„Ebben a kérdéskörben sajnos egyet kell értsek az általam nagyon rühellt Ein Gespenst-tel.”

 

 

Kedves Triste,

 

nem tudom, hány éves vagy, olyan gyerekecskének, kisgimnazistának saccollak, ezért, kérlek, ne vedd zokon, főként ne vedd tolakodásnak, ha egy idősebb ember néhány tanáccsal segíti serény munkálkodásodat!

 

Mindenek előtt a „nagyon rühellt” jelzős szerkezetről. Tudnod kell, a rühell szó a gyűlöl igével szinonim a magyar nyelvben. A te mondatod kontextusában (a „nagyon”-nal fűszerezve) pedig egyértelműen az. Na most általában véve: ha vitázik az ember, nem tanácsos indulatokat keverni a gondolatok közé, merthogy abból pillanatokon belül veszekedés lesz (vita helyett), ami azt jelenti, hogy a gondolataid (ha vannak), még elő sem bújtak, máris elenyésznek. Magyarán: a hozzászólásod fönt idézett mondata teljesen elhibázott. Tudniillik nemcsak a „rühell” ige kelt vak indulatot az olvasóban (ne érts félre, nem bennem, inkább másokban, az elvbarátaidban, mert az egyetértő indulat is indulat), de kóros érzelmet indukál az „egyet kell értsek” szintagma is, hiszen nem mindenki szeret itt engem, vagyis az „egyet kell értsek” értelemszerűen negatív indulatot gerjeszthet (méghozzá veled szemben) azokban, akik szintúgy hajlamosak a rühellésre. Tehát egyrészt fölösleges (semmi jelentősége annak, hogy egyetértesz-e velem, vagy sem), másrészt kártékony dolog az indulatközlés.

 

Nem szólva arról, hogy egy nagyon allergikus témában tudatod az olvasóval, hogy gyűlöletet érzel. Olyan témában, amelyben ti, ún. liberálisok, „balliberálisok” éppen hogy a gyűlölet, a gyűlöletbeszéd ellen ágáltok. Márpedig az „általam nagyon rühellt Ein Gespenst” kitétel bizony gyűlöletbeszéd, akárhonnan is nézzük. Persze lehet, hogy ez téged nem érdekel személy szerint (azt mondod: ha én gyűlölök, akkor gyűlölök, és ki is mondom, kész, a többi le van ejtve), ámde tudnod kell, hogy a nácizmus ellen egyedül nem harcolhatsz, csak mozgalomban, márpedig a náciellenes mozgalom egyik alapmozzanata a gyűlöletbeszéd elleni harc hangoztatása, így ha te nyíltan alkalmazol gyűlöletbeszédet, szükségképpen gyöngíted a mozgalmadat, ekként saját harcodat is.

 

Ráadásul a gyűlöletbeszéd-ellenesség nem puszta szépelgés. Annak racionális magva van. Tudniillik a gyűlölet gyűlöletet gerjeszt, az kontra-gyűlöletet, az rekontra-gyűlöletet, és így tovább, egészen a végtelenségig. Nincs megállás, nincs pozitív kimenetele a harcnak. Ezért van igazuk azoknak a liberálisoknak, akik szerint nemcsak, hogy mondani (kimondani), de voltaképp gyűlölni sem volna szabad. Legalábbis amennyire csak lehet, vissza kell szorítani, majd oldani, szublimálni az olykor rühellésig, „nagyon rühellésig” fokozódó negatív érzeményeket.

 

És még van ennél egy sokkal fontosabb szempont is!

 

Te azt írod: „Ebben a kérdéskörben sajnos egyet kell értsek az általam nagyon rühellt Ein Gespenst-tel.”

 

Miért rühellsz nagyon? Azért, mert antiszemitának tartasz? Nem azért, hiszen nem tartasz antiszemitának. Akkor azért, mert nem értesz velem egyet? Nem azért, hiszen írod, egyetértesz.

 

Hát, hanem akkor miért? Csakis ezért (ezt ismételgeted nyakra-főre): „Ein Gespenst az index garázdájaként szenvtelenül, harag nélkül, de irgalmatlanul ver aggastyánt, kisgyermeket vagy éppen terhes anyát”.

 

 

Tehát miért is? Mert én szenvtelen, harag nélküli és irgalmatlan vagyok.

 

Továbbá: miért írod, hogy „sajnos egyet kell értsek… Ein Gespens-tel”? Mert te – magadtól – nem vetted észre, hogy Babarczy mekkora marhaságot írt. Vagyis kénytelen vagy velem egyetérteni. És ez bizony tény. Babarczy hibájára rá kellett mutatni, s ahhoz – tetszik, nem tetszik – én kellettem, illetve az én szenvtelenségem, harag (gyűlölet, rühellés stb.) nélküliségem és irgalmatlanságom. Mert sajnos a hibák (különösen a sunyin rejtekező logikai hibák) leleplezéséhez figyelemre, olykor könyörtelenségre van szükség. Nem pedig gyöngéd szeretetre. A sebész elsősorban arra figyel, hogy pontosan vágjon (amúgy ez a beteg alapvető érdeke), s nem arra, hogy a szuri ne fájjon szegény néninek. A sebészek általában ilyen típusú emberek. Kegyetlenek bizonyos vonatkozásban. Persze, ha te akarod, rühellheted őket, beléjük is rúghatsz a műtőasztalon, ám azzal semmi sem változik. Legfeljebb annyi, hogy nem operálnak meg.

 

Én más vagyok, mint te. Másmilyen. Ezt kéne tolerálnod. Nem rühellned, hanem tolerálnod. Nem tisztelned, szeretned kéne a másságot (amiként papoljátok), csak tolerálnod. Nem tudom, érted-e, miről beszélek?

 

Az objektív, a tárgyilagos ember irgalmatlan. Nem az eszmét tekinti lényeginek, nem az eszme hordozóját (terhes anyát, ilyesmit), hanem a pőre igazságot. Ezért elképesztő ostobaság, ha éppen azok félnek a tárgyilagos embertől (rühellik, gyűlölik stb.), akiknek amúgy igazuk volna.

 

Ha ugyanis a te oldaladon van az igazság, akkor a tárgyilagos (értsd: az igazságot tisztelő), a te szavaiddal: harag nélküli, irgalmatlan ember szükségképpen áll a te oldaladra. Egészen pontosan nem is a te oldaladra, hanem az igazság oldalára. Merthogy egyszerűen képtelen máshová állni. Egyébként az igazságkereső, tárgyilagos ember nagyobb hasznára is lehet valamely mozgalomnak (már csak azért is, mert ő tudja, hol rejtőzik az igazság, illetve hol bujkál, hol lapít a balgaság), mint az indulatait pöfögő, pufogtató harcos mozgalmár. Hát hiszen itt a példa: te magad is általam ismerted meg az igazságot, ami ez esetben Babarczy gondolkodásbeli hibája. Nem tudom, világos-e, amit mondok?

 

Megkockáztatok egy „nagygondolatot” (talán a dili-fórum elbírja): az igazság megismeréséhez nem is annyira ész, tudás, műveltség szükségeltetik, hanem épp az általad kárhoztatott tulajdonságok: a szenvtelen (haragtalan, szeretettelen), hideg, közönyös objektivitás, tárgyilagosság.

 

Ha a mozgalom (bármely mozgalom) indulatos aktivistái elriasztják, sőt elüldözik az igazságkereső, az objektív igazságot tisztelő, tárgyilagos embereket, akkor ezzel a mozgalom magamagát kasztrálja agyon.

 

 

Vagy vegyünk egy másik példát. Van itt egy még tipikusabb liberális (illetve inkább így mondanám: liberalista) indulat.

 

Ezt ismételgeti valaki orrba-szájba: „egy már többször hazavágott főnixmadár”, „otthon ül a főnix néma lesben”, „olvasson a főnix Marxot” (2389).

 

Főnix. Ugye?! Csodálkozik az illető: hiszen ezt már egyszer legyilkoltuk! Jaj, hát én úgy gondoltam – mondja magában –, hogy a „bértömeggyilkolástól” kezdve automatikusan nekünk, a liberálisoknak lesz igazunk. Főként Babarczynak. Mi az, hogy a főnix föltámad?! Mi az, hogy újra beszél, újra érvel?! Mi a szar van itt, hiszen már többször „megdöglesztettük” az „ótvar tetüt”. Innen már minden józan logika szerint csak nekünk lehet igazunk!

 

Tipikusan liberálfasiszta gondolkodásmód ez (már, hogy a varjak ne menjenek a vetésbe). A nácik is azt hitték (a marhái): ha kiirtják a zsidókat fizikailag, azzal megszűnik a kapitalizmus, a kereskedelem, a pénz, minden, s a helyükbe automatikusan lép a nemzeti szocializmus. Na de hát a kiirtott ember (emberek, hozzászólások, vélemények stb.) helyébe még az igazság sem lép automatikusan és tartósan, nemhogy az idiotizmus. A nácik néztek (ma is néznek) ki a fejükből bután: mi van itt baszki, a zsidó „főnixmadárként föltámad”, és újjáéled a kereskedelem, a spekuláció, a pénzrendszer, a „tengely”, pedig majd az összes zsidót kiirtottuk annak idején! Míg a korlátolt humanisták szakasztott így, emlékszem, pont ilyen ostobán bámultak a rendszerváltás hajnalán (egyébként Eörsi volt az élbámuló), amikor azt látták, hogy főnixmadárként támadt föl az antiszemitizmus is. Nénda! Pedig hát „mindet eltapostuk” már egyszer!

 

Merthogy nem értik: a bundás indulat (gyűlölködés, rühellkedés) s az ebből fakadó korlátoltság, ostobaság s az ezekből fakadó puszta irtás, gyilkolás, „taposás” nem garancia semmi ellen.

 

Bizony-bizony. Csak a harag nélküliség, a szigorú, könyörtelen, ha úgy tetszik: irgalmatlan értelem lehet hatásos harci eszköz a demagógiával szemben. Vagyis az „észérvek” – mondaná Fodor Gábor, ha legalább ő tudná, mit jelent ez a kifejezés valójában.

 

Az indulat vakká, olykor egészen elvakulttá teszi az embert. Nyilván ezért nem veszitek észre, hogy itt (a dili-fórumon is) egy gonosz paradoxon vigyorog rajtatok. Éppen nektek, akik gyűlöltök, rühelltek, épp nektek nem volna szabad kimutatnotok érzelmeiteket. Merthogy nekem például nincsenek ellenségeim, nincsenek politikai céljaim, törekvéseim, nem akarok legyőzni senkit, sőt még csak meggyőzni sem szándékozom senkit, vagyis én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ellenszenvesnek lásson az, aki annak lát. Én nem akarom megverni az antiszemitizmust (csupán figyelem, elemzem, s néha írok róla), ezért én nyugodtan lehetek olyan, amilyen vagyok. Ti viszont harcoltok, politizáltok, vagyis nektek elemi érdeketek, hogy rokonszenveseknek mutatkozzatok, hiszen embereket, sőt tömegeket kell megnyernetek politikai mozgalmatoknak. Márpedig egy olyan kirohanás, mely szerint „nagyon rühellem azt, akinek amúgy igazat adok egy alapvető kérdésben”, csak a hozzád hasonszőrűekben válthat ki rokonszenvet, ami pedig kevés.

 

Gonosz paradoxon röhög rajtatok. Babarczy azt állítja, hogy azért nincs róla jó véleményem, mert úgymond „haragszom a világra”. Nem veszi észre, hogy éppen fordítva áll a dolog. József Attila szerint a harag nem elvakult gyűlölet, szerinte haragudni valamiért lehet, s nem valami ellen. Én tehát nem haragszom a világra, mivel nem szeretem a világot, vagyis nekem úgy jó, ahogyan van. Nem akarok változtatni rajta. Egy picikét sem. Részint, mert nekem nem éri meg a fáradtságot, részint pedig azért, mert tudom, hogy a világon, mint olyanon, az egyes ember nem tud változtatni, még tömegbe verődve sem. Sőt én azt is tudom már, hogy az ember legtöbbször a saját sorsát sem képes megfelelően eligazítani. A mikrokörnyezetében is leginkább sodródik. Biológiailag is sodródik (nincs az az antigenetizált biokonyha, amely megvédene az ultravioláktól stb.), és társadalmilag is sodródik az ember, azt hiszi, a dolgok ütőerén tartja az ujját, s csak akkor néz nagyot, amikor dicső bizniszcentere helyén csak egy sittkupacot talál. „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ.” Miközben Babarczy azt állítja, hogy ő akar is, tud is jobbítani a világon (2369). Miközben azt állítja, hogy én haragszom, nem ő. Ámde. Ha ő nem haragszik, miért akar jobbítani? Ha viszont jobbítani akar, miért nem haragszik a rosszra, s főként miért mutatkozik ellenszenvesnek a szememben? Úgy akar jobbítani, hogy engem kiüldöz, kiirt, kipusztít az általa jobbá generált világból? Rendben van, elismerem, Eörsinek lehet valami igaza, vannak férgek, amelyeket (akiket) „el kell taposni”, más lehetőség nincs. Rendben van, na de én is a férgek közé tartozom? Engem is el kell taposnotok? Ha rábólintasz ezekre a kérdésekre, nagyot hibázol, ugyanis elkeserítelek: én lényegileg nem különbözöm az átlag tömegembertől. Csak formailag. Abban vagyok más, hogy én kimondom azt, amit mások visszafojtanak, lefojtanak magukban. Mondok egy példát. Magyarországon tízmillió ember közül tízmillió gondolja úgy, hogy ha a zsidók ellenszenvesen viselkednek, akkor a zsidók ellenszenvesek. Függetlenül attól, hogy volt holokauszt valaha, vagy nem volt holokauszt. Vagyis a holokauszt ténye nem az ítéletet, hanem az ítélet kimondását (vs. lefojtását) determinálja. Én kimondó ember vagyok. Ami viszont nem változtat a tényen: ha a ti harcotok „főcsapása” nem az én megnyerésemre irányul, hanem az eltaposásomra, akkor azzal potenciálisan milliókat tapostok el. Hidd el nekem: így soha nem győzhettek! Merthogy milliókat nem lehet eltaposni. Nem gyógyítás („jobbítás”), hanem gennyesítés az, amit csináltok.

 

Gonosz paradoxon kacag rajtatok. Ti is tudjátok, hogy kártékony dolgot műveltek, hiszen ti magatok fogalmazzátok meg (nem csak te, mások is), hogy nem kellett volna kiirtanotok az ellenvéleményt. Mégis megtettétek. És ne legyen illúziód, nem mások tették ezt, te is benne voltál. Nyakig. Ne irtsuk ki a „nagyon rühellt” „ótvar tetüt”, „mert akkor neki lesz igaza” (ezt személy szerint te írtad, nem más). Pedig – bizony – nem azért nem volna szabad a másik embert kiirtani, hogy „ne neki legyen igaza”. Vagyis a humanizmusnak épp „csak” a lényegét nem értitek. Se te, se Babarczy Eszter. A többi „ótvar tetü”-ző bunkóról már nem is beszélve.

 

Tehát, hogy ne nyújtsam a végtelenségig, megvonom az egyenleget.

 

Te ugye ezt írtad: „Ebben a kérdéskörben sajnos egyet kell értsek az általam nagyon rühellt Ein Gespenst-tel.”

 

Én így fogalmaztam volna a helyedben: „Röstellem, hogy nem én vettem észre, hanem Ein Gespenst, de meg kell mondjam, Babarczy Eszter téved, amikor azt állítja, hogy… stb. stb.”

 

Az efféle fogalmazás tekintélyt kölcsönzött volna neked még a nácik szemében is. És éppen ezzel nyertél volna. Egyáltalán nem kell, hogy az ellenségeid szeressenek, ám a magas presztízs elengedhetetlen a harcban. Különösen a szellemi csatákban. És hidd el, nem tekintélyessé, de sokkal inkább nevetségessé válik az a nyúl, aki megpróbálja az oroszlán hangját utánozni. Ezért tartom fölöslegesnek és károsnak mondatodban a „nagyon rühellt Ein Gespenst” minősítést.