Szia Gábor!
Kicsit elmaradtam a felgyűlt munkáim miatt.
Egy csomó olyan információt adtál, amik újak nekem. A Te gépeid nagyon szépek, talán már írtam is, hogy mennyire gyönyörködtem bennük, de ha nem, akkor most írom.
Irigylek mindenkit, aki nagy gépeket tud építeni, mert van hozzá helye, és ki is tudja próbálni őket. Kíváncsi vagyok, mennyire lehet velük célozni. És egyáltalán, milyen módszerei vannak a célzásnak? A rómaiaknak pl gondot okozott, hogy a golyókat sokszor időben észre lehetett venni, így a védők félreugorhattak előlük. Ezért kenték be őket egy idő után szürkére, így már csak akkor látszottak, amikor a horizont fölé emelkedtek. Ez azonban azt is mutatja, hogy elég jól tudtak célozni a gépeikkel.
Ezt a faltörő kos fejet egy megmaradt, görög leletről mintáztam, de az öntés nem pont olyan lett, amilyen a forma. (Nem olvasztottam ki eléggé a viaszt a formából.)
Ez az egyetlen jelenleg is működő ostromgépem. Egy ilyen már Erdélyben okoz örömet egy fiúnak. (mint írták, azt tervezik, hogy megépítik nagyba, és bevetik az iskola ellen...)
Ez a scorpion az egyetlen, ami már úgy működött, ahogy kell, de most Amerikában porosodik egy gyerek polcán, így nem tudok róla jobb fotót csinálni. Kénytelen leszek újabb (és szebben kidolgozott) példánnyal előállni.
Mint látható, ezek az ágyúk még messze nem igaziak, örültem, hogy volt műanyag kerekem, így legalább tudtunk egy csatát eljátszani. (Akkor még nem működött "tökéletesen", de a szükséges óvintézekedéseket betartottuk.) Eredetileg rézből szerettem volna önteni, de kilukadt a "tégely" (mivel nem volt időm rendes tégelyt beszerezni, egy kávé kiöntőt használtam...), így maradt az ólomöntés. Ez egy selejtes példány, az "igazi" egy 15 éves barátomnál van, de nincs rajta szerelvény.
A csatát egyébként nem ad-hoc jellegű egymásra lövöldözésnek kell elképzelni. (Különben kiságyúkkal tíz éves korom óta játszom, igaz, volt 35 év kihagyás.) Az egészet a legkisebb lányommal találtuk ki, aki tíz éves korában egyszer kis műanyag katonákkal kezdett játszani (Schenk). Mivel ez úgy önmagában unalmas, kitaláltunk szabályokat (hogyan dönt a gyalogosok és/vagy lovasok közt a kockadobás, vagy hogyan lehet "titkos alagutat", "elrejtett hadtestet" bevetni.) Rögtön sor is került a mohácsi csatára, ahol a magyarok (a lányom...) győztek. Akkor még semmilyen "éles fegyvert" nem használtunk. Később egyre bővült a társaság, akikkel aztán már a görög-perzsa háborút is eljátszottuk, persze mindent olyan kicsiben, amilyenek a makketek. (én voltam a perzsák). Spartakus hadjárata is belefért a szobánkba.
A foszforos ágyú aztán már egészen új szabályokat hozott. Ennek lényege, hogy mivel a XVIII. századi hadviselésben már fontos volt, hogy az ellenség lehetőleg ne tudja, hol vagyunk, így az elején már nincsenek is a pályán katonák, vagy hadtestek. Csak titkos jelek vannak letéve, és egyedül a támadó sereg előörsei látszanak. Amikor aztán egy ilyen előörs felfedez egy jelent, akkor "felfejlődnek" a csapatok, de szigorú sorrend szerint kerül sor ütközetre, így ha éppen tüzérségi "lépés" van soron, minden élő szereplő megfelelő biztonságból szemléli a folyamatot.
Kiváló lehetőség a gyerekeknek nem csak a logika, hanem a történelem megismerésére is. És mennyi mindent lehetne még játszani!
Egyébként hátultöltős ágyúim is vannak, de ezek rugóval működnek! Egyszerű szerkezet, a hüvelybe van beépítve a rugó, és egy negyed fordulatos elfordítással lehet kioldani a lövedéket. Ez szerencsére egyáltalán nem veszélyes.
Na, egyelőre ennyi,
szia!
Laci
