Csodaszép volt a koncert, bár a terem akusztikáján van még mit tanulni. Hogy a terem beállításakor, erősítéskor vagy a jegyvásárláskor, azt még nem tudom. Mindenesetre én a B sor közepén ültem (a földszinti 1. sor előtt van az A-B-C sor, tehát ez valójában a 2. sort jelenti), és bizony túl sok volt a kontroll beszűrődése, de főként a színpad feletti hangvetőkről való visszaverődésük, ezáltal túl visszhangos volt az élmény (zongiból meg alig hallottam valamit). Sajnos meg kellett állapítanom, hogy ugyanaz a perverz szellemiség tervezte a nézőteret, mint a Nemzeti Színház esetében. Ha ugyanis levetkőzte volna perverzitását, biztos nem rétegelt lemezből lettek volna a székek, és felmerült volna annak gondolata is, hogy ilyen széles nézőtér esetén ne csak oldalt, hanem középen is legyen folyosó – ennek hiánya általában csak kényelmetlenséget okoz, de tűz esetén valószínűleg reménytelen lenne kimenekülni. Mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy Zorán és barátai kiváló programmal és kiváló előadásmóddal kedveskedtek nekünk, nagyon megérdemelné az anyag, hogy kiadják, bár ha most jön ki egy koncert-DVD, erre sok reményünk nem lehet, de azért én még álmodozom egy koncert-CD-ről (DVD-t nyilván nem lehet csinálni abból a néhány „ipari” kamerából, ami dolgozott, gondolom, az belső archiválásra készült). És bizony valóban fontos megemlíteni a ház üzemeltetésével kapcsolatban, hogy első osztályú udvariasság jellemezte az ott dolgozókat, és ez nem veszélyeztette a biztonságot. Ugyanazt tudom csak mondani, amit az Erkel-koncert után (bár egyelőre az Erkel vagy a Kongresszusi Központ akusztikáját jobban szeretem): koncertnek koncertteremben és nem stadionban/sportcsarnokban van a helye. Száz szónak is egy (azaz kettő) vége: Éljen Zorán!