Igen, ez elég sokat számított a történetben. Sőt, mondhatni az volt a legkomolyabb érv ellenem. Most gondolj bele, hogy egy bírónő, aki az egészről nem tud sokat (meg azért nem is vitte túlzásba a dolgok felderítését szerintem, de ez szubjektív vélemény) azt látja, hogy a mama anyukája és nagyanyja is egy szinesbőrű és külföldi papa melett áll ki, és nem a saját gyereke/unokája melett, akkor azért abban kell lennie nem kevés igazságnak is.
Volt is oka, csak éppen egészen más jellegű oka volt.
A pszichológusi vizsgálat egyértelműen kimondta, hogy abszolut alkalmas vagyok a gyerek nevelésére, nem tett különbséget kettőnk között. Azt viszont a bírónő már nem vette figyelembe, hogy az apuka problémás a magyar nyelv területén, a gyerek pedig iskolába készül, valamint, hogy a papa saját bevallása szerint sem tudja segítség nélkül megoldani a gyerek ellátását, vagyis nem vele lesz nagyrészt a gyerek, mig én otthon vagyok a kicsivel és ez nem igényel semmiféle szervezést.
Én úgy gondolom, hogy abszolut figyelmen kívül hagytak bizonyos dolgokat, másokat aránytalanul felnagyítottak, de így utólag elismerem, hogy a bírónőnek ez jó döntésnek tűnt.
Hogy mégsem volt az, azt számomra mi sem bizonyítja jobban, hogy másfél év küzdelem és egy másodfokú, támadhatatlan itélet után 3 nappal a gyerek már nálam lakott.

A lényeg az egész sztoriban az szerintem, hogy az egész úgy zajlott, minth a nem embrekről döntenének...mi csak egy ügy voltunk a többi között, az első körben eldöntésre került ki a jó és igaz a szotriban, utána én már hiába erőlködtem bizonyítani az én igazamat is, az süket fülekre talált. Egy eset voltunk a sok között, amit le kellett végre zárni...