2003-ban indultam utoljára a Gázlón, aztán két évig csak fotózni, beszélgetni mentem le Veszprémbe. Idén viszont elhatároztam, hogy megint elindulok. Ehhez az is kellett, hogy kiutaltunk magunknak bő egy hét szabadságot, tehát ez a szombatom már szabad volt.
Egy korábbi hozzászóló véleményéhez hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy inkább tovább alszom, és csak a 9 órás indulást célzom meg. Így is tettem, csak az idő kicsit elszaladt, így a reggeli mákostésztát már az autópályán termeltem be...
9 körül elindultam. "Légüres térbe" kerültem, mert előttem kb. 5 perccel indult egy boly, és amikor én rajtoltam, akkor épp senki nem állt rajtra készen. Ezt nem is bántam, mert szilárd elhatározásom volt, hogy ma csakis és kizárólag a pulzusra figyelek, függetlenül a sebességtől. Ezt végig sikerült is betartanom, 150 fölé csak összesen 12 percig ment a pulzusom, az átlag pedig 141 volt.
Az első pont előtt máris kavarogtam egy kicsit, majd amikor beért engem Nemo, akkor már együtt kavarogtunk a pontig. A pont után a kavargás folytatódott, majd különváltak útjaink. Nem tudom ő végül jófelé ment-e, de én nem. A dolgot az még csak érdekesebbé tette, hogy az itinert valszeg a zsebem mellé tettem, így anélkül kellett megoldanom a dolgot. Térképem volt, így nagyjából betájoltam magam (legalábbis azt hittem), és elindultam... Mentem mendegéltem, de gyanús lett hogy már jól kimentem Veszprémből, de a Lackó-forrás csak nem akart jönni. De még a táj sem volt ismerős 2003-ből... Mindegy, mentem tovább és beértem Nemesvámosba. Bazmeg.
Na jó, induljunk a kályhától. Visszamentem Veszprémbe az első ponthoz, ahol Chino nagyon meglepődött hogy megint ott vagyok. :-) Ekkor ért oda egy csapat Janimacival és pROF-fal, így csapódtam hozzájuk, bízva abban hogy janimaci sokéves tapasztalata elvezet minket a 2. ponthoz. Így is lett, de ők olyan tempót tartottak amit én nem bírtam volna megborulás nélkül sokáig, így szépen leszakadtam róluk. Komolyabb eltévedés már nem volt, bár amikor beértem Bándra, akkor azt hittem elcsesztem valamit. A kocsma előtt azonban Tari (a régiek biztos emlékeznek még rá) és a haverjai söröztek, és megnyugtattak hogy jófelé megyek.
A Fodor-tanya előtt még kavartam párszáz métert mert a turistajelzést elvesztettem, de most hasznát vettem a GPS-nek, amin láttam hogy a jelzés egy másik, párhuzamos úton megy tovább. Bakonybélben leültem Nomadékhoz beszélgetni, mint végül kiderült, 2 óra 10 percet töltöttem ott. (Nomad, köszi a kólát, nem felejtettem el hogy még azzal tartozom neked!) Itt szintén Nomadtól szereztem egy pót-itinert is. Nála kettő is volt, hátha valami lúzer elveszti a sajátját. :-)
Erről a pontról nem akaródzott továbbindulni, mert tudtam milyen emelkedő következik. Szinte az eldőlés határán imbolyogtam fel azon a rohadt murvás, köves úton, de felértem. Időközben utolért Hori, majd kisvártatva Chino is. Aztán Chino lemaradt, majd a hegytetőn újból utolért. Innen már békésen haladtunk, nem akart rohanni senki. Hárskúton az egyik ház előtt két kisgyerek osztogatott vizet. :-) Nem tudom kik voltak, de hála nekik! Itt talákoztam maci124-gyel is, aki ekkorra eléggé elkészült már az erejével. Én meg a meleggel. Annyira, hogy a Nagy Lejtőn nem volt kedvem tekerni, nem éreztem magam annyira összeszedettnek hogy 70-80km/h-s sebességgel döngessek. Így csak gurultam, gurulásztam. Ezután már csak egy monoton füves 3 kilométer várt ránk, majd a cél.
Összesen elfogyott 4.9 liter folyadék, (nem bántam meg hogy a két kulacs mellett ivótartályt is vittem), 3 műzli, 2 gél. Tegnap szinte semmit nem tudtam csurgatni, és még ma is alig. Ami meg kijött, az sárga volt mint a kikerics. Kb. még 1.5-2 litert kellett volna innom a túrán, ahhoz hogy ne száradjak ki ennyire.
A rendezés véleményem szerint kifogástalan volt, hatalmas gratula a szervezőknek! A rajtszámozás, és a pecsételős papír helyett a matrica óriási ötlet volt. A megjelölt pontokon bőven volt víz, amit nem kis munka volt odajuttatni, de megoldották. Talán csak annyit lehetne megemlíteni pici kellemetlenségként, hogy az aszfaltra fújt sárga nyilak szépen beleolvadtak (szó szerint) a forró bitumenbe, és sokszor nem lehetett őket jól látni.
Végül pedig, de messze nem utolsósorban: Nemo. :-) A rajtnál idén is (mint az utóbbi években mindig) megjelent Nemo a felmálházott Cygnussal, és a 130-ra nevezett. A rajtnál megígértem neki, hogy megvárom. És 12 órával az indulás után, szinte pontban 21 órakor befutott, sikeresen teljesítve a távot. Nem tűnt igazán fáradtnak. :-) Legalább 5 ember kitartása szorult belé. Minden elismerésem az övé, fantasztikus volt!
|
