Minke Creative Commons License 2004.09.15 0 0 25

Sonee, mi kb 1 hete hagytuk abba szopit, de teljesen. Napközben már egy ideje egyáltalán nem igényelte, sőt este és reggel sem fogadta el csak éjszaka, akkor viszont kelt háromszor, volt, hogy négyszer és cicin tudtam csak visszaaltatni, de nem is volt ez szopizás, hanem csak bekapta és 1 perc alatt aludt is. Pedig nálunk az ujját is szopizza még is én is kellettem a visszaalváshoz. Na, hát aztán úgy dönöttem, hogy próbálkozunk, víz vagy tea adásával éjszaka, persze az sem kellett neki csak a cici, aztán valahogy minden éjszaka próbálkoztunk és egyszerre csak megitta az ölemben a vizet és simán vissza tudtam tenni aludni, na azóta lekopgom, mert pár napja van csak így már nem is kel fel éjszaka, csak néha egyszer hajnal körül, de azt sem mindig és iszik kis vizet és simán visszaalszik. Aztán próbálkoztam,hogy akkor este  még kis szopi, de csak bekapja, megharapja a cicit, kiköpi, aztán fogja megát felkel és lemászik az ágyról...

Ezetleg amit megpróbálhattok még a kis kendőcske azaz maci vagyis plüss helyett, mert nálunk pl soha nem jött be más csak a kendők.

:)