A fenyők alatt fekszem, a selymesen csillogó tűlevelek között jellegzetesen susog a szél. A tűlevelek kellemesen szűrik az erős napsütést. Egy-egy erősebb széllökésére a kabócák kis időre elhallgatnak. Hiányzik hangjuk. Orromban a forró fehér sziklákon halkan csobbanó tenger, a fenyők, a lehullott tűlevelek, s a nyár közepére elszáradt hvari virágok még úgy is jellegzetes illata.
Imádok ilyenkor szundítani kicsit, majd az előbbiekre ébredni ismét.