Standardértelmezés Christina Baley-től Christina a régen Zottel, majd Lamedazottel, most pedig újból Zottel kennel tulajdonosa, kutyái a fajtarekord tartók Nagy Britanniában. 1993-ban jelent meg a The complett old english sheepdog c. könyve. A kutyáit és a kenneltörténetét meg lehet nézni a neten: www.zottels.com  (Ez még az előző standardra vonatkozott - az újat tavaly vezették be, túl nagy változtatás az előzőhöz képest nincs benne.)

 

Az Old English Sheepdog eredetileg angol fajta, és ezért az F.C.I. ezt a Fajta Standardot használja, mivel az a szokás, hogy a származási ország fajta standardját fogadják el.

Az OES amerikai fajta standardja nagyjából hasonló követelményeket támaszt, két főbb kivétellel a járásmódot és a bunda színét illetően.

 

 

Értelmezés és elemzés

Tipikus külső megjelenés és karakter: megmagyarázni, hogy mit is jelent az erős és négyzetesnek tűnő kutya, fontos, hogy megpróbáljuk elképzelni a bobtail eredeti feladatát. E fajtának a dolga az volt, hogy a juh vagy marha után nézzen és a vásárra kísérje azokat. Ez erős felépítésű kutyát kívánt, teljesen egészséges, erős kellett legyen minden tekintetben - nemcsak testben, de értelmileg is. A bobtail erős, kemény felépítésű kutya, minden durvaság nélkül. Ha a lábak túl hosszúak vagy túl rövidek lettek volna , a kutya képtelen lett volna kitartóan dolgozni, mert a futás fizikai fáradalma túl sok lett volna az egész napos kitartáshoz.

A bőséges szőrzet azért volt szükséges, hogy megvédje a kutyát a szélsőséges időjárástól, a túl nagy forróságtól vagy a nagyon erős hidegtől. Ezt figyelembe véve, könnyű megérteni, hogy miért olyan fontos a szőrzet minősége. A munkakutyának szüksége van a durva fedőszőrre, hogy az eső ne áztassa bőrig, a puha aljszőr pedig azért fontos, hogy megvédje a hideg idő és a szél ellen.

Alapvető volt, hogy a bobtail temperamentuma teljesen mentes legyen az ok nélküli agressziótól. A pásztornak bizalommal kellett viseltetnie a bobtail iránt, hiszen rábízta a nyáját - néha a saját tulajdon életét is - így aztán a bátorság, hűség az odaadás lett a fajta jellemzője.

 

A fej

A kívánalom nagy és négyzetes fej, amiben elég hely van az agy számára és amely arányban áll a kutya egész körvonalával. A füleknek inkább kicsinek és simulónak kell lennie, mint nagynak és „összegyűrt”-nek. A fülek, ha nagyok és „gyűrtetek” meggátolják a légmozgást, ami hajlamossá teszik a fület a fertőzésekre.

A szemeknek egészen távol kellene elhelyezkedniük. Mindig vannak felemás szemszínű kutyák (egyik két, a másik barna) vagy „kínai szeműek” (két kék szem).Az amerikai champion Rotterby in Broad Dalylight-nek - aki  korának legeredményesebb kutyája korának, és őse számos jelenlegi TOP-bobtailnak - felemás szeme volt a legszebb sötét pigmenttel a kék szeme körül. A borostyánszínű, sárga vagy mogyorószínű szemek, amelyek köztudomásúan világos szemek, nem kívánatosak! Ezek a színek öröklődnek, ezért nem kellene bátorítani bírálatkor vagy tenyésztéskor!

Az állkapocsnak a koponyával arányosan erősnek kell lennie. Hirtelen kezdés benyomását kellene adnia, ahelyett, hogy az orr felé elkeskenyedne. Ez pedig széles és négyzetes állkapcsot fog adni egyenes vonalban elhelyezkedő első fogakkal, inkább, mint némileg körívben ülőkkel.

 

A nyak

Manapság én a nyakat úgy tekintem, mint a Fajtastandard nagyon fontos pontját, mert túl sok kiállított kutya van a ringben U-formájú nyakkal, ahelyett, hogy a nyak méltóságteljesen ívelne. Ez az (U-formájú nyak) teljes diszharmóniát ad a külső megjelenésnek, eltekintve attól, hogy a Standard szerint sem korrekt. Arthur Tilley könyvében - The Old English Sheepdog - kitűnő magyarázatot ad a megkívánt „jól ívelt” nyakra. Ezt írja:

„Fölöttébb lényeges egy bobtailnak, hogy jól ívelt nyaka legyen, mert mikor azt parancsoljuk feküdj le!, még akkor is,  ha hosszú a fű, észlelni tudják a (pásztor) kiképzőjük kézjeleit.”

A nyaktól szintén megkívánják, hogy „meglehetősen hosszú és erős” legyen. Úgy találom, hogy az a nyak, amelyik nagyon ki van ritkítva, szőrtelenítve, az vékonynak és ezért hosszabbnak tűnik, s ezzel együtt rossznak. Egy bobtailnak, ha jó helyen van a válla és jó a váll szögelése, akkor rendszerint jó a nyaka is. Szintén fontos kihangsúlyozni, hogy az a bobtail, aki mozog, magasra emelve tartja a fejét, így jobb benyomást kelt a ringben, míg a munkában lévő kutya némileg alacsonyabban tartja a fejét. Ez a megállapítás az Angol Standard-ban egészen tiszta. A bobtailt azért tehát nem kell elmarasztalni, ha a fejét nem tartja magasan mozgás közben.

 

A test

A bobtail négyzetes felépítésű kutya emelkedő hátvonallal, ami mozgás közben megnyújtja a hátat. Másképp a kutyát túlerőltetnénk, ami nyilvánvalóan nem korrekt formája a mozgásnak. Nagyon fontos ezért, hogy ez a gyengéd emelkedés az ágyék irányában legyen, ne pedig a csípő felé. Ja Ön megnéz egy menyírt bobtailt oldalról, a hát legmagasabb pontjának az ágyéknál kell lennie és nem a csípő fölötti részen. A tipikusan körte alakú test elég erőt mutat hátulról és könnyed mozgásúvá teszi elöl. A jól elhelyezkedő váll az elülső mozgás figyelembevételével együtt fontos, mert a nem korrekt váll nem engedi, hogy a megkívánt lépéshossz létrejöjjön. A hibás elhelyezkedésű váll nagyon gyakran együtt jár a laza könyökkel, ami hátrányos egy munkakutyánál.

Számos véleménnyel ellentétben és szeretnék rámutatni, hogy a Standard csak kéri, hogy a vállcsúcs merre legyen keskenyebb, mint a váll pontja. Szerintem ez azt jelenti, hogy a szegy és a váll szélességének viszonyában a mar pontjának kell szűkebbnek lennie. Totálisan rossznak tartom, hogy a bírók csak az nézik meg, milyen szűk a mar, és ennek alapján bírálnak, anélkül, hogy megnéznék a vállpontot is.

Az utóbbi öt év folyamán, nézve a kutyákat a ringben, nem kerülheti el a figyelmet az a tendencia, hogy a kiállított kutyáknak meglehetősen rövid a lába, s néha ez hosszabb testtel kombinálódik. Minkét eset nagyon nem kívánatos, mivel a bobtail - állítólag - egy tömör és négyzetes felépítésű kutya, akinek „a testét a mellső lábak  magasan tartják a talajtól”. Ezt nem szabad összetéveszteni a hosszúlábúsággal, mert a lábhossz és a mellkas mélysége között korrekt aránynak kell lennie. A mellkas ne legyen lapos vagy lapos oldalú, de legyen mély és tágas, jól kiugró, de ne köríves.

A rövid, tömör test izmosságot is kíván. A tömör test szintén szükséges a ruganyos mozgáshoz, amit kérünk. Jól fejlett hátsó lábak jó szögeléssel, hosszú comb, rövid csánk a rövid, tömör test - és a legfontosabb -, az ágyék feletti emelt hát a kulcstényezői a tipikus bobtail testtartásnak.

 

Mozgás

A legfőbb különbség az Angol Standard (és az FCI Standard) és az Amerikai Standard között, hogy az amerikai nem említi a tipikus „gördülő” (roll) mozgást. Az Amerikai Standard az ügetést így jellemzi „szabad és erőteljes, látszólag könnyed, jó kiterjedéssel (hosszú lépésekkel) és lendülettel. A „nagyon ruganyos” vágtát serkentik, és kikötik, hogy a bobtail poroszkálhat vagy lépkedhet a lassabb tempónál.

A legjobb definíciót a bobtail  két járásmódjáról, ami megkülönbözteti más kutyák járásmódjától, kedves barátom Caj Haakansson adta. Az Ő szívélyes belegyezésével átadom Önöknek az Ő kitűnő, könnyen érthető magyarázatát.

„A test és a szőrzet billegése a bobtail mozgása közben nem a „gördülés” (roll) - én ezt tipikus medveszerű járásmódnak és poroszkálásnak hívom. Ez a járásmód a kutya teljes oldalváltásából származik az ágyéktól a talpáig, nagyon ruganyos, kitérő és nagyon hosszú léptű. Ezek a kulcsjellemzői annak, hogy hogyan jön létre ez a páratlan járásmód, a gördülés. A lágyék feletti korrekt ívnek a kombinációja (a lágyéknál magasabb a hátvonal mint a marnál - nem túl gyakran látható háthimbálás, és azt követően magasabb hát a csípőcsontnál-). Hosszú felsőcomb és az egyedülállóan rövid csánk, ami szintén jól leengedett. A far nem meredek, és nem is vízszintes, inkább jól kitöltött és gömbölyű, mérsékelt és rövid lejtéssel. Lapos és túl rövid farú egyenes hátsórész is található a bobtailokban, azaz hiányzik a jó szögellés , nem elég hosszú a comb, különösen a felső comb. Gyakran látható túl meredek farú és olyan, aki „mély építésű, alul felfüggesztett”.

A poroszkálás a definíció szerint egyenletes és kényelmes tempójú járásmód, nem jellemző a járásra vagy a hagyományos ügetésre, de a séta és ügetés között áll, teljesen mentes a magas lépéstől vagy a hátra kirúgó mozgástól.

A poroszkálás  nem gyors járásmód, bár nagyon gyors is tud lenni. Az a bobtail, aki korrekt felépítésű és mozgású soha nem veszíti el a fajtára jellemző gördülékenységet a járásban és az ügetésben sem.

A ruganyos vágtáról még nem beszéltünk. Ráadásul és úgy hiszem, ez a járásmód az örökölt.”

Sajnos azt kell mondani, hogy alig látható olyan bobtail, amelyiknek tipikus gördülő mozgása van. Azért ez mégis egy olyan jellemvonás, amit nagyon meg kellene követelni a bírálatok során.

 

Szőrzet és szín

A bíróknak szintén  meg kellene követelni a korrekt durva, nem göndör, de hullámos szőrt. Én azzal is egyetértenék, aki nagyra becsüli a nagyon hosszú szőrű bobtailt, de eddig én még nem láttam olyan extra-hosszú szőrű bobtailt sem, akinek elég durva a szőrszerkezete. Ez azért van, mert a durvább szőr könnyebben törik, így nagyon nehéz azt hosszúra megnöveszteni.

A megkívánt szőrszín a szürke, a grizzle és a kék összes árnyalata. Ez a definíció tehát kizárja a teljesen fekete szőrt éppúgy, mint a nagyon nemkívánatos barna bundát! Az Amerikai Standard azt tartalmazza, hogy a bunda fehér jegyekkel vagy anélkül is egyenértékű. Tehát elfogadja a fehér szigetszerű foltokat is, amit helytelenítenek az Egyesült Királyságban és Európában.

 

Méret

A magasságot tekintve ismét a néhai Arthur Tilley-t szeretném idézni, aki érezte, hogy a méret kérdését a kutya munkájának típusa határozza meg.

„Például, egy farmernak szüksége lehetett egy olyan kutyára a marhák mellé, aki elég nagy és erős , és egy olyanra aki kisebb, de gyors mozgású a birkákhoz, főleg ha ezek a birkák erősebb  testűek, ami Anglia déli megyéiben igen gyakori.

Nyilvánvaló, hogy egy túl tevékeny, aktív kutya fölösleges és célszerűtlen lenne a bárány-szezon előtt és után közvetlenül. Másrészt viszont a könnyebb  típusú kutyákat kivonták a munkából a hegyekben és a mocsaras vidékeken.”

Fontolóra véve a korai tenyésztők egyik legfrekventáltabb alakjának szavait, könnyű megérteni, miért csak ajánlja a marmagasságot a Standard, ráadásként ezzel a mondattal: „A típus és a szimmetria  sokkal fontosabb, csupán a méret miatt nem áldozható fel egy kutya sem.