"Tiszadada állomás 2 vágányos, az 1. vg. rakodó (faaljas, közvetlen ill. U-s), az átmenő fővágány az állomás területén L betonaljas. Alak bejárati jelzők rögzítve, szolgálat nincs. 4 felszálló."

 

Csak nézem ezt a képet és kicsit (nagyon) el vagyok zsibbadva. Talán nem véletlenül.

Ezen az állomáson nőttem fel.

Istenem de rég is volt. 70-es-80-as éveknek hívták azt a kort, és ha belegondolok hogy azóta már 2005-öt írunk rá kell jönnöm, hogy bizony öregedtem egy kicsit. Akkor még volt szolgálat. Nem is akármilyen! Az állomásfőnök és a felesége családostól lakott fenn az állomásépület emeletén. mellette még két állandó szolgálattevő dolgozott itt, akik Tiszalökről jártak ki. 4-es túrban dolgoztak. Sosem felejtem el, egyszer az iskolarádiónak rádióriportot is készítettem egyikükkel. Kazettás magnóval AKAI szalagra. Milyen boldogan mesélt arról, hogy vasutasnak lenni csodálatos és felelősségteljes dolog és hogy mennyi munka van itt, amire nem is gondolnánk. Majd minden gyereknek azt tanácsolta, hogy ha felnőttként olyan szeretne lenni akire büszkék és felnéznek a társai tanuljon szorgalmasan és kövesse Őt!  

Ezen kívül is voltak itt vasutasok, elsősorban akkor ha valaki a 4-es csoportból szabadságra ment, vagy beteg volt. No és persze meg ne feledkezzünk a délután öt körül erre járó tehervonatról, ami mindíg megállt itt, és hozott magával olyanokat, akik rendezték, kapcsolgatták az itt álló sok-sok tehervagont. Mert bizony csak egy rakodóvágány volt itt, de az viszont állandóan telve teherkocsikkal. Szinte egész évben hoztak ide árút az állomás melletti tüzéptelepre, és vitték a közeli parkettaüzemből a kész árút, ami nekünk gyerekeknek külön élmény volt, ugyanis icipici sinek és csillék voltak az üzemben. Aztán egész évben vittek innen mezőgazdasági terményeket. Gabonát, meggyet, cseresznyét, no és persze almát és cukorrépát. Ez utóbbiak hatalmas kúpokba voltak halmozva az állomás melletti placcon, ahol volt hídmérleg és egy olyan épület, ami egy cukorrépadarabolót üzemeltetett. Azóta sem láttam sehol az országban olyan hatalmas almakúpokat mint egykor itt gyermekkoromban. Gyerekként sokat szórakoztunk azzal, hogy felmásztunk az almával csurig rakott nyitott(!) teherkocsik tetejére és ott kezdtünk el csemegézni. Nem zavartattuk magunkat akkor sem, ha közben elkezdték rendezgetni a kocsikat. Ez addig tartott, amíg egyszer fenn nem maradtunk az egyiken, és rémülten vettük észre, hogy a BOBO bizony elindult velünk együtt lassan, nagyon lassan, de nem mertünk leugrani és így utaztunk egészen Tiszalökig. Ott az állomásfőnöktöl kaptunk két akkora pofont, hogy az örökre emlékezetes marad.  Majd miután felpakolt minket a hazafelé tartó vonatra otthon szüleinktől megkapuk a többit is. :-)

Aztán persze itt voltak a személyvonatok is. Rendszeresen bejárt vele mindenki Tiszalökre és Nyíregyházára bevásárolni. Jópáran pedig ezekkel jártak a Tiszalöki Vízművekhez a hajójavítóba, és Tiszavasváriba az Alkaloidába dolgozni. Egészen mások voltak azok a személyvonatok mint manapság. Először is állandóan dugig voltak tömve. Bár már akkor is a BZ volt az uralkodó errefelé, de bizony a legeslegrövidebb összeállítás belőlük a Motor-Mellék-Motor volt ez is csak nagyon-nagyon ritkán. Általában hatrészesek voltak. Elején és végén egy-egy motor és közbesorozva a mellékek, köztük állandóan volt egy poggyászteres kocsi is.

Merthogy az a raktárépület amire most fájdalmasan nézek ezen a képen, hiszen le van pusztulva, akkoriban bizony nem is akármilyen forgalmat bonyolított le. Az itteniek rendszeresen hozattak vonaton "apróárút", amit gyerekként sosem értettünk miért neveznek így , mert volt közöttük ajtó-ablak, gázkazán, villanybojler és egyéb hasonlóan "apró" dolgok is. Ezek addig voltak ebben a raktárban, amíg értük nem jött a gazdájuk és el nem vitte. De a férfiak többség akkoriban csak hétvégén járt haza és hétközben Pesten, vagy valahol máshol dolgozott. Az Ő vonatuk valamikor péntek késő éjjel jött és bhv(?) kocsikból állt. Ezt nagyon ritkán láttam, mivel akkoriban már szinte mindíhg aludtam

A képre névre jobbról az állomásépület első ajtaja volt a váróteremé, a második, amelyik felett a lámpa van, az volt a fogalmi iroda, ahonnan a két bejárati jelzőt is lehetett kezelni.

Kicsit arrébb a WC épülete látszik. Az állomás és a WC között volt egy kis melléképület, ahol akkoriban az állomásfőnök a csirkéit tartotta. A WC mellett pedig mindíg ott állt akkoriban a két hatalmas szállítószalag. Ezekkel pakolták a kocsikba a gabonát. Jött a teherautó, odaállt a szállitószalag aljához, megdöntötte a platót, és lassan elkezdett csorogni a gabona, ami egyből gördült is felfelé a szállítószalagon, bele a kocsiba a tetején keresztül.

Ott ahol a vágányzáró sorompó látszik hátul, volt egy kis hajtány, amivel gyerekkorunkban sokat játszottunk, jobbra volt egy akácfasor, itt kezdődött a Kossuth utca, ahol akkoriban laktunk. A bejárati jelzőnél pedig egy hatalmas dió és egy nagy eperfa, melyekre sokszor felmásztunk. Most egy fa sincs arra :-(

A kép bal oldalán pedig akkoriban nem kopárság, hanem egy kis erdő volt, azon túl a Kossuth MGTSZ I.sz. telepe.

De a legmegrázóbb számomra a kép jobb oldalának alja. Annak idején ugyanis minden állomáson errefelé azon versenyeztek az állomásfőnökök, hogy kinek szebb az állomása. és szebbnél szebbek voltak! Itt például egy csodaszép park volt sövénnyel, növényekkel, bokrokkal,virágokkal, padokkal, ami ma elvadult táj, egyetlen épen maradt pad nélkül :-((((

Már akkoriban is mindenki azt mondta, hogy ez egy rendkívül kisforgamú mellékvonali állomás. Ma meg már...

Most látom csak, hogy megint elszaladt velem a ló és nagyon hosszú hozzászólást írtam ismét. Elnézést érte! Tudnék még mesélni bőven, hisz szép emlékeim vannak erről az állomásról. Ha nem itt növök fel, nem ezek az állomásfőnökök mesélnek nekem hivatásukról, nem visznek el innen az akkori BZ-k és BOBÓk vezetői rengetegszer vonatozni egyet a vezetőálláson, akkor talán sohasem lettem volna vasutas.

Ezért is rossz most nekem így lerobbanva látni.