Kedves Kísértet,

azon gondolkodnék, hogy miért kértek fel. Majd azon, hogy pontosan mivel jár a feladat. Majd azon, hogyan kell jól csinálni, végül azon, hogy lelkiismeretesen átgondolva tudnám-e jól csinálni vagy sem. A "gondolkodás" szó meglehetősen általános értelemben szerepel itt, a logikai műveleteken kívül azon információk gyűjtése és feldolgozása is hozzátartozik, amelyeken a logikai műveleteket elvégezzük :-) 

Ami azt illeti, hogy egyáltalán elgondolkodnék: azért gondolkodnék, mert megtisztelőnek érzem, hogy egyáltalán eszébe jutottam valakinek ilyen összefüggésben, és amit megtisztelőnek érzek, azt komolyan veszem, amit komolyan veszek, annak szentelek időt. Beleértve azt az örök pascali kérdést is, hogy vajon nem a puszta hiúság késztet-e arra, hogy gondolkodjak a felvetésen. Te másképpen tennél a helyemben?

Azt sem hiszem, hogy az ember önmagát ismeri a legjobban, valamint azt sem, hogy mintegy esszenciálisan ismerjük magunkat (amennyire ismerjük), nem pedig úgy, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos problémákkal szembesülve, bizonyos feladatok megoldása közben ismerjük (és ismerjük meg) az erőinket és a gyengeségeinket,  és minden új helyzet vagy új feladat újfajta tudást hoz arról, hogy mire vagyunk képesek és mire nem. Az emberi elme azért csodálatos eszköz, mert gondolkodás révén modellezünk helyzeteket (persze tökéletlenül), mielőtt "élesben" kipróbálnánk. Ebből egy érdekes filozófiai vita születhetne, de most elmegyek lefektetni a gyereket :-)