A kádas hasonlatodat tökéletesnek tartom abban az értelemben, hogy elképzelhetővé teszi azt, hogy hogyan is működhet a hullámszerű terjedés, és a kvantumos energiacsere. A problémám ott van, hogy elképzelek egy Világegyetem méretű egyfotonos interferencia kísérletet, amelyben az egyetlen foton önmagával interferálva fénysebességgel kitölti a teret, majd valahová (persze úgy, hogy fénysebességgel elérhesse a foton) elhelyezek egy detektort, és a Világegyetemnyi térben szétszórt energia szinte egyetlen pillanatban, és szinte egyetlen pontban koncentrálódik. Furcsa, hogy a foton terjedésére érvényes a fénysebesség korlát, míg az energiacsomag pillanatszerűen megjelenhet akárhol. Így már azt sem tudom, mi is terjed fénysebességgel, mert úgy tűnik, hogy nem az energia, hanem csak az energiacserére való képesség. Sőt ebben a képben már a fény egyenesvonalú terjedését sem tudom hová tenni, mert itt aztán semmi nem terjed egyenes vonalban. Hacsak sok foton átlagban nem produkál valami egyenes fénysugarat.
Azt sem tudom, mi van, hogyha nem két rést használok, hanem az egyetlen fotont körbeveszem egy gömbbel, amin rengeteg rés van. Ilyenkor hol keletkezik az interferencia kép?
Mi van a foton impulzusával? Egyáltalán a foton gömbhullámszerűen terjed, vagy van valamilyen irányultsága? Milyen messze lehet a két rés, hogy interferencia jöhessen létre?
Elnézést, ha a kérdéseim esetleg zavarosra sikerültek, de most olyan vagyok, mint egy újszülött, akinek mindent előlről kell összeraknia, hogy valami konzisztens elképzelése legyen a valóságról...