Na lássuk akkor az olasz borokat.
Elöljáróban Olaszországról tudni kell, hogy földrajzi fekvése alapján ideális bortermelő hely, sok napsütés és sok hegy, ezt szereti a szőlő csak igazán!
Ezt a helyzetét elég jól ki is használja, hisz Franciaország után a világ második legnagyobb bortermelője. A minőségi összetétel jellemző a legtöbb nagy bortermelő országra, igen sok lőre, sok iható bor, és kevés de annál szebb gyöngyszem.
Néhány szó a borok azonosításáról.Erre ugyan általában a cimke szolgál sok helyen, de az olaszoknál hasonlóan a franciákhoz, elég zavaros a rendszer, sőt, még zavarosabb. Az un világfajtáknál, min pl.: cabernet, merlot, chardonnay feltüntetik a szőlőfajtát, de a tipikusan olasz borok esetében jobbára csak a termőhelyet és termelőt találjuk, és ennek alapján kell kikövetkeztetni, milyen borról is van szó.
A cimkéken (hasonlóan a francia Appellation Controlée rendszerhez ) eredetvédelmi jelöléseket találunk.Ezek a következők:
- DOCG - Denominazione di Origine Controllata e Garantita (ellenőrzött és garantált eredetnév), általában elég jó borok
- DOC - Denominazionec di Origine Controllata (ellenőrzött eredetnév) nem megbízható, bármi lehet a palackban
- IGT - Indicazione Geografica Tipica (jellemző földrajzi eredetnév), tapasztalataim szerint az az egyik legizgalmasabb kategória. A kevés megkötés miatt ebben a kategóriában találhatók a kisérletező fiatal borászok borai is, amik között vannak bizony meglepő gyönyörűségek is.
- Vino da Tavola, ez az asztali bor kategória.
A borok ismertetésénél a legmagasabb kategóriát jelentő DOCG borokra koncentrálnék. Ezeknél a boroknál az elnevezést általában a termőhely neve adja, Így célszerű egy kicsit földrajzi alapon haladni.
Piemonte tartománynak két híres bora van, a Barolo és a Barbaresco. Mind a kettő alapanyaga É-Olaszország legnemesebb kékszőlő fajtája, a Nebbiolo. A Barbaresco nagy tanninokkal, ugyanakkor nagyon szép gyümölcsökkel rendelkező testes vörösbor, mely hosszú fahordós érlelés során nyeri el kicsit füstös , csersavas ízeit.
A Barolo hasonlóan nagy tanninokkal és testtel rendelkezik, ám nagyon zárkózott, igazi formáját csak évtizedes érlelés után hozza.
Toszkána szivében a Firenze és Siena között elterülő hegyes-dombos vidék a római idők óta neves bortermő terület, ez a Chianti hazája. A Chianti eredetileg a sangiovese nevű kékszőlőre épülő házasítás, ám az elmúlt száz évben sajnos ugyanarra a sorsra jutott, mint nálunk a bikavér néven forgalomba hozott löttyök, higították mindennel, ami folyékony volt. A feltámadás a 70-es évek közepe felé kezdődött el, köszönhetően elsősorban a firenzei Antinori családnak, akik fejükbe vették, hogy visszaszezik a borvidék hírnevét. Jelenleg a valóban jónak mondható chiantik a Chianti Classico Riserva néven futnak.
A chianti borvidék déli részén található Montalcino. Ezen a vidéken a sangiovese szőlő sokkal jobban be tud érni, így a hagyományos ászkolással készülő vörösbor kizárólag erre a fajtára épül. Ez a Brunello di Montalcino. Ízekben, extrakttartalomban dúskáló vörösbor, mely hősi énekeket kíván.( Őszintén mondom, egy árnyas nyári estén kiülni a Rómát övező dombok oldalába, és lenézni a városra egy szép Brunello társaságában, nehezen leírható élmény )
Montalcino keleti oldalán található Montepulciano városka. A dombtetőn épült bájos városkát nagy kiterjedésű szőlők veszik körül. Az itt készülő híres bor a Vino Nobile di Montepulciano. A bor természetét illetően féluton van a Chianti Classico és a Brunello között, illatban inkább a Chiantira, testességben a Brunellora üt.
Egyenlőre erre volt időm, ha valaki túl hosszúnak találta attól elnézést kérek, de nagy volt a téma.
orion
