Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak,
Lágy szemfedője hólepel.
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.

Ha zúg a szél, havat söpörve,
Megtérnek csöndes házi körbe,
Feledni szélvészt, zúzmarát.
Ha künn a vihar egyre jobban
Tombol, megfér egy kis sarokban
Az ellenség s a jó barát.

Ó, mindig így van e világba’!
Kiket baj ér vagy sors csapása,
Együtt búsulnak rendesen.
Boldog, kinek van puha fészke,
Ki, ha búgond szállott fejére,
Egy kis sarokba’ megpihen.