Magyaroknak szorgalma felépített engem
Új luxuslakásokat is kialakítottak a Veres Pálné utca 29-es számú ház felújításakor
NSZ • 2004. február 23. • Szerző: Prusinszki István

Több mint százéves ház újult meg a Belváros közepén: szép is, lakni is jó benne (kép: Népszabadság – Velledits Éva)
A legtöbb házat az 1890-as évek második felében építették a Belvárosban. Több mint százévesek tehát azok az épületek, amelyek többségének felújítása évtizedek óta esedékes. Szerencsére nem beszélhetünk rosszul megépített falakról, hiszen némelyiken még most is az első vakolat díszeleg. Csak éppen elmulasztották renoválásukat, amely először az 1930-as években lett volna esedékes. Az ötvenes-hatvanas években meg inkább a lakótelepekre összpontosítottak az illetékesek, így a régi házak ügye tovább halasztódott. A szakemberek szerint ma még kevés az életveszélyes épület, de a belső városrész több mint húsz százaléka válhat azzá, ha néhány éven belül nem újítják fel őket. A Veres Pálné utca 29. szerencsés – és példaértékű – kivételnek számít, hiszen a fővárosi önkormányzat települési értékvédelmi támogatásának köszönhetően a közelmúltban fejezték be teljes körű renoválását.

Amikor Schigovszky Ferdinánd 1867-ben hétezer forintért megvette az e helyen düledező kis földszintes viskót, aligha gondolt arra, hogy három évtized múlva már többemeletes, cifra téglapalota magasodik majd helyén. Hiába is tiltakozott volna: a főváros vezetői – a környék rendezésére hivatkozva – 1896-ban nemes egyszerűséggel kisajátították a telket, és beépítésére Kiss István mérnököt bízták meg. Ő tervezte a ma is álló háromemeletes, német-gót stílusú lakóházat, oromzatán a felirattal: „Magyaroknak szorgalma a millennium évében felépített engem.”

(kép: Népszabadság – Velledits Éva)
A földszinti rész érdekessége az 1838-as árvíz magasságára utaló – a ház elődjéből megmaradt – vörös márvány tábla, amelyről Mesterházy Jenő így emlékezett meg egy 1938-ban kiadott tanulmányában: „Hogy a Veres Pálné utca különösen érezhette az árvízmagasságot, azt az utca ama sarkán is láthatjuk, amely átellenében van a szerb templomnak. Itt is még gödörben áll a ház, és a 29. számú házon kör alakú árvízjelző tábla található domború kézzel és kerettel, magyar felírással.” Az épületbelső büszkeségei az eredeti ólomüveg ablakok és a szűk udvar felett magasodó, olaszos stílusú, fával fedett folyosók. A vastag falak mögé szinte egyáltalán nem hallatszódik be a gépkocsik keltette zaj: a csendet csupán néhány pillanatra szakítják meg a sötét függönyök mögül a folyosóra kiszűrődő beszédfoszlányok.

A telekkönyvi iratok szerint a ház a század első éveiben kapott új helyrajzi számot. Ezt követően gyakran váltották egymást a tulajdonosok és a lakók, akiknek köszönhetően az épület az utca egyik leggondozottabb lakóháza maradt egészen a negyvenes évek derekáig. A második világháborúban azonban több súlyos belövést is kapott, amelyek még hosszú ideig éktelenkedtek a gyorsan pusztuló falakon. A kilencvenes évek derekán a századfordulós évekre jellemző díszeknek már csak egyike-másika utalt az eredeti formára. Ekkor már régóta időszerű lett volna a felújítás, ám jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, míg az álom valósággá vált.

– Többéves bizakodás és komoly előkészítő munka előzte meg a tatarozást – meséli Jakabfy Miklósné, aki a lakók nevében tartja a kapcsolatot a ház közös képviseletét ellátó V. kerületi Vagyonkezelő Rt.-vel. – A siralmas állapotú homlokzat újjáépítése ugyanis olyan hatalmas összeget igényelt, amelyet a lakók saját forrásból nem tudtak előteremteni. Házunkban sok nyugdíjas él, akik – érthető okokból – nem tudták volna megfizetni a javítás teljes költségének rájuk eső részét, és persze a többi tulajdonostól sem várható el, hogy nagyobb terhet vállaljanak. Ezért döntöttünk úgy, hogy eladjuk a tetőteret, és ennek köszönhetően már rendelkezésre állt a szükséges önrész. A tetőt megvásárló cég a tatarozás költségeinek vállalása mellett bővítésbe, átépítésbe is kezdett: új emeletet húztak a már meglévő harmadikra, és három luxuslakást alakítottak ki későbbi értékesítés céljából. A helyi védettség alatt álló századfordulós palota külső-belső homlokzatának renoválása visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás formájában valósult meg. Mint a települési értékvédelmi ügyosztályon megtudtuk, a Fővárosi Közgyűlés 1997-ben hozta létre a budapesti helyi védettségről szóló rendeletet, és ugyanekkor teremtette meg az értékvédelmi támogatás rendszerét. Az önkormányzati költségvetésből származó támogatásnak, valamint a háztulajdonosoknak köszönhetően mára több száz budapesti épület építészeti értékei születhettek újjá.

Néhány héttel ezelőtt a Veres Pálné utca gazdagodott egy szemet gyönyörködtető lakóházzal, amelyre immár a szomszédos házak lakói is féltékenyek, és amelynek egyedi homlokzata előtt ismét szívesen állnak meg egy pillanatra a kíváncsi járókelők.