DunaMaraton2006

 

Ahogy NEM SZABAD versenyezni:

Szombat este szépen előkészítettem a dolgaimat: Gibéknél a csomagom, kiadós vacsora, pakolás, átnézem a bicajt, bekeverem az italt. Az valami elképesztő lett. Olvastam, h NaCl jól jön, mint sópótló, így a szépen zselével bekevert vizet megsóztam. Elég jól túllőttem a célon, a bekerült adag kábé az egész szezon versenyeire elegendő lett volna. Ezt elszúrtam, öntök hozzá citromlevet, hátha… Patikában árulnak köptető-hánytató gyógyszert, az semmi ahhoz képest. Ha ez lett volna a cél, tökéletes munkát végeztem volna. Azonnal másikat kellett volna kevernem, mégsem tettem.

Jól elment az idő, 1kor feküdtem le. Órát beállítottam 5:40-re, mert reggelizni is akartam tésztát- ez eddig bejött, mármint a kaja. Nem egézen így sikerült. Ébredek reggel, óra az ágyamon- nem a helyén, és az mutatja, hogy már Visegrádon vagyok, mert az állt rajta, hogy fél9. 5 perc elment a dühöngéssel, aztán mégis elindultam, legfeljebb segítek frissíteni, meg röhögök a sok SÁRmos  (kopriájt by janimaci) versenyzőn.

A hirtelen kellő cucck a hátizsákban, felöltöztem, és 8:45-kor már a Váci úton is voltam. Ugye nem kell mondanom, hogy szembeszelet kaptam végig? Ilyen nincs, és mégis van. Útközben 10-szer akartam mégis indulni (hátha kiérek 10-re), és majdnem ugyanennyiszer akartam túristáskodni. A majdnem esete Lepence felé a lejtőn villant be- megnézem az elejét, aztán meglátom.

10:15, Visegrád. A mezőny már Papréten, vagy már azon is túl. Verát találom a sátornál, segített összekészülödni. Mert a talánból végülis igen lett, és jelentkeztem rajtra. Elindulhattam. Feltűnt, hogy a rajt/cél területen bokáig érő sár van, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Ez nagy hiba volt. Ezután, ha saras versenyen akarok indulni idén, pofozzatok fel a műhelypumpával! Gumicsere, összepakolás, hátizsákba cuccok a dobogókői frissítéshez, és máris átrepültem a rajtvonalon, a fájer taktusait dünnyögve. Az első 100 méteren a későbbi kinézetem 50%-át elértem.

Gyerünk az aszfaltra! Tökutolső vagyok, legalább senki nem csap hátba, amit utálok. Azt jelenti, valamit elszúrtam a versenyen. Jelentem, ma ezt az egyet jól csináltam. De mást semmit.

A könnyű másfél órás melegítés örömére szép nyugisan kezdtem, 160, és 165 közötti pulzussal. Érdekes módon Pap rétig nem egy embert értem utol.

Pap rét, irány a terep, akarom mondani dagonya. Utolértem a közép-, és hosszútáv mezőny végét is. Versenyt toltunk a hosszú meredek, füves emelkedőn. Az utána következő saras lefelén isten voltam. Persze a pálya teljes szélességében szétjárva.

Viszonylag hamar elértem Pilisszentlászlóra. Néhol rámenősebben kellett előzgetni. A mezőnynek ez a része relatíve csigalassan ment, a gond csak akkor volt, ha nem lehetett előzni, amúgy mindenki igyekezett utat adni. Volt, aki beesett a bokorba, csak hogy megelőzhessem.

Pilisszentkereszten találkoztam Jimmy-ékkel, pakolták már el a svédasztalt- gondolom, már mindent megettek, unták az egész versenyt, meg különben is meccs van a tévében. Itt utolértem Noé Balázst, akkurátusan babrálta a bicaját.

A technikát kissé megviselte a sár. A fogaskoszorún a 3 legkisebb keréken ugrott a lánc, lejtőn maradt a pörgetés.

Dobogókőig szinte eseménytelen volt az út, leszámítva a láncropogást, a rengeteg előzést, sok esést- jobbra főleg, mivel a pedál igencsak ragaszkodó volt a cipőmhöz.

Dobogókőre 2 óra alatt értem fel. Megszabadultam a zsáktól. Gyors állítás a hátsó féken, aztán uzsgyi!

Az ezt követő saras lefelén kezdődött a gond a szememmel: valami irritálta a bal golycit, ellene csak annyit tehettem, hogy becsuktam, vagy erősen pislogtam. El lehet képzelni, milyen érzés így sárban lejtőzni.  

Sok emlékem nincs a következő szakaszról. Az egyik buktánál elhajlítom a váltópapucsot, visszafeszítem, kb. jó.

Elestem. Sokadszor, de ez komolyabb. Bő 30-as tempóval megbillentem jobbra, és kiléptem a pedálból, vagy sem, mindegy, de akkorát estem, hogy csak na. Térdem, jobb csípőm rendesen odacsaptam, plusz még csúsztam 5 métert az oldalamon-hátamon. Itt azért kezdtem komolyan gondolkodni azon, hogy rossz ötlet volt elindulni a versenyen. 1-2 percet agonizáltam hanyatt fekve a sárban, aztán mégis tovább indultam. Semmi közepén senki nem fog értem jönni. Még van kb. 60 km. Jó lesz! Bal szememmel néha semmit nem látok, de nyomom neki..

Aztán 3:55-nél technikai K.O. Váltó beakad a küllők közé, és úgy megcsavarodiktekeredik, hajlik a kanál, hogy menthetetlen, ennek vége. Láncbontóval megjavítom, 32-18-al jó a lánchossz. Érjünk be a célba!

Ezután normális tekerés ideje kb. 0 sec. Minden tiszteletem Unité, és a többi szingli rájderé. Csak szenvedek. Rengeteg tolás. A dömösi kontrol- és frissítőponton viszont habzsi-dőzsi: nyúlok két zselét (ami később életmentőnek bizonyult).

Órám szerint 5 óra alatt értem fel másodszor Dobogókőre. Kész, kiállok, úgyis gyorsan hazaérnék. Frissítőponton kaja nincs. No comment. Fájdalomdíjként legurítok két pohár Powerbart. Dóriék sehol, nem értem a dolgot, nem tudok érte haragudni. Dacból mégis továbbmegyek, bár a beérkezés necces, mivel nekem is 18 órára kellene beérnem, mint akik a rendes rajttal indultak. A buszfordulós kútnál teletöltöm egyik kulacsom- a másik aszittem, tele van. Laza pörgetés, megyek gyökkettővel az aszfalton. Beérek terepre. Hú, állítani kellene a féken, mert kezd megint nem fogni. Előveszem a szerszámot, és akkor láttam utoljára. Több percet ott guberáltam a földön, mire feladtam a keresést. Akkor menjünk hátsó fék nélkül. Lefelé perceket jelent egy ilyen hiba. Meg még mást is, a nagyobb bukásveszélyt, mivel  lényegében az első fékre kell hagyatkozni. Ekkor kellett volna megfordulnom, és legurulni aszfalton Pomáz felé. Épeszű ember ezt tett volna. Naszóval, lefelé 15 ujjal a fékkarba kapaszkodva elértem valami minimális fékhatást, felfelé néhol tudtam tekerni, de inkább maradt a tolás. Terep meg valami iszonyat gáz volt. A teljesen szétjárt nyomok kb. annyira tapadnak, mint a kocka Rama. Ilyen szempontból mindegy volt, hogy felfelé, vagy síkon toltam. Tekeréshez minimum 10-es stabil sebesség kellett volna, vagy legalább valami szikkadt, nem csirizes trutymó. A lényeg, az addig szédületes 12 kmó körüli átlagot szisztematikusan konvergáltam a havasi gyopár növekedési sebességéhez.

Elestem még egyszer. Ezúttal egy szakadékba. Nofék, kibillenek, már gurulok is lefelé. Megállok, de lefelé átbillenek a bringán. Esek, gurulok/csúszom, a bringától 6-7 méterre állok meg. Ez már sok volt, itt elszakadt a cérna. Bevallom, káromkodtam egy nagyot, hangosat. Srác segített visszatenni az útra- bár szívesen letáboroztam volna, csak ugye senki nem jött volna trélerrel.

7 órája megyek a versenyen, kifogy a vizes kulacsom. Tárat cserélek, de a másik fircsán könnyű. Basszus, üres! Sebaj, van még zselém. Vagyis, ööö… az is elfogyott! 15 km a célig, még legalább egy óra, és nincs semmim. Ha lett volna nálam asó, elföldelem magam. Bár párszor meghempergőzöm a sárban, megfelelő rétegvastagságot szedek fel. Előttem senki, akire tapadhatnék, így nem is nagyon terhelem magam. És ekkor tudatosult bennem, hogy a 8 órás limitidőt sem teljesítem, mivel 17:35 van. Régen voltam ilyen életunt.

Hoppá, egy frissítőpont! Már pakoltak össze, de vízzel megtöltötték a kulacsaimat. Nyomás tovább, érjünk be a célba! A Fellegvárig azzal ütöttem el az időt, hogy a hasznákt zselés tasakokból kipréseltem az utolsó cseppeket.

Mikor megláttam a Fellegvár alatti parkolót, maga a megváltás! Az utolsó emelkedő is eljött végre, az aszfaltján feltekertem. Az 5 km-es táblánál elmorzsoltam pár könnycseppet.

A fékeimről annyit, hogy rögtön lefelé egy középtávos csajt nem tudtam megelőzni, csak síkon tekertem el mellette. A végső lefelét rollereztem. Ultimo chilomtetrot megnyomtam, lábfordulat 250, talán hússzal is mehettem! J

A célvonalon átgurulok. Senki nem szól, hogy gratulálok, vagy ilyesmi. Őszintén szólva örülhetek, hogy van még célkapu.

Bedobom a gulyást. Nem éppen kerékpáros kaja, de úgy lapátolom be, mintha extra szószos spagetti lenne. Krisztáék szinte tömik belém a kaját- nem kellett nagyon győzködni..

Bringamosónál kilométeres sor, irány a Duna! Láncon, csapágyakban gyakorlatilag semmi kenőanyag nincs, így minimális szennyezés, ha a folyóban öblítem le a bicajt. Egy lendülettel meg is fürdök. Jól esik a hűvös víz. Felfrissülök tőle, tisztábban látom a dolgokat.

A sáros embereken, és bringákon nem tudok nevetni. Persze már csak néhányan lézengenek, szinte mindenki hazament, a rajt/cél területet ezerrel bontják. Ilyen sem esett még meg velem- szar érzés.

Igazából nem fáradtam el- időben már többször mentem ennyit. A mentális stressz viszont hatványozottan terhelt. Ez a felesleges, értelmetlen, és kilátástalannak tűnő szenvedés- magyarul az orrba-szájba önszopatás, amit megelőzhettem volna azzal, ha normális épeszű ember módjára úgy döntök, hogy nem indulok el a versenyen.. Jó lecke volt, remélem, tanulok belőle.

 

S végül a versenyről:

+ pálya jelölés

- frissítők száma, kínálata

+ póló (ehhez nem kellett volna szénné szívatnom magam)