A hétvégén ismét megnéztem George C Scott és Karl Malden főszereplésével készített A TÁBORNOK című filmet és ismét megragadta a figyelmemet et monológ ami a következő:

 

"...Van valami amit elmondhatnak majd, amikor hazamennek.
És hálát adnak Istennek.
Harminc év múlva, ha a kandallónál ülnek majd az unokájukkal az ölükben és az megkérdezi:
Mit csináltál a II. világháborúban?
Nem kell azt mondaniuk:
Hát...
Sz@rt lapátoltam Louisianában..."

Elég sokan írják azt a véleményüket, hogy nem kell olyan missziókat vállalni, amit nem biztos hogy veszteségek nélkül "megúszuk".

 

Sokat gondlkodtam mostanság azon, vajon egy katona mikor nyugdíjba megy és értékeli a múltját vajon milyen következtetésre jut. Meálta volna a helyét a "csatatéren"...

 

Olyan ez mint az a tűzoltó, aki egész szolgálati ideje alatt készül egy nagy tűzre, hogy bebizonyítsa milyen képeségekkel bír, de ő egész életében "csak" kukatüzeket oltogat, gyakorol.

 

A háborúkban sok olyan momentum van amit nem lehet iskolapadban ülve, könyvekből elolvasva, filmekből látva tapasztalni.

 

Én azt mondom, egy katona legalább egyszer életében el kell jusson olyan műveleti területre, ahol ha csak egy kis töredékét is egy háburú teljes vertikumának, de tapasztaljon, hogy a végén "büszke" lehessen.

 

Nos ezért írtam az elején ezt az idézetet...