Én meggyőződtem, köszi, csak még apát kell nógatni. Gyerekkoromban, igaz tömegközlekedési eszközökkel, de mindig késő délután indultunk  a tengerre, és mire felébredtünk a tenger illatára, a látvány csodálatos volt, tudjátok, amikor nem mutatja meg teljesen magát, hanám a kanyargó utakon időnként bukkan csak elő egy-egy tengerszem, öböl, és te álmodozhatsz, hogy ott, az lesz a te helyed, és fentről minden tiszta, és kék, aztán megint eltűnik a tenger, te alagutakon, kanyargós, meredek hegyoldalakon tekeregsz felé, majd ismét meglátod, és minduntalan azt várod, mikor pillanthatod meg, és mikor csobbanhatsz egyet. Én, azaz Mi, úgy csináljuk majd, hogy mikor partközelbe érünk, és biztonságos lesz, megmártózunk Benne, bárhol is vagyunk. Szörnyű gyermekkori élményeim egyike, amikoris a zötyögős buszon megérkeztünk a szálláshelyünkre, és kipakoltunk, és megvacsoráztunk, és mindenféle hülyeséget kellett csinálni..., sorbanállás, helyfoglalás, unalom, meleg, fél szemmel a tengerben fürdőzőket figyeltem, és ....csak másnap mentünk le dél körül a tengerre....ez tényleg szörnyű volt...és füttyszóra fürödtünk...- ez igaz (régi jó poroszos iskolai nyaralások voltak ezek)