kanfóka Creative Commons License 2005.08.09 0 0 2588

Üdvözlet!

 

Még egy szubjektív vélemény, ha még nem lenne elég.:)

Én is tudtam, hogy ez olyan magyar narancsos repülőnap lesz (kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk), mégis ott a helyem hamár úgyis csak két évente van rá lehetőség (jobb esetben, egyébként három vagy még több)

A megközelítéssel most sem volt gondom, pedig két éve is kocsival voltam.

Egy tipp: Ha van mód Kecskemét megkerülésére, akkor érdemes Békéscsaba felől érkezni a 44-esen. 8 óra körül érkeztem, de állóra már csak a parkolóba való bejutásnál kellett lefékeznem.

Érezhető volt a bejutás lehúzás jellege (jegy 3500, parkoló 1000 Ft), de ezen már meg sem lepődtem igazán. Mikor pedig végre kapun voltam, már nem igazán tudott zavarni semmi. Rögtön ott volt a kapunál a Red Bull Mitchell és a Corsair, utána a statikus sor, miközben már az eget is nézni kellene, pedig hol vannak még a hangárok. Sajnos csak vasárnap tudtam kint lenni, de meggyőződésem hogy talán a két nap sem lett volna elég mindent alaposan megszemlélni. Ezen a ponton nem értem a fanyalgókat, mit tudnak hiányolni a statikus sorról?

Jó, a repülő program az más, ha valami nem tetszik azt is muszáj végignézni. Az ember nem szaladhat el hangárokat nézni öt percre.

Azért megjegyezném hogy én a Török Csillagok produkciójával nem voltam maradéktalanul elégedett. A Frecce csapata annyival profibb, hogy nem lehetett nem észrevenni a törökök kínos szüneteit. Alakzatba rendeződés alatt egy-egy sima áthúzás? Kés, orsózás vagy háton repülés csak hébe-hóba. A Frecce Tricolori előtt viszont tényleg le a kalappal. Az indítózónájuk elől végigfigyeltem az egész készülődést egészen a leszállás utáni parkolásig. A szerelők már 10 óra körül kinn voltak a gépeknél!

Végezetül egy olyan momentum, amelyet az eddig taglaltakkal ellentétben még egyik repülőnapon sem láttam, a MiG hangár.

Egy felbakolt 29-es külső generátoron. A pilótafülkében egy szerelő futót nyit, csuk, valamint minden mozgatható dolgot beindít az orrsegédszárnytól a féklapokig. Lélegzetelállító volt mindezt öt méterről nézni, mindössze amiatt téptem a hajam hogy nem tudtam az egészet videóra venni.