Goldfinger!
Bizony, a magyartanárság semmire nem garancia. Saját praxisomból 2 esetre emlékszem az általános iskolai magyartanárnőmmel kapcsolatban (akit egyébként imádtam, és ő is megsiratott az utolsó órán).

Első eset: szerinte a "szín" többes száma rövid "i"-vel van. Na neeee... Persze nem volt benne a helyesírási szabályzatban, de a "színes" az igen, ezzel meg tudtam győzni!

Második eset: Mondatelemzés.
"Börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét járom". Szerinte a "sas" az egy jelző, és nekem sas lelkem van. Hm. Szerintem a lelkem (vagyis inkább Petőfié) egy börtönéből szabadult sas. Nem értette szegény. Akkor miért van a végén a "t", kérdeztem kétségbeesetten...

Aztán gimiben kaptunk egy nagyon fura kis öregembert, aki vidékről költözött Pestre, és magas fokon művelte a magyar nyelvet. Az egész osztály utálta (én nem). Több irodalomórát nyelvtannal töltött, és ezt nem vette be a gyerekek lelke. Pedig ha az átlagos helyesírást megnézzük, nagyon helyén volt az a pár plusz nyelvtanóra...

Grétsynek hiszek :-)) Ha ő azt mondja, lehet "és"-sel mondatot kezdeni, akkor minden bizonnyal így van. Köszönöm az infót!

Mondatkezdő "hát":
Háááát... :-)
Félretéve a viccet: Szerintem beszédben OK, írásban kevésbé, és azért nyer teret, mert az emberek egyre inkább fórumokon meg e-mailekben beszélgetnek egymással. Szvsz (brrr... ezt az szvsz-t sem szeretm nagyon) ennél nagyobb inzultusok is érik a nyelvünket (például a "felvállal" szószörnyeteg beszivárgása, vvvffffvffvfvvf - hidegrázás).