Periferic Karácsony, 2004. december 23.

 

Elöljáróban annyit, hogy nagyon nem voltam ráhangolódva az eseményre. Előző nap is még erősen gondolkodtam, hogy elmenjek-e egyáltalán. Úgy általában meg nem tartom szerencsésnek egy estét három ilyen produkcióval kitölteni, különösen, ha kettő közülük olyan fajsúlyos, mint a Kadáé és a Cryingé. Pozitívum viszont ebben, hogy az árukapcsolás az egyik zenekar rajongóit megismerteti a többivel (ha épp nem kocsmáznak az előtérben). Kifejezetten bosszantó volt a sok csúszás, egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni, hogy egy koncertet miért nem lehet max. 10 perc késéssel kezdeni. A korábbi, szeptember 11-i koncerteken

nem volt iyen gond.

 

Fugato. Tavaly hallottam őket először az önvizsgálat és megbékélés napján. Az a koncert is nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem, most viszont meg kellett állapítanom, hogy nagyon sokat fejlődtek, mind megszólalásban, mind színpadképben. Amivel nem vagyok kibékülve a zenéjükben, az a dob. Ilyen zenéhez vagy nem kell dob (vö. Overground Music), vagy ha mégis, az legyen finomabb, játékosabb, jazzesebb. Két olyan (számomra új) számot is játszottak (a haikukra írt és a Neander-variációk), amelyeket Alpár Balázs mint új irányzat képviselőit konferált be. Ha a zenekar valóban ezen az úton folytatná, az nagymértékben találkozna a tetszésemmel. Hogy Japánból megrendeltek 500 példányt a lemezükből és Böszme messze tájakra is el akarja vinni őket, ez mindenképp nagyon örvendetes és szurkolok a sikerüknek.

 

Kada. Sokat vártam e koncertről a honlapjukon található mp3 meghallgatása után. Ehhez képest csalódás volt, igaz, nem nagy, sőt összhatásában tetszett a koncert. Érdekes, fantáziadús, egyéni zene, bár lehetne a koncepcióval szemben kifogásokat

felhozni, de ezt most nem teszem. Meg hát... ugye ez az a fajta zene, amelyhez erős ráhangolódás kell (mind a zenészek, mind a közönség részéről), és egy óra ehhez kevés... Szívesebben vettem volna erősebb Soft Machine-es vonalat, azaz több (és

hangosabb) fúvóst és kevesebb gitárt. A basszus meg néha szinte felforgatta a gyomrom. A nyakában lógó dobot kezelő ütős szerepét nem látom, szerintem felesleges.

 

After Crying. Rögtön az elején el kell mondjam, hogy a Conclusion közben el kellett mennem (elmondhatnátok, mi volt utána). Miközben sunnyogtam ki a teremből, a hátamban éreztem a zenekar tagjainak a szúrós tekintetét. Ezúton is tudatom velük, hogy a távozásra nem a műsor, hanem a biztonságos hazaérés célja késztetett. Azt hiszem, a zenekar valami olyan összeforrott játékot produkált most, amit ugyan megszokhattunk, sőt, már el is várunk tőlük, de ami, úgy látszik, mindig fokozható és mindig csodálatra késztet. Péter igen frenetikus játékot produkált a Stonehenge-ben (itt meg kell jegyezzem apróbetűvel, hogy Vedres Csaba és a Kairosz formáció december 17-i koncertjén is elhangzott ez a mű Sipos Gergő előadásában). Nagyon tetszett még a Jó

éjt, Lengyel Zoli mindig kitalál valami újat a zongorakíséretben. Szinte túláradó örömmel töltött el a Titkos szolgálat fuvolaszólama és feledtette, hogy a lemezen nem halljuk. Az összekötő szövegeket viszont kevésbé sikerültnek éreztem most. A

NWC vokálja nagyon jól szólt, így még nem hallottam! Zavart, hogy hallom, de nem látom Cicót. A kint ricsajozók szólama sem volt odavaló.