Egy tanulságos történet, hátha mások is hasonlóan járnak.

Amikor átvettem a lakásomat, és először próbáltam bemenni, nem sikerült, mivel beragadt a zár. Szóltam a Tormásoknak, és nagyon segítőkészen másnap reggel ott is voltak kinyitni az ajtót. Először egy ember, aztán kettő, végül 4, de a zár meg sem nyikkant. Akkor bevették a szuperfegyvert, felhívták az ajtó szállítóját, ahol azt mondta, a szaki, hogy az nem létezik, hogy ne tudja kinyitni, anélkül, hogy szét kellene fúrni a zárat. Végül már 6-an szerelték a zárat, és előkerült a spéci fúró a titánbetéthez. Valamikor délutánra le is fúrták, zárat kicserélték, működött, én meg örültem. Azóta tudtam is használni az ajtót, annak ellenére, hogy időnként néha picit akadt a zár, de ha kicsit megmozgattam, mégis bezáródott. Ettől függetlenül időzített bombának éreztem az egészet.  A bomba vasárnap reggel fel is robbant, csak most a változatosság kedvéért belül voltunk. Sokáig próbálkoztuk, végül egy nagyobb lökéssel egybekötött nyitásra valahogy kipattant a zár.

Ezután viszont már csak 1-re lehetett zárni az ajtót. Arra gondoltunk, hogy az előző zár szétfúrásakor keletkezett fémforgács tömíthette el a reteszt. Végül elhatároztuk, hogy szétszedjük az egészet. Azt rögtönláttuk, hogy a zárbetétnek nem volt semmi baja, aztán amikor a kazettátis kiszedtük, elkezdük kirázogatni belőle a fölösleges dolgokat. Valóban tele volt fémforgáccssal, valamint néhány, az előző zárból belekerül kis pöcökkel, de továbbra is akadt. Nem adtuk fel, tovább rázogattuk a kazettát, végül kiesett belőle egy kb. 1,5*1 cm-es kődarab, kb. olyan mint az erkély burkolata. Azóta a zár tökéletes.

Sokat gondolkoztam, hogy kerülhetett bele a kő a zárszerkezetbe, végül arra jutottam, hogy amikor már a szerkentyű benn volt az ajtóban, de a zárbetét még nem, valaki viccből, vagy szemétségből bedobta a kulcslyukba a kavicsot, amit aztán a zár szépen bevitt ebbe a szerkentyűbe.

Nem, tudom mi a tanulság,talán az, hogy ha bárkinek akad a zára, érdemes szétszedetni az egészet, mert ki tudja mi minden kerülhet elő. Ezek után én már a cigarettacsikken, uzsannamardványon sem csodálkoznék. Nagyjából ennyi, + a felháborodás, most meg a megkönnyebbülés. Tudniillik, baromi nyomasztó egy olyan lakásban lakni, ahol csak szerencse kérdése, hogy éppen be- vagy ki- tudsz e jutnio a lakásba/ból.