Törölt nick Creative Commons License 2005.06.06 0 0 66018

Sziasztok!

Zöld, kérek szépen egy kék csíkot (hű, mennyi szín:)), ugyanis ma tudtam meg a 18. heti ultrahangon, hogy fiunk lesz!

A Sebestyén nevet választottuk. Hát megint nem kényeztetett agyon a nyíregyházi kórház, a monitort nem nézhettem vizsgálat közben, a nemét is csak azután mondták meg, hogy rákérdeztem. De előtte kíváncsi volt ám a doki, hogy hányadik gyerök és milyet szeretnénk. Győzködtem, hogy teljesen mindegy, mire nagy nehezen elárulta. Remélem, hogy csüt. a magánrendelésen a saját dokim is erre a nembéli következtetésre jut! A uh alapján 17-18 hetet írtak be, már a 19. elején vagyok, remélem, ez nem gond. Ha jól tudom, minél nagyobb már a babó, annál nehezebb megállapítani a korát. A BPD mellett FL-t és HL-t mértek, utóbbiról fogalmam sincs hogy micsoda, viszont ugyanolyan hosszú, mint az FL, mi lehet tehát pont akkora méretben, mint a combcsont?

Azt hiszem, hogy a folyosón a kórházban láttam 4tissimót a férjével, messze voltam, épp akkor hívtak be, úgyhogy nem tudtam rákérdezni, hogy valóban ő-e az (csak a táros fotókról vélem ismerni). Ha jól tudom, ma ment nst-re, viszont papucsban és köntösben volt, szal lehet, hogy benntartották vizsgálat után, már ha ő volt az valóban. Remélem, hogy jól van.

Lylith, Nyúl, megértelek Titeket a Rubint Réka nevű hangfegyvertől való félelmetekben. Próbáljátok hang nélkül, nehogy pocibébi megijedjen a rikácsolástól. Épp elég a látványt Nektek elviselni:))

Sere, remélem elmúlt a fájdalom az oldaladból. Mucóka, Te pedig csak így tovább!!!