Kedves milyennincs!

> Az én tudatomban akként rögzült, hogy a gulya a kihajtott, kint telelő, de legalábbis huzamosabb időt a mezőn töltő marhák csoportját jelenti, míg a rendszeresen hazahajtottakat csorda szóval illetjük.

Én nem hiszem, hogy lenne ilyen különbség. Ez az érzés vlsz. onnan eredhet, hogy a környezetedben -- miként a nyelvterület nagy részén is -- a gulya szó már kiavult, és csak külső tudásként, "hortobágyi" értelemben él. Az ilyen csordanevek (pl. disznónál is csürhe, falka, konda) között nincs jelentésbeli különbség, csak területi (azaz nyelvjárási), ill. időbeli (pl. kiavult, most is használt) eltérés.

Egyébként is olyan időtávon, amit most vizsgálunk, ilyen megkülönböztetés nem volt, hiszen az ősök együtt éltek az állatállománnyal: együtt vonultak, teleltek kint az állattal. Amikor ez megváltozott, akkor már itt is volt a marha szó.

De még ez után is általában közösségi állattartás volt: tehát a falunak volt egy közös pásztora, aki ridegtartásban őrizte az állatokat, nem volt "háztáji" állattartás. Ez utóbbi, úgy vélem, nagyon modern fejlemény, szinte a polgárosulással párhuzamos.

> fene esetében is erről van szó, vagy annak eredeti jelentését vonatkoztatta az ember az állatra?

A fene esetén szerintem nem mondhatjuk, hogy konkrét jelentése lett volna, mindent jelölhetett vlsz., ami az emberre fenekedett: legyen akár vadállat, akár ártó szellem, betegség*. A farkasra való utalás ekképp másodlagos, metonimikus. Sőt, szerintem elég fiatal is. Hiszen a sztyeppei népek félik ugyan, de tisztelik a farkast. A farkas démonizálása leginkább a letelepedett nyugathoz köthető, tehát úgy tűnik, nálunk is csak a Kárpát-medencei "akklimatizálódás" után jelent meg.

(* A keresztyénség nálunk zömmel eltüntette a régi hitvilágot, a szellemvilág régi terminológiáját. A maradék betegségnévként és rosszkívánságként él tovább. Ilyen pl. az íz: Egyen meg az íz! Vigyen el a (rák)íz! Valószínűleg a fene is ebbe a körbe tartozott.)