasonló perképes helyzetekről, azonban nem a nick hanem a fórumok üzemeltetője lesz az alperes. Ez a helyzet még akkor is fennáll, ha a közszereplőkre vonatkozó nagyobb eltűrési kötelezettséget is figyelembe vesszük, a közszereplőt sem lehet rágalmaknak kitenni, ezt mutatják az elmúlt évek hasonló perei.

IDENT nickek esetén azt a megoldást látjuk erre a problémára, hogy ilyen kifejezésekkel nem illetjük az adott nicket, hanem pontosabban megfogalmazzuk véleményünket. Például a zsarolás helyett azon véleményünknek adunk hangot, hogy az illető kényszerhelyzetbe kívánta hozni ellenfelét, ugyanis a zsarolás kifejezést a BTK egészen körbehatárolt cselekmény leírására tartogatja.
Előzmény: Operator (14)