Nekem inkabb az derul ki, hogy neki abszolut elso helyen a munka all, aztan utana nagyon lemaradva valahol a csalad, baratok stb. Persze ezt valahogy altalaban meg lehet magyarazni, hogy a csaladjaert dolgozik, azert kenytelen erre az eletmodra, s aztan keptelen valtani amikor mar nincs rakenszeritve. En ezt nem tudom elfogadni, a legfontosabb mindig is az egyutt eltoltott ido, azt nem lehet semmivel sem potolni.
Nekem egyik osom pont ilyen, s nagyon elegem van belole, hogy halasnak kell lennem azert, amire semmi szuksegem. Neha kiborul a bili, de alapvetoen nem valtozik semmi. Igaz, ma mar ez nem letkerdes.
Te bizonyos szempontbol jobb helyzetben vagy, hisz a parkapcsolat szimmetrikus, tobb eselyed van a valtoztatasra. Szerintem alapvetoen ilyenkor az a gond, hogy a munkamaniasnak van valami eros belso kesztetese (multjabol fakadoan), amiert ugy erzi, hogy neki a munkanak kell hogy legyen az elete ertelme, s meggyozi magat, hogy ez masnak is jo. Ha sikerul tudatositanod benne, hogy ez a helyzet nagyon nem tetszik, hogy Neked es a gyerekeidnek is szukseguk lenne ra, s ha nem valtozik semmi, akkot Te ezt hosszutavon nem vagy hajlando elviselni, akkor nem remenytelen a helyzet. Ekkor komoly konfliktus helyzet allhat elo, de elobb-utobb neki kell dontenie, hogy is folytatja tovabb. Te persze megkonnyitheted a donteset, de ha o nem akarja, akkor nem tehetsz semmit.
Ha kudarcba fullad ez a probalkozas, akkor nincs mas hatra, egyedul kell eldontened, hogy elviseled-e olyannak, amilyen, vagy sem, s ennek megfeleloen elni az eleted.

Bocsi, ha tulsagosan belepofazok az eletedbe, nem volt szandekos, termeszetesen semmi kozom hozza, csak nem sikerult teljesen objektivnak maradnom.