A szlováknak valljuk magunkat, hamarabb szabadulunk ravaszság nem volt egyedi eset.
***
Érdemes elolvasni báró Bornemisza János "Három hadsereg katonája" c. memoárját.
A szerzőtnek nem ajánlottak a M- kir. Honvédségben megfelelő tiszti beosztást, ezért a Műegyetemi tanulmányait megszakitva hazatért Szlovákiába, ahol családi összeköttetései révén bekerült az 1. (pozsonyi) felderitő lovaszászlóaljhoz (a régi K-u-K. huszárezred örököse)
Nem érezte egyedül magát, ui. a tisztikar nagy része 1. vhűborút járt magyar volt!
Bornemissza büszke volt arra, h ő szlovák katonatiszt (hmmm...) ennek úgy is hangot adva, h szlovák egyenruhában masirozgatott budapesti szórakozóhelyeken. :-)
Megjárta a keleti frontot, Ogyesszát is, ahol egy éjjel román katonák majfdnem kirabolták és megölték (fegyverbarátságból a román katonák imádták kifosztani a szegény tótokat.. :-) )
Alakulatát szétverték, megsebeslt. Hazatért, majd újra kiküldték a frontra. Viszavonulás közben már 44-ben erdályi területen érte őket a szlovák nemzeti felkelés.
Az alakulat elpárolgott, Bornemissza ekkor szolgálattételre jelentkezett a M. kir. Honvédségbe. Itt sem volt sokáig, mert a nyilaspuccs után visszaváltozott szlovák tisztté. Bp. ostroma alatt hamis magyar katoinai papirokkal bújkált. (Ekkor már 2 ország katonaszökevénye volt....)
Az ostrom után jelentkezett a pesti szovjet főparancsnokságon, h ő biz csehszlovák állampolgár. Örömmel fogadták, és gyorsan kiközvetitették a csehszlovák dandárhoz. Igy ért haza, harcolva a német és magyar fasiszták ellen.
Hamar ki kellett ábrándulnia új uraiból, mert a ruszkik feldúlták a család ősi fészkét, apjsa is meghalt, ráadásul csehszlovák érdemei ellenére családját kitelepitették.