A gond az, hogy a halivúd kifejlesztett egy olyan filmes nyelvet, amely mindenki számára könnyen érthető, befogadható. Ez egy biztos receptet jelent a dramaturgiában, képi világban; s mivel a filmekben sok pénz van, és a producerek szeretnek biztosra menni, nehezen térnek el a bevált módszerektől. Persze itt is van fejlődés (pl. Lynch vagy Tarantino újszerű történetmesélése), de úgy egészében korántsem számottevő a változás.

Viszont vannak (mindig is voltak) olyan kezdeményezések, amelyek más filmes nyelvet, kommunikációt, megoldásokat szorgalmaztak. Európában ez különösen erős volt, de Amerikában is fölfedezhető itt-ott: pl. Cassavetes, Allen. Namost, szerintem ha egy újszerű filmes elbeszélésmód összhangban van a film témájával, és magával a korhangulattal, akkor abból nagy dolgok is kisülhetnek, lásd pl. az új hullámot. Kevésbé szerencsés esetben nem lesz akkora durranás, és csak egy szűk, érdeklődő rétegnek jelent valamit; esetleg csak később válik kultfilmmé. A dolog sikere a nézőn is múlik, fogékonynak kell lenni az újra, s nem kell kapásból elutasítani a szokatlan megoldásokat. Persze sok rossz koncepciójú, vagy a halivúdot majmoló film készül mostanában, de azért én bízok a magyarok fiatalokban: a Hukkle, Tamara, Feket kefe bizonyítja, hogy tehetségben nincs hiány.