GÁZLÓ – pillanatképek (kicsit megkésve)

Mikorra ezek a sorok napvilágot látnak már régen elült a harci zaj, leülepedett a kerekek által felkavart por, a táj visszanyerte békés arculatát, és a megfáradt vitézek is minden bizonnyal kipihenték a nagy csata csak nehezen múló fáradalmait. Véget ért a nagy megmérettetés, elmúlt az idei Gázló TT. Már csak a baráti beszélgetésekben kerül elő egy-egy érdekes részlet, tör fel egy-két emlékezetes mozzanat. Van már idő átgondolni a történteket, felidézni a legszebb pillanatokat. Ezt teszem most én is.

Minden kétséget kizáróan számomra évek óta a Gázló TT az év egyik kimagasló bringás megmozdulása. Az okokat hosszasan sorolhatnám, de nem akarlak untatni, nyájas olvasó. Aki szereti a természetet, a bringázást és a kihívásokat annak egyszer ezt végig kell csinálnia. Mert páratlan esemény a maga nemében.

Előzmény - A túra előtti éjszaka szokás szerint az álmatlanság jegyében telik. Forgolódok a számomra idegen ágyon, időnként kibámulok az ablakon, várom a hajnalt. És az égbolt peremén lassan megjelennek az első fények, a még csendes környék apró zajokkal jelzi a nagy nap közeledtét. Felkelek, kitárom az ablakot, mélyet szippantok a friss illatú levegőből. Gondolataim már vadul cikáznak, a közelgő órák eseményei betöltik agyamat. A rituális készülődés közben megpróbálok lenyelni néhány falatot. Nehezen megy, de enni kell. Menni kell!

Rajt - A rajthelyen a szokásos nyüzsgés. Mindenki készülődik. Bringák kerülnek elő az autók gyomrából, vagy a tetőről. Lázas tekintetű arcok üdvözlik egymást, ismerősök és idegenek egyaránt. Leadjuk nevezésünket a jól felszerelt sátornál. Kényszeredett mosolyt próbálunk erőltetni magunkra minden apró poénhoz. Előszedem paripámat. Döbbenten látom, hogy váltóm csavarja eltörött! Nem akarok hinni a szememnek. Tegnap este még semmi baja nem volt. E pillanatban a sors legnagyobb üldözöttjének érzem magam. Kétségbeesetten kérek segítséget a környezetemben lévőktől. Mindenki tanácstalan, senkinél nincs egy ilyen 20 forintos kis alkatrész. Óráknak tűnő percek telnek el így, torkom kiszárad, agyam őrült módon keresi a megoldás lehetőségét. És ekkor egy jó tündér képében Messi siet segítségemre, kapok tőle egy csavart! Ő inkább lemond az indulásról. KÖSZI MESSI! Hű de meleg volt, nem kívánom senkinek az elmúlt perceket. Némi segítséggel gyorsan kicserélem a hibás alkatrészt, és máris indulhatunk.

Etap 1 - Rajtszámunkra felkerül a rajtidőnk, elindulunk. Veszprém zegzugos belvárosán vezet utunk, majd legurulunk a Séd partjára. És már itt az első ellenőrző állomás. Gyors adminisztráció, és egy futó pillantás a veszprémi vár csodás panorámájára. Megyünk tovább. Surrogó kerekek ismerős zaja kísér utunkon. Egyre ritkuló, ápolt kertes házak mellett haladunk. Egy pillantás az órára. Pulzusom ijesztően magas, hiába, az adrenalin tombol bennem. Megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra, egyelőre kevés sikerrel. Murvás úton érjük el a második ellenőrző pontot, Lackó-forrást. Újabb bélyeget kapunk, néhányan friss forrásvízzel töltik meg kulacsukat.

Poén 1- Füves földút, méteres gazzal szegélyezve. A fű a hajnali párától még nedves, csúszós. Meg is van az eredménye. Többen elcsúsznak, szerencsére nincs komoly baj. Engem is utolér a végzet. Egy nyomváltás során bedőlök a bozótba, cimboráim jót derülnek rajtam. Valaki javasolja, hogy hagyjanak ott tovább békésen heverészni. Többen szorgosan bólogatnak. János megmenti a helyzetet: - Ne már, itt hagynánk az "eszünket"? - megjegyzésével. Feltápászkodok, helyre pofozom elferdült nyergemet és nyomulok tovább.

Poén 2 - Valamivel kellemesebb minőségű földúton haladunk, majd rövidesen kisebb puklik kerülnek utunkba. Lendületből próbáljuk leküzdeni az emelkedőket. Az út mellett a bándi tehenészet kerítése feszül. Tehenek sehol. Andor felteszi az obligát kérdést: - Vajon hol lehetnek ilyenkor a marhák? –
És már jön is a válasz: - Hát, most a kerítésen kívül bringáznak! -

Por – Tűző nap, poros földút, kiszámíthatatlan mélységű redőkkel. Az ifjak keményen nyomulnak a hullámvasutassá váló terepen. Félszegen billegek, tökölődésemet többen elunják. Szép sorban előz szinte az egész csapat. Nem baj, csak hát mind elém kanyarodnak, hogy az orrom alá porolhassanak. Hát mit vétettem én az emberiség ellen, hogy így kell vezekelnem?

Emlék - Aszfaltos út keresztezi utunkat. Balra fordulunk, eszement száguldással tekerünk Királykapu irányába. Bennem hajdani rallyversenyek emlékképei törnek elő. Itt volt a híres-hírhedt Farkasgyepü - Huszárokelőpuszta gyorsasági szakasz. Akkoriban ez volt a király etap egy-egy Volán vagy München-Bécs-Budapest Rallye-n. A Királykapu előtti bal4 - 50 - jobb3 kombinációt a szakma évekig csak Tornyai kanyarként emlegette. Itt bukott Skodájával egy hatalmasat annak idején a névadó. Társaimnak előadom a történet erősen rövidített változatát, de nem aratok vele fergeteges sikert. Ezek a fiúk még a világon sem voltak akkoriban. Kár minden szócséplés….Tacskók!

Móricháza - A szokásos molyolgatást követően elhagyjuk a „történelmi” aszfaltost és itt még rendezett alakzatban nyomulunk Odvaskő felé. Számomra ez a szakasz a Gázló egyik legkedvesebb része. Sokadszor járok már erre, de még mindig nem tudok betelni a táj szépségével. Lépten-nyomon csodás látvány tárul elénk. A pados kanyarnál megállunk egy rövidke szemlélődésre. Az újoncoknak megmutatjuk a távolban kéklő Kőris-hegyet, többen elszörnyülködnek a hírtől, miszerint oda kell még felmenni. Kattognak a fotomasinák, egy kicsit mindenkit megfog a fantasztikus panoráma. Kis nosztalgiával gurulok tovább a frissen feljavított murvás kanyarokban. Hmmm, hát már megint egy évet kell várni erre a látványra…..?

Kőris - Ezúttal kicsit hosszabb pihenőt tartunk, lélekben készülünk a nagy próbatételre. Veszünk egy nagy levegőt és felnyergelünk. Kis hídon gördülünk át, majd balra iramodunk a Rézbükki út felé. Az aszfaltoson kicsit megnyomjuk, majd egy jobbossal bevesszük magunkat az erdőbe. Udvariasan magam elé engedem a társaságot. Menjen mindenki, ahogy kedve tartja. Majd a csúcson találkozunk, mondom, sorsomba beletörődve Udvariasságom mögött nem kis önismeret lapul, jól tudom mi vár rám a következő néhány kilométeren. A szerpentinen egy darabig még látom hűtlenné vált cimboráimat, de néhány kanyar után már egyedül maradok. Nem erőltetem, beállok a magam öregecske tempójára. Pulzusom így elfogadható értéket mutat. Időnként gyorslábú ifjak robognak el mellettem, néhányan barátságos szavakkal buzdítanak. Kanyar kanyart követ, az út meg monoton emelkedik. Gondozott erdő vesz körül, a természet hangjai töltik be a teret. Tekerek szakadatlanul, időnként mókuskerék fokozatra váltok, de azért haladgatok. Népes kirándulócsoport mellett lihegek el. Érdeklődő kérdéseikre többnyire csak zihálással tudok reagálni. Tekintetük elismeréssel vegyes ámulatról árulkodik. Még néhány combos hajtű és már itt az aszfaltos. Sorompó állja utamat, nincs kedvem a bozótban kerülni, inkább átbújok alatta. Felegyenesedni nagyon nem esik jól. Valahogy felkászálódok a nyeregbe. Udvarias autós előzékenyen félrehúzódik, megvár, míg elindulok. Az aszfalt viszonylag könnyebben megy, pedig itt már keményen tűz a nap. Vízkészletem tartalékait magamra locsolom, jólesik lemosni arcomról a csípős verítéket. Szorgalmasan pedálozok, felidézem a közelmúlt Stelvio-s emlékeit. Az azért sokszorta gonoszabb volt. Az egyik kanyarból kijövet váratlanul feltűnik előttem életem párja. Megörülök neki, mert tudom, rövidesen fenn vagyok. Összekapom magam, végső tartalékaim bevetésével még felsprintelek a tetőre.

Vinye - A Pokol csárda ezúttal is kimarad. A tavalyi kellemetlen kis közjáték nem múlt el bennünk nyomtalanul. Ezért a bélyegzést követően a közeli büfében telepszünk le. Szerencsétlen tulaj kicsit nehezen birkózik meg a kiéhezett nagy létszámú horda etetésével. Ezt, - izgága társaimmal ellentétben - nem bánom. Több idő jut a regenerálódásra. Az újoncokban érezhetően fokozódik a lámpaláz az elkövetkező próbatétel miatt.

Gázlók – Ezért jöttünk! Tavaly az első átkelést fürdőzéssel kombináltam, akkor sokkal több volt a víz a patakban. Csalódottan látom, ezúttal alig csordogál. Átrombolok az elsőn, majd a továbbiakon, már-már elkap a hév. A hídnál hatalmas tömeg, főleg fiatalok. Tavaly jót röhögtek az alakításomon. Pár pillanatig tétovázok. Na öreg, most mi lesz, bevállalod? Igeeeeeen! És sikerül! Megcsináltam! A többi már csak egyszerű ujjgyakorlatnak tűnik a magamfajta gázlós „virtuóznak”.

Etap 2 – Por, aszfalt, homok, és megint aszfalt. Tűz a nap, már nem esik jól a tekerés. Fáradok. Kisszépalmánál végre bebújunk a fák közé, robogunk Bakonybél felé. Nyomnom kell, hogy haladjak. Fékeim felmelegedtek, hangos cicegésük idegesít, fognak akkor is, ha nem kéne. Minek nekem tárcsafék?

Hajag – Szörnyűségek kicsiny boltja. Nem is olyan kicsiny! Valahogy nem sikerült megszeretnem ezt a szakaszt. Cimboráimat most is előre kergetem, ne lássák eljövendő krisztusi kínjaimat. Az emelkedő nem csak fizikálisan kiborító, én fejben sem tudom helyére tenni a dolgokat. A felújítás sem vált előnyére, legalább olyan undok lett az egész, mint volt. Nekem mindenképp. Erőből könnyű lehet legyőzni, de hát olyanom nekem sose volt. Így marad a keserves küzdelem minden méterért, minden kanyarért. Mire felérek a tetőre, várakozó társaimat már vastag porréteg fedi. Egyikük állítólag helyben kiolvasta a Csendes Dont. Boldog vagyok, bár ez a legkevésbé sem látszik rajtam. Óriási a népszerűségem, mindig engem vár a legnagyobb tömeg!

Cél – Hát, ez is megvolt, beértünk, itt vagyunk. Többen megtapsolnak minket. Elgyötört tagokkal kászálódunk le porral borított szamarainkról. Porfelhőlovagok. A rendezők ajándékokkal halmoznak el, alig fér el görcsös kezeimben. Laci mikrofont dug az orrom alá. Fogalmam sincs, milyen zagyvaságokat válaszolok a kérdéseire. Nem vagyok itt, gondolataimban még mindig valahol a Bakony csodás erdeiben járok. Kicsit sajnálom, hogy már megint véget ért egy Gázló. Állítólag én vagyok a legöregebb teljesítő. Nem egy nagy dolog! A kor különben sem érdem, csak egy állapot. Azért a szívem mélyén egy picit mégis vállon veregetem magam…