Az a vicc, hogy azok az "élettel teli formák" már maguk is csak hamis, másolt dolgok. Gipszstukkók és olcsó, puha, süttői mészkőből öntött/faragott díszek imitálják a pompás, nagyvárosi palotákat. Bár tehetős nagypolgárok, befektetők építették, de azért kicsit maguk is a "fenn az ernyő, nincsen kas" dzsentrivilág részei. Ne érts félre, szeretem ezt a várost, és ezeket az épületeket én is, de vegyük észre, hogy a villanyvilágítás korában 4 m-es belmagasságú bérházakat, meg villákat építeni urizálás volt. És ez a "historizálás" még a két háború közt is ment, miközben Kós Károlyék még a háború előtt, Molnár Farkas, Kozma Lajos, az Árkayak és a többiek pedig a két háború közt megmutatták, hogy lehet korszerűen is szépet építeni. Behozták a népi építészetet, a Bauhaust, és jellegzetesen magyarrá formálták. Persze ehhez kellettek azok az iparművészek, akik megtervezték és kivitelezték azokat a részleteket, amitől az egész élni kezdett, és kellett az a megrendelő, akinek a pénzen kívül igénye is volt a jóra.
Ebbe tenyerelt bele aztán a szocreál a maga neoklasszicizmusával, és állította le az egészet "kozmopolitizmus" címén jó tíz évre. És nem is csak az a tíz év volt a nagy gáz, hanem az, hogy igényesség utána sem jelent meg. Jöttek a négyemeletes "szockockák" Budára, meg a paneldzsungel Pestre. Jöttek az előregyártott középületek, szállodák a mennyiségi szemlélet jegyében. Finta nyilatkozta egyszer, hogy nem azért tervezett olyan Novotelt, meg Pentát, mert azt akart, hanem azért, mert a megrendelés arról szólt, hogy mutassa meg, hogy előregyártott elemekből is lehet szállodát építeni. Lehetett. :-(
Persze egyes házakat le lehet bontani, lehet helyettük újat építeni, és előbb-utóbb vagy eltűnnek a városból ezek az építészeti zsákutcák, vagy úgy megszokjuk őket, hogy a végén szépnek fogjuk tartni. A Sándor palota jó példa erre. A két vh. közt a Vár második legrandább épületének tartották, és többen boldogok voltak, hogy úgy szétlőtték, hogy azt már tuti nem lehetett helyreállítani. De lehetett, és ma szeretjük. Nagyapám nagy bánata volt, hogy "ebben a városban mindent szétlőttek az oroszok, csak épp azt a nyomorult Levéltárat nem bírták eltalálni!" Ma már szinte szeretjük a Levéltár épületét, pedig az is egy iszonyú monstrum, és csak az teszi elviselhetővé, hogy a mellette levő modern bővítés még randább. (Mellesleg az egykori hadügynek is kifejezetten jót tett az a leborotvált pár emelet, tiszta szerencse. :-) )
Szóval házakat lehet eltüntetni és átalakítani, hamarost megrjük a Spenót-ház és az Elizélt-palota bontását, és remélem nem halok meg addig, amíg a Kálvin téren a tulaj megunja azt a rettenet két üvegkalickát.
Amibe nem szeretnék, és nem akarok beleszólni, az maga a várostervezési koncepció. És Fintának ez a legnagyobb baja. Vannak ötletek, hogy a Dunát be kéne vonni a város életébe, de hogy. Ha valakinek van egy ötlete, azt lefújjolják, de úgyis mindegy, mert nincs rá pénz.
Folyamatosan csak tüzet oltunk. Nem utakat építünk, henem kátyúzunk, nem újat alkotunk, vagy felújítunk, hanem dúcolunk, életvédelmi hálókat szerelünk. És amit végre felépítünk, az sincs kész. Tíz éve ott a Lágymányosi-híd, minden fityfenéjével, de nem megy át rajta a villamos. Tíz éve kész a fél M0-s, de nem építjük meg a másik felét. Renyekedünk, hogy merre kéne menni az M3-M5 közti szakasznak, de nem döntünk, mert akkor kisajátítani, meg építeni kéne, és jujj, az pénzbe kerül. Úgy veszünk vadászgépeket, hogy a kifizetését meghagyjuk a következő kormánynak, és ugyanígy építünk metrót is. Kenjük csak a sz...t jobbra-balra, mert ha nem csinálunk semmit, akkor biztos nem hibázunk. És ez a legnagyobb baj.