Kedves Des Grieux!

Sikerült előkeresnem a Nagy Töhötöm könyvet, s a Péter László által írt utószóban minden kérdesre ott a válasz. (Kivéve Kiszely megjegyzését, de azt nyugodtan szokásos módszerének, az alaptalan dehonesztálás újabb esetének tekinthetjük.

"NAGY TÖHÖTÖM 1908-1979

…
Fejébe vette, hogy modus vivendi-t talál a Szovjetunió és a Vatikán, s ennek keretében a magyar egyház és a népi demokratikus rendszer között. Így került végzetes ellentétbe Mindszenty Józseffel, noha prímási és bíborosi kinevezésében oroszlánrésze volt az ő javaslatának. Rendjének tartományfőnöke, P. Borbély István Mindszenty hajthatatlanságával értett egyet, így Nagy Töhötöm Rómából nem térhetett vissza hazájába. 1947 elején Dél-Amerikába küldték.

Válságáról beszámol könyvében. Az emberi lélek törvényszerűségei alól még ez az átlagon fölül képzett, sokoldalú, tudós férfiú sem lehetett kivétel. A minden mélyen gondolkodót emésztő „örök kétely" a rendjétől elszenvedett sérelemtől fölfokozva eltérítette addigi pályájától: elhagyta a jezsuita rendet.

Még pap volt, amikor Uruguayban egy ismerős, szintén erdélyi származású családban megismerkedett a ház művelt, több nyelven beszelő leányával. Talán ez is hozzájárult döntéséhez. Világi állapotba való visszahelyezése után, 1949 elején feleségül vette Paulát. Egy év múlva megszületett egyetlen leányuk, Krisztina.
…
Az „útkereső" közben rátalált a szabadkőművességre, fölfedezte benne a közösséget, amely sokban emlékeztette őt az elhagyott rendre. (Nem véletlenül beszél, fejezetcímben is, két rendről.) A csodálatos csak az, hogy bár ebben az új társaságban megtalálta önmagát, nem tagadta meg a régit: lelkének egyik fele jezsuita maradt. Bizonyos jezsuitákat, főként a közben szintén emigrációba, Torontóba került Borbély Istvánt, elítélt, de a rendről mindig elismeréssel, sőt, szeretettel, olykor leplezetlen nosztalgiával beszélt. S bár az egyház hibáit ostorozta, egyre érlelődött benne a terv, hogy amint - hite szerint - magában összeegyeztette lelkének két felét, úgy békítse össze a katolikus egyházat a szabadkőművességgel. Érezte kivételes helyzetét, hogy benne egyesül a jezsuita és szabadkőműves gondolkodás, s így tűzte maga elé életcélul a kibékítés szolgálatát.

Ezért írta meg ezt a könyvet, amely először 1963 karácsonyára, spanyolul jelent meg. E nyelven még két kiadást ért, de a lázas tervezgetés, hogy a német mellett angolul, franciául, olaszul kiadhassa, még a második vatikáni zsinat alatt, amelytől - főként a bíborosként személyesen és előnyösen megismert VI. Pál pápától - oly sokat várt életcéljának megvalósításában, kudarcot vallott. Később váltig állította, hogy a szabadkőművesek vezetőinek ellenállásán buktak meg az idegen nyelvű kiadások. A magyar változat, amely mostani kiadásunk alapja, kölcsönpénzből, mindössze kétszáz (!) példányban, 1965 júniusában került ki a nyomdából.

Már a szerte Latin-Amerikában terjesztett spanyol kiadás után megoszlottak a vélemények. Az első példányt fehér szattyánbőrbe kötve a pápának küldte. A Vatikánból távirat nyugtázta - elismeréssel. „Ez volt - emlékezett vissza özvegye - életünk egyik legnagyobb eseménye."

Mindkét oldalről kapott dicséretet és támadást egyaránt. Sergio Mendez Arceo mexikói püspök éppúgy biztatta, mint az argentin vagy a dominikai szabadkőművesek nagymestere. Ám többen voltak támadói. Spanyolországba be sem engedték a könyvet. P. Borbély be akarta pörölni a szerzőt, de lebeszélték róla. Szélsőjobboldalról az Argentínában népes nyilaskeresztes emigráció, katolikus részről Nyisztor Zoltán, a római Katolikus Szemle szerkesztője, a szabadkőművesektől pedig saját testvérei, a Kossuth páholy magyarjai fordultak szembe vele. Azt terjesztették róla, hogy még mindig jezsuita, csak kémkedni ment a szabadkőművesek közé. Hogy családja, gyermeke volt? Erre ez volt a válasz: a jezsuiták mindenre képesek, még erre is. A háta mögött, panaszolta, „nyomorult jezsuitának" nevezték . . . Az igaz, maga is megírja, hogy más néven lépett a szabadkőművesek közé, mint jezsuitaként szerepelt. Vezetéknevét édesanyjától vette, keresztnévül a másodikat használta: így lett Varga Sándor. Könyvének megjelenése után Alejandro Töhötöm Nagy Varga, magyarul is többnyire Nagy Varga Töhötöm néven írta alá nevét.

A magyar nyelvű könyv lehetett az oka, hogy a magyar kormány a követség útján meghívta hazai látogatásra. Diplomáciai megbízással 1966 nyarán családostul jött két hónapra. Költségeinek felét a Vatikán vállalta: útjának célja tehát az állam és az egyház megbékélésében való közreműködés volt.
…
Rómában meglepetéssel tapasztalta, hogy a Vatikánt a szabadkőművesek nem érdeklik; annál inkább a kommunistákkal való modus vivendi.
…
Nagy Töhötöm, amint visszatért Buenos Airesbe, nekilátott új könyvének megírásához: Az egyház és a kommunizmus csak spanyolul jelent meg. Olaj lett a tűzre.
Amikor ugyanis európai útjának a szabadkőművesek körében híre ment, árulónak bélyegezték. Kommunista és egyházi pénzen utazott! A szabadkőművesség két legnagyobb ellenségével paktált! Azzal az ürüggyel, hogy igazolatlanul sorozatosan hiányzott, s tagdíját sem fizette be, kizárták a Kossuth páholyból. Ennek a szabályok szerint következménye volt a spanyol nyelvű Estrella del Oriente (Kelet Csillaga) anyapáholyból való eltávolítása is. Szaporította a vádakat, hogy 1966 őszén Chilében több egyetemen szabadkőműves-konferenciákat tartott, rágalmazói szerint engedély nélkül. Hiába bizonyította írással, hogy az előző főmester engedélyezte szereplését...

Leveleiben most már nemcsak az egyház, hanem a szabadkőművesek tetteiben megmutatkozó ellentmondásokat is keményen bírálta. „A szabadkőműves Johnson - írta 1967. június 24-én - Vietnamban népirtást követ el, és ötven kis diktátort támogat, köztük a délamerikaiakat, akik mind szabadkőművesek."

Megkeseredve panaszolta előző napi levelében: „A „szabadkőművesektől nem várok már semmit." „Az egyház után immár megtapasztaltam a szabadkőművességet is. Ugyanaz a história. Szinte kópiája egyik a másiknak."

Másnap meg ezt írta: „Végső konklúzióm a magam számára: az ember mindenütt ember marad: az egyházban is és a szabadkőművesek között is." „Legvégső konklúzióm: a szeretet gyakorlásához nem kellenek intézmények, csak princípiumok." Az argentin junta szemében is gyanússá vált. Titkosrendőrsége, a CIDE figyelte, sőt egy ízben ki is hallgatta.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy elfogadja a magyar kormány hívását: 1968-ban hazaköltözött. Szép lakást kapott a Rózsadomb északi lejtőjén.
...
Nagy Töhötöm az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségében kapott munkát: egyike lett az akkor tervezett nagylexikon tíz szerkesztőjének. Rábízták a társadalomtudományi rész (így a keresztény vallások és a marxizmus!) gondozását, a jogot, közgazdaságot s egyéb kisebb tárgyköröket (postát, biztosítást stb.) Hitegették, hogy könyveit itthon is kiadják, de ebből sem lett semmi.
…
1972. március 28-án nagy előadást tartott a frankfurti szabadkőművesek közt A válságba sodródott egyház cím-mel. De sem ezt, sem más munkáit nem tudta nyomdafestékhez juttatni.
1978 nyarán trombózis érte. Három hónapig feküdt, látszólag fölépült. 1979. február 21-én váratlanul elhunyt. Itthoni életének csalódásáról vall, hogy Argentína földjében kívánt nyugodni.

Könyve nem elsősorban azért időszerű, amiért írta hanem mert érdekes és bensőséges képet rajzol az olvasók többsége előtt ismeretlen, titokzatos intézményről, a két rendről.

Péter László"