Hamár kép és végre ismét itt lehetek, akkor én is berakom az egyik beszámolómat. Igaz, bicajos. :)) Csak, hogy valamit írjak a túráimról.

Ide kapcsolódhat még, hogy az említett csúcs szerepel a Téry emlékút pontjaként is.

 

A mozgalmakon belül a BIG. (Európa 1000 kiemelt emelkedője.)

 

A Szitnya (Sitno) csúcs

 

Időpont: 2006. április 08.

Táv: 131,1 km

Szintemelkedés: 1400 m

 

Külföldön túrázgatni mindig egyfajta plusz élmény egy kerekesnek, főleg ha ennek a résznek van magyar vonatkozása is. Idéntől tervbe vettem a Felvidék jellegzetes hegyeinek, hágóinak a bicajos megközelítését és a környék szépségeinek feltérképezését. Ezen túrámmal a Selmeci-hegység legmagasabb pontjának a leküzdésére vállalkoztam.

 

A túra rajt/cél helyének Drégelypalánkot néztem ki. Ide Budapestről, váci átszállással akár vonattal is el lehet jutni, az igaz azonban, hogy ez több mint két órát vesz igénybe. Szokatlanul hideg volt ezen a kora áprilisi reggelen, de a nap akadály nélkül sütötte már a deres tájat, amikor kigurultam a 2-es számú főútra. Időközben rájöttem, hogy a térképet otthon hagytam, de bíztam az emlékezetemben, hisz többször is bogarásztam az útvonalat. Szerencsére a forgalom elhanyagolható volt, így nyugodt körülmények között értem el a határátkelőhelyet. Parassapusztát tulajdonképpen két ház képezi, a többi épület a határforgalommal kapcsolatos. A személyi igazolványom után már szlovák földön robogtam tovább és rögtön beértem Ipolyságba (Sahy). A város képét az áradó Ipoly folyó is nagy mértékben jellemezte, de sok szép épületet lehet találni. A jelenleg városházaként funkcionáló épület volt Hont vármegye székhelye a XIX. században, miután az elkerült Kemencéről.

 

Egy rövid emelkedő után, egy széles völgybe értem és letérve a főútról, kis forgalmú útra váltottam. Nagytúr és Felsőtúr voltak a következő falvak kis forgalommal és gyönyörű, csendes tájjal karöltve. Közben az idő igen kellemes lett, bár az árnyékos részeken azért még mindig deres volt a fű.

 

Palást előtt metszettem a 75-ös főutat és már messziről feltűnt a falu szépen rendben tartott kastélya. Fotózás után belevetettem magam a Krupinica patak völgyének. Innen egyébként már nem találkoztam a települések magyar elnevezéseivel. A völgy egyre szűkebb, az út pedig egyre keskenyebb lett. Ettől függetlenül az autósok nem akartak leszorítani a patakmederbe. Fantasztikus erővel dübörgött mellettem a patak és látszódott, hogy korábban az út aszfaltját is nyaldoshatta. Aztán egyszer csak látványosan elkezdett emelkedni az út. Ezt megerősítendő megjelent egy 15%-os emelkedőt jelző tábla is. Bár az út minősége eléggé recegős lett, a meredekség miatt ez nem volt egyáltalán zavaró. Egyszer csak felértem a hágó csúcsára és szemben teljes terjedelmében feltárult a Selmeci-hegység. Az egyik meredek csúcsban pedig magát, a Szitnyát véltem felfedezni. Látszódott, hogy még havas a teteje.

 

A lejtő enyhén kezdett, de az út minősége nem javult, így 20 km/h-ra csökkentettem a sebességet. Nagyon élveztem, hogy CrMo váza van a bicajomnak. Egy tanyánál három kaukázusi kutya rontott rám. Igen nagy szerencsém volt, hogy lendülettel érkeztem és időben észleltem a támadásukat. Az viszont ezzel eldőlt, hogy visszafelé itt egyedül lehetetlen átjutnom. Még pár km. Lejtőzés és leértem a 66-os főútra, ahol a vasutat is kereszteztem.

 

Hontianske Nemce igazi csomópont. Itt lehet elfordulni Léva és Zólyom irányába, de innen indul az út a Selmeci-hegység belseje felé is. Utóbit választva ha lehet, még kisebb lett a forgalom. Már-már zavarba ejtő volt, hogy gépkocsi csak 8-10 percenként haladt el mellettem. A körülöttem lévő hegyek egyre magasabbak lettek és az út bár hullámos volt, több volt benne a felfelé, mint a lefelé. Egy működő kőbányánál megpróbáltam egyetlen lélegzetvétellel átjutni, ugyanis a kőzúzalék készítőből ömlő por szürkén beterítette előttem a levegőt. Közben mellettem a Stiavnické-patak lett egyre hangosabb és vadregényesebb. Egyszer csak egy kisebb fennsíkról feltűnt a csúcs. Bár már közelinek tűnt, azért az látszott, hogy nem lesz egy lankás hegy.

 

Az első település Prencov volt, ahonnan emlékeim szerint már gyanús lehet a lekanyarodás. Meglepetésemre a megszólított lány nem tudott magyarul és ezzel később is így jártam. Az látszott, hogy nem azért nem beszélnek, mert nem akarnak, hanem tényleg nem tudtak magyarul. Nem baj, így a magyar határtól 50km-re, az egykori Magyarország területén angolul értettük meg egymást. Az rögtön kiderült, hogy tábla nem fogja jelezni az utat, ami felvisz, hanem nekem kell rájönnöm, hogy melyik is lesz az. Szerencsére egy szemből jövő országútis tökéletes leírást adott és így sikeresen meg is leltem az elágazót. Tehát a falu után kb. 5 km-re a bal oldalon előbb egy Szent-kutat érintünk, mely fölött kis kápolnát is emeltek, majd szintén bal oldalon egy kereszt áll. Ezek után, amikor elkezd az út lejteni, ott rögtön balra a mezőnek felfelé kanyarodik a keskeny aszfaltcsík.

 

Rögtön bekezdett a hegy a 10% feletti emelkedéssel. Igazán sok pihentető kanyar sem volt benne, ám egyszer csak beértem egy 10-12 házból álló falucskába. A térképen Rovné néven szerepel a hely. Innen folytatódott a komoly meredekség. Egy nagy kiránduló csapatot értem utol, majd végre egy hajtűkanyarban kissé lazíthattam. Itt kissé csökkent a meredekség, majd pedig egy tisztásról feltűnt a közeli csúcs. Nem éreztem már túl nagynak a szintkülönbséget, de innen jött az igazán kemény rész. Először még egy kisebb fennsíkon gurultam át, ahol hófoltokat is kerülgettem, majd pedig elkezdett megint nagyon emelkedni az út. Közben gyönyörű panorámában gyönyörködhettem, mielőtt beértem volna az erdőbe. Pár száz méter után igazi hóba értem. Eleinte még lehetett kerülgetni a helyenként 30 cm mély havat, de kb. 700 méteres magasságtól elérkezett a hóhatár. Így maradt a bicajtolás. Egyébként egy leírás szerint ezen a részen, helyenként 20%-os az emelkedés, ami szerintem helytálló információ. Egy forrásnál túrázókkal találkoztam, akik igen csak meglepődtek rajtam. Innen együtt nyomultunk fel az 1009 m magas csúcsra, ami még így gyalogosan sem volt könnyű dolog.

 

Fent egy gyönyörű kilátó várt, ami igényes fazsindely burkolattal bírt. Volt a háttérben egy TV torony és épül már a csúcson egy turistaház is. Igen csak elfáradtam mire felértem, de a látvány kárpótolt mindenért. Gyönyörű volt a kilátás és a hely is nagyon hangulatos volt. A szlovákokkal csináltunk egymásról pár képet majd együtt elindultunk visszafelé. A bicajtolás lefelé sem volt egyszerű a hóban, de aztán végre kedvemre száguldozhattam.

 

Visszafelé egészen Hontianske Nemcé-ig az idefelé már megismert úton haladtam, de érezhetően sokat kivett belőlem a hegy. Több indok alapján innen a 66-os úton mentem el a magyar határig. Bár ez egy „E” jelű főút, igen csak meglepő volt a gyér forgalma. Ezen kívül az út szélén végig volt egy 80 cm széles padka ahol kedvemre haladhattam. Hamar összetalálkoztam egy országútis csapattal. Fiatalok voltak és a tempójuk pont kedvezett nekem. Kettesével haladva váltottuk egymást úgy, hogy közben egyetlen dudát vagy rossz indulatú megjegyzést sem kaptunk. Természetesen a beszélgetés itt is angolul folyt közöttünk. Dudincé-ig mentünk együtt, majd innentől maradt a magányos hazaút.

 

Sahy-ban még megálltam megenni a maradék elemózsiámat, de aztán innen egyetlen lendülettel Drégelypalánkig nyomultam.

 

Igazán jó élményekkel tértem haza a Felvidékről és elég sok újdonságot is tapasztaltam. Remélem tudom folytatni ez irányú terveimet a jövőben is.