Készítettem én is néhány képet a Gázlón.

 

Először voltam ezen a túrán és nagyon tetszett. Jó volt a szervezés (köszönet a rendezőknek!), és kiváló társaságba csöppentem. A papák, a grupisok, Resuah és még sokan mások, mind kellettek ahhoz, hogy gond nélkül teljesítsem a távot. Egyedül még Veszprémből sem jutottam volna ki.

Mindjárt az elején, a csalánnal övezett, fűvel benőtt, csúszós, keresztbefordulós úton kezdődött a marháskodás. Aki az előtte lévőt cikizte esetlen mozgásáért, az a következő pillanatban már a túlzottan előre csúszott hátsó kerekét sorolhatta vissza a helyére. Már 9 előtt jól leizzadtunk, szükség volt valami szárazabb érzésre. Jött is a porfellegek képében. Elég sokáig tartottam magam a néhol rendes mélységet elérő porban, de egy kanyar legkülső íve megfogta a kerekem én meg szépen ráfeküdtem az útszéli gazra. A panír már készen is volt rajtam, jöhetett volna a sütögetés. Ez szerencsére elmaradt.

A következő esésemnél nagyon mulya voltam, mert nem oldottam időben az SPD-t, ezért a bal térdemmel fogtam talajt. Szerencsére csak gyalog fájt, tekeréskor nem, így tovább tudtam menni. Több esésem nem volt, pedig a murvás / köves út frissen szórt kanyarjaiban lett volna rá alkalmam, de Istyu tanácsát megfogadva igencsak visszafogtam a tempót.

A Köris-hegyre Resuah társaságában tekertem. Ahol lehetett, beszélgettünk, ahol térerőt találtunk, telefonáltunk. Hamar a csúcsra érkeztünk, ott jól esett a frissítő ponton kapott tea. Az aszfaltos zúzáson még tartottam a csapat tempóját, de az újabb murván mögém ült a majré és igencsak lemaradtam. Néhány elágazásnál a keréknyomok alapján döntöttem, hogy merre menjek.

A gázlóktól egy kicsit tartottam, de egy kivételével (az iszapos fenekű, amit kihagytam) mind szelíd volt.

A Bakonybél utáni emelkedővel sem lett volna semmi bajom, mert erővel még bírtam volna, ha nincs az a pár mély, kavicsos rész, amelyekből az egyik megállított. Itt húzott el mellettem hori úgy hússzal - fölfelé. Apááám!

A 71-es lejtőn 63-nál fékeztem. Nekem elég volt annyi is. Aztán beértünk.

A célba lehozott nagy kanna teát ajánlgatták a hangosbemondón: Aki kér a Körishegyi Teából, a sátor mellett ihat. Ez úgy hangzott, mint pl. a Villányi Merlot, azaz neve volt, hegyi tea :). Egy kulacsnyi egy szuszra le is csúszott.

 

Az egész nap egyetlen negatívuma az álmosságom volt. A Szentendrei úton egész éjjel motorjukat, autóikat bőgető vadbarmok miatt a négy órás alvásom sem volt igazán pihentető. A célban többen is megjegyezték, hogy lőrésnyire szűkültek a szemeim. Lászlójános kétszer is szólt, hogy mossam meg a képem, mire tudatosult bennem, hogy esetleg nem csak a lábam lehet mocskos. Nem csoda, hogy a vonaton kissé elbóbiskoltam. Álmomban köves, vízmosásos utakon pattogott a kerekem.