takarito Creative Commons License 2006.05.26 0 0 884

Pál nem ezt tisztázta, hiszen fel nem merül tanításában még közvetetten sem Jézusnak egyik gondolata sem ezek közül. Pál többet hivatkozik a Mózesi törvényre mint a Nagy Hegyi beszédre.

 

Pál ideológiájának alapjait a farizeusi múlt alapozta meg, azaz a Mózesi törvényekről elindulva fejlesztette ki a pogányok számára is terjeszthető tanítását.

A törvény, a bűn, a kegyelem, az engesztelő áldozat, a megigazulás közötti összefüggés semmilyen konkrét formában nem merül fel az evangéliumban.

 

Jézus tanításában szintén úgy érdemes elindulni, hogy ezeket a hiányosan átadott, vagy példázatokban előadott mondanivalót megpróbáljuk megérteni. De ha még a megértése előtt hagyjuk magunkat megzavarni Pál apostol leveleiből elinduló írásmagyarázatokkal, vélhetően csak megnehezül a dolgunk. Én ezt folyamatosan tapasztalom a keresztények részéről.

 

Kérdéseidre a választ egyébként az ember mindig megkapja, ha a tanítások megértése során abban a pontban éppen döntés elé kerül. A legfontosabb annak a kapcsolatnak a megszületése, amelynek során az Istennel egy vadonatúj élet megalapozásához szükséges együttműködés kialakulhat. Jézus ezt úgy hívta, hogy az Igazság Lelkének a vezetése, nyílván nehezen fog beindulni, ha ragaszkodunk tévedéseinkhez, vakhiteinkhet és félreértett nézetekhez, amelyeket hit által fogadtunk el bízva valakinek vagy könyveknek a tekintélyében.

Az Istennel való kapcsolat nem könyv, hanem élet.

De azt is tudni kell, senkire nem bíz ereje felül teljesíthetetlen dolgot. Mint te a gyerekeidre szintén nem bízol olyan feladatot, amelyhez nem ért, nem elég erős hozzá, vagy még ügyetlen a feladat elvégzésében.

A fontos, hogy elkezdje a gyerek a feladat megismeréséhez és megértéséhez szükséges tennivalókat.

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (882)